Balaton Sound

2025-ben biztosan nem lesz Balaton Sound

A szervezők a Facebookon megjelent közleményükban azt írják, a Covid óta eltelt három évben igyekeztek mindent megtenni, hogy a fesztivál a nehezített pályán is működni tudjon.

A fesztiválok felpezsdítették a hazai turizmust

Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés rendezvények – a Balaton Sound, a Campus Fesztivál, a Művészetek Völgye és az EFOTT –, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A fesztiválok eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.

Az idei lehetett az utolsó Balaton Sound

Lejárt az elektronikus zenei fesztivál szerződése Zamárdiban, kétséges, hogy folytatódik-e a Balaton Sound.

Változások lesznek az idei Balaton Soundon

A frissen bejelentett harminc fellépővel erősödik az underground vonal, de új helyre kerül a főbejárat, és változik a nagyszínpad helyszíne is az idén július 3-tól 6-ig Zamárdiban megrendezendő elektronikus zenei fesztiválon.

Európai díjra jelölték az Inota Fesztivált

Az Inota Fesztivál a legjobb kis fesztiválok között felkerült a European Festival Awards shortlistjére. A fesztiváldíjra más kategóriákban a Sziget és a Balaton Sound is jelölt.

Világsztárokat jelentett be 2024-re a Sound

Többek között Marshmello, Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype és Purple Disco Machine is szerepel a Heineken Balaton Sound első bejelentésének listáján. Az elektronikus zenei fesztivált 2024. július 3. és 6. között rendezik.

Megvannak a Balaton Sound magyar fellépői

A nagyobb programhelyszínek zenei kínálata teljessé vált és kiegészült a magyar headliner zenekarokkal.

Nemzetközi sztárokkal tér vissza a Balaton Sound

Két év szünet után nagy nemzetközi sztárokkal tér vissza Európa egyik legnagyobb presztízsű vízparti elektronikus zenei fesztiválja, a Balaton Sound, amelyet Zamárdiban rendeznek vasárnap hajnalig.

Balaton Sound: Richie Hawtin, Fisher, Monolink is fellép

Mások mellett Richie Hawtin, Deborah De Luca, Fisher és Monolink is fellép az idei Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban június 29-től július 2-ig.

Balaton Sound – Martin Garrix, Marshmello és Alesso is a fellépők között lesz

Két év szünet után idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Balaton Soundot. A szervezők első körben huszonnégy előadó nevét jelentették be. Mások mellett Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike, Marshmello, Timmy Trumpet és Alesso is fellép a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban június 29. és július 2. között.

Nem lesz Sziget, VOLT Fesztivál és Balaton Sound sem idén

Idén sem a Szigetet, sem a Telekom VOLT Fesztivált, sem pedig Balaton Soundot nem tartják meg. A szervezők a kormány csütörtöki döntése, a koronavírus-járvány nyomán határoztak így.

Indul a Balaton Sound!

Százhatvanezer látogatót várnak a július 4-én kezdődő tizenkettedik Balaton Soundra – közölték a szervezők a fesztivál július 3-ai sajtóbejárásán, Zamárdiban. Fülöp Zoltán fesztiváligazgató elmondta: az öt nap alatt olyan sztárok lépnek fel, mint a The Chainsmokers, David Guetta vagy Rita Ora, aki a Soundon pótolja a tavalyi Sziget fesztiválon elmaradt koncertjét.

Rekordszámú fellépő a Soundon

Mintegy harminc új név csatlakozott a Balaton Sound korábban bejelentett fellépőihez, ezzel teljessé vált Európa legjobb vízparti bulifolyamának programja. Az idén tizedik jubileumát ünneplő Soundon már a nulladik napon beüzemel minden helyszín, tehát a fesztivál már öt teljes napon át, maximális fordulatszámon pörög, július 6. és 10. között.