DLAPE20240519104.jpg

Bach muzsikája tölti majd be a Budavári Evangélikus Templomot

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Budavári Bach Fesztivált, amelyet Magyarország legnagyobb barokk hangszerének, Budavár Bach-orgonájának a megépítése hívott életre 2017-ben, és amely évente kétszer várja az érdeklődőket. A május 15-én kezdődő tavaszi koncertsorozaton Johann Sebestian Bach művei csendülnek majd fel.

A tavaszi koncertsorozat május 15-én nagyzenekaros kantátás koncerttel indul, amelyen Bán István, a fesztivál művészeti vezetője vezényli a historikus hangszereket megszólaltató Musica Vivax Wien zenekarát és a Bach Akadémia Budapest kórust, ahogy a barokk zenekart is vezeti május 18-án hazánk világhírű zongoraművészének, Farkas Gábornak oldalán, aki Bach virtuóz csembalóversenyeit adja elő páratlan élményt ígérve, ezúttal orgonán.

Május 20-án Spányi Miklós váltakozva szólaltatja meg Bach műveit csembalón és Budavár gyönyörű orgonáján, Pétery Dóra és Szászvárosi Sándor pedig zenészbarátaival varázslatos színességű kamarakoncertekkel készülnek. Május 27-én egy koncert erejéig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem négy rátermett zongoristanövendéke ül az orgonához, majd a fesztivált még egy kantátás koncertet követve Luis Zorita, nemzetközileg elismert, spanyol csellóművész zárja június 1-jén szólószvitekkel, a bensőséges műveket patinás barokk hangszerén mutatva be.

XVII. Budavári Bach Fesztivál – május 15. – június 1., Budavári Evangélikus Templom. A koncertekre a belépés díjtalan.

Ez is érdekelheti

Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia

A hangversenyek mellett tablókiállítás, városi séták és épületbejárások is várják az érdeklődőket.

Unikális művek, újszerű hangzásvilág a Liszt Ferenc Kamarazenekar évadzáró koncertjén

A 2024/25-ös évadot különleges zenei utazással zárja a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A május 14-i hangversenyen három rendhagyó mű hangzik el, két kompozíció Veress Sándortól és egy Muszorgszkij-darab, Egy kiállítás képei – átdolgozás vonósokra és elektronikára.

Mesét zenélnek nem csak gyermekeknek

Május 10-én folytatódik a Szent István Filharmonikusok kamarazenei sorozata az Óbudai Társaskörben, ahol ismert színművészek műsorvezetésével nyerhetünk betekintést ismét a klasszikus zene kulisszái mögé.