Aztán csendesen kimúltak ezek a helyek - mint az idők, csak néhány maradt mutatóba, ám az utóbbi években ezek már nem keltették fel a potens fiatalság figyelmét. Hosszú idő óta 2007 nyarán volt az első olyan fesztivál, amely jelentős tömeget vonzott a déli partra. Az északiról most ne beszéljünk, oda kifinomult és értelmes emberek járnak, akik közt pont ezért sokkal nagyobb az egy főre eső művész is.
A második Balaton Sound fesztivál első napján itt azonban senkinek a fejére nem esett művész. Pedig jelentős volt a felhozatal: Andre Naga Beta lágyabb hangzástól indult a világosban, aztán ércesebb és mélyebb világot mutatott a hallgatóságnak, ahogy lement a nap. Meg is teltek a közeli bárok, pihenőhelyek, és egyre kisebb volt a DJ környékén a mozgás - nehéz volt elengedni a figyelemre méltó zenei gondolatívet.
A nap fénypontja a korosztályos (18+) színpadon csillant meg: az Irie Maffia mindent fölülmúlt, még a hőmérsékletet (42+) és a füstöt is. A füst nyilván a támogató cigarettacég termékeiből áradt, és ezért lett kényszer-korosztályos a hely, ami rendben is van és nonszensz is, mert első az egészség, de második ez a zenekar, ezért őket a kamaszainknak is muszáj látni. Mondjuk látták is, mert szép számban bejutottak a tényleg szigorú ellenőrzés mellett. Igazuk volt. Persze mindenkinek igaza volt. Péterfy Borinak is, a Colorstarnak is Kiss Erzsivel és Palotaiéknak is éjszaka, akikért egyenként is érdemes lett volna lejönni Zamárdiba.
Szóval, Senáék ellenállhatatlan hévvel töltötték meg az elegánsan harmonikus és gazdag reggie-s hangzást. A népes zenekar (11+) koncentráltan nyomta a közönség felé a zenét, belesűrítve a rendőrséget népszerűsítő, khmm... dalokat, valamint azt a sokféle jóérzést, amint az egy zenés maffiához illik. Közérdek, hogy minél többször és minél több helyen ők tegyenek rendet. A fúvós szekció - Barabás Lőrinc és Élő Marci - a három remek és összetéveszthetetlenül erőteljes énekmondóval felelgetett. Ebben a formációban a tagok már megtanulták, hogyan tudnak a kivételességüket egyenként megvillantva zenélni, hogy a többieket ne nyomják el. Barabás Lőrinc ahányszor a szájához emeli a hangszerét, megnyílik valami sötét barlang, ahova bezuhanunk, és ha lehetne választanunk, mi sem a parti telket akarnánk, hanem azt, hogy ne kelljen kijönni onnan. De ez csak egy példa volt, tényleg, demonstrálom: Busa Pista ismert és hirtelen lett szövegei vagy szerepjátszós félmosolya mögött annyi társadalomtudományos okosság és felelősség van, mint egy bölcsészkaron - ezt dicséretnek szántam. (Na, jó, a többieket megkímélem ettől.) Miután a szauna-sátorban véget ért a koncert, Busa Pista egyébként csatlakozott a kollégáihoz a Petőfi rádió színpadján, és olyan rappet nyomtak, hogy Romhányi alighanem bukfenceket hányt a Balaton vizében tükröződő felhőkből - holnap abból lesz a hajnal.
