Balaton Sound Olah Peter.jpg

Az idei lehetett az utolsó Balaton Sound

Lejárt az elektronikus zenei fesztivál szerződése Zamárdiban, kétséges, hogy folytatódik-e a Balaton Sound.

Az idén 16. alkalommal megrendezett eseményen a szervezők közlése szerint a látogatók száma elérte a 100 ezret, ami visszaesést jelent az előző évek közönségszámához képest – írja a Sonline.hu. A négynapos Balaton Sound utolsó napján már elterjedt a hír, hogy valószínűleg az idei volt az utolsó buli Zamárdiban. Vető Viktória, a Balaton Sound sajtófőnöke a hírportál megkeresésére korábban azt nyilatkozta, hogy a fesztivál jövőjével kapcsolatos pletyka hozzájuk is eljutott, de ezzel nem szeretnének foglalkozni.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere viszont egyértelműen kijelentette: „Lejárt a szerződésünk a szervezőkkel. Abban 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek itt.” Hozzátette: minden újabb szerződésről az újonnan felállt testületnek kell tárgyalnia. Megjegyezte, hogy az önkormányzattal kötött szerződést úgy alakították ki, ahogyan azt a zamárdiak kérték a tavaly megtartott közvélemény-kutatás eredménye alapján. A Sziget Zrt. pedig azt kérte az önkormányzattól, hogy később rendezhessék meg a fesztivált, amiért a rögzített 150 millió forint felett további 20 millió forintot fizettek a városnak. Ebből az összegből készült egy érintett utca újraaszfaltozása.

Közben elterjedt egy hír, miszerint jövőre egy másik fesztivál, a kolozsvári Untold költözik Zamárdiba. Ezt a város polgármestere nem erősítette meg, azt mondta: ilyen megkeresést nem kapott az önkormányzat.

A Balaton Soundot először 2007-ben tartották meg Zamárdiban. A 2010-es évek közepére elérték azt, hogy Európa egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei fesztiváljaként emlegették a rendezvényt. A látogatottsági csúcsot 2019-ben érték el. Idén, július első hetében, az utolsó Balaton Soundon az elektronikus zene olyan nagyságai szerepeltek, mint James Hype, Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine, Timmy Trumpet, valamint John Newman.

Ez is érdekelheti

Kraftwerk-relikviákat bocsátanak árverésre

Eladósorba kerül a legendás német zenekar alapítójának gyűjteménye, mely az elektronikus hangszerek mellett meglepő tárgyakat is tartalmaz.

Elhunyt a MÁV-szignál zeneszerzője

Székely Tamás egyetlen zeneműve az egész ország fülében ismerősen cseng, ezzel írta be magát a történelembe.

Kései koncertlemez a Korai Örömtől

Live ’98 címmel egy nemrég előkerült, korábban a zenekar által sem ismert koncertfelvétele jelent meg a Korai Örömnek. A Budapest Vinyl gondozásában most kiadott anyagot a Sziget fesztiválon rögzítették huszonhét évvel ezelőtt.

A fizika és a zene zseniális testvérpárja, akik meghódították a világot

A Végtelen zene nagy utazásra invitál a zseniális Szalay fivérek életébe: a fizika, a számítástechnika, a zene és a hangszerfejlesztés birodalmába az 1960-as évektől napjainkig, Európa-szerte és a tengerentúlon.