jazzpiknik.jpg

A fesztiválok felpezsdítették a hazai turizmust

Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés rendezvények – a Balaton Sound, a Campus Fesztivál, a Művészetek Völgye és az EFOTT –, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A fesztiválok eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.

A 2024-es fesztiválszezont július 3–6. között a Balaton Sound nyitotta, amelynek idén is Zamárdi adott otthont. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján ez idő alatt a település szálláshelyein több mint 12 ezer vendég 22 ezer éjszakát töltött el. Ezzel a vendégszám három és félszeresére, a vendégéjszakáké pedig közel háromszorosára nőtt a rendezvényt megelőző hét azonos időszakához képest – tájékoztat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Gárdonyban, Velencén, Sukorón, Pákozdon és Kápolnásnyéken is növekedést tapasztalhattak a szállásadók július 10–14. között. Az eredetileg Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójaként elindult EFOTT fesztivál során mintegy 3600 vendég éjszakázott a települések szálláshelyein. Ezzel a kiemelkedő főszezoni foglaltság is tovább erősödött: a megelőző héthez képest is több mint 10 százalékot nőtt a vendégek és 20 százalékot a vendégéjszakák száma a településeken. A fesztivál egyik legfőbb nyertese Kápolnásnyék, ahol az EFOTT alatt a vendégek száma több mint duplájára, míg az általuk eltöltött éjszakák száma 143 százalékkal nőtt a korábbi héthez viszonyítva. De több mint 60 százalékkal bővült Sukoró, 24 százalékot nőtt Gárdony vendégéjszakáinak száma is a fesztivál alatt, a korábbi héttel összevetve.

Hasonló hatást eredményezett a Művészetek Völgye, amely július 19–28. között zajlott Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Az NTAK adatai alapján Kapolcs népszerűsége igencsak megugrott: a három, rendezvénynek helyszínt adó település összesen több mint 2 ezer vendéget fogadott. Az általuk eltöltött mintegy 8 ezer éjszakából több mint 6 ezret regisztráltak a kapolcsi szálláshelyek. A település teljes júliusi vendégforgalmának 93 százaléka így a fesztivál alatt keletkezett.

Szintén jelentős mértékben, a korábbi héthez viszonyítva negyedével több vendég érkezett Debrecenbe a Campus Fesztivál során július 24-28. között. A szálláshelyeken megszállt 8000 vendég 15 ezer vendégéjszakát töltött a cívisvárosban. Mindez egyértelműen a belföldi látogatóknak volt köszönhető, számuk 66 százalékkal, az általuk eltöltött éjszakáké pedig 34 százalékkal haladta meg az előző hét azonos időszakát.

Jelentősen hozzájárultak a fesztiválok a települési szálláshelyek bevételnövekedéséhez is. A Balaton Sound alatt több mint négyszeresére nőtt a szálláshelyek bevétele Zamárdiban a fesztivált megelőző hét azonos időszakához viszonyítva. Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden több mint 70 százalékkal emelkedtek a szálláshelyi bevételek a Művészetek Völgye alatt a fesztivál előtti azonos időszakhoz képest. Szintén jelentős mértékben emelkedtek a debreceni szálláshelyi bevételek a Campus Fesztivál alatt, és összességében 30 százalékkal nőttek Sukoró, Velence, Gárdony, Kápolnásnyék és Pákozd szálláshelyi árbevételei is az EFOTT alatt. 

Ez is érdekelheti

A Néprajzi Múzeum a Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye látogatói 2024-ben is találkozhatnak a Néprajzi Múzeum kitelepülésével a fesztiválon július 19–28. között.

Lovasi András: Nem nosztalgia-zenekarként tértünk vissza a Kispállal

A Kispál és a Borz újjáalakulásáról, a Kiscsillagról, az Ördögkatlan Fesztiválról, kreativitásról, filmes szereplésekről és borászatról beszélgettünk.

Így fest számokban az idei Művészetek Völgye

Vasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának jubileumi kiadása. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend idén is rengeteg völgylakót fogadott.

A Mózes egy, huszonkettő is POKET-kiadást kapott

Szabó Magda 1967-ben megjelent regényét is kiadták zsebformátumban, amelyet július 29-én mutattak be a Művészetek Völgyében.