Zamárdi

A Strandon az iskolapadba is visszaülhetnek a fesztiválozók

Telekom Strand City néven egy több hektáron elterülő kisvárost alakítanak ki augusztus 20. és 23. közt Zamárdiban a Strand Fesztiválon, ahol például rendhagyó iskola, mozi, kultúrház, szépségszalon, masszázs, pszichológus, rendőrőrs, balatoni éttermek, butik és varroda, játékbolt, játszótér, könyvesbolt, ékszerész, kórház és véradás, kortárs galéria, sportpályák is várják a fesztiválozókat.

2025-ben biztosan nem lesz Balaton Sound

A szervezők a Facebookon megjelent közleményükban azt írják, a Covid óta eltelt három évben igyekeztek mindent megtenni, hogy a fesztivál a nehezített pályán is működni tudjon.

Zamárdiban marad a Strand

Bár a 2025-ös időpont csak októberben, az új önkormányzati testület döntése alapján derül ki, a város polgármestere, Csákovics Gyula és a szervezők már a nyitónapon megerősítették szándékukat, amely szerint jövőre is folytatódik Zamárdiban a Strand Fesztivál.

Márta István a Best of Balaton idei életműdíjasa

Gasztronómiai és kulturális ajánlatokkal bővült a Best of Balaton listája, amely felvállaltan személyes válogatás, hitelét pedig a mögötte álló nagykövetek adják. Az idei ajánlatokat a Strand Fesztiválon mutatták be, és itt adták át Márta Istvánnak az életműdíjat.

Az iskolai bántalmazás is téma lesz a Balaton utolsó nyári fesztiválján

Csaknem 200 koncert és program 25 helyszínen, számos cirkuszi show, kortárs képzőművészet, kertmozi, tábortűz, irodalmi vurstli, beszélgetések, reggeli jóga és a Balaton legmagasabb tornya, valamint fenntarthatósági és edukációs programok is várják a közönséget augusztus 22. és 24. között Zamárdiban a Strand Fesztiválon. Ott indul útjára a #nenézzfélre kampány is, amely a hazai klubok, fesztiválok és művészek részvételével hívja fel a figyelmet az iskolai bántalmazásra.

Azahriah előtt cirkuszi élményt is kapnak a Strandon fesztiválozók

Az augusztus 22. és 24. közötti Strand Fesztiválon mindennap cirkuszi show fogadja a fő zenei előadókra várakozó közönséget. A Halott Pénz koncertje előtt a Fővárosi Nagycirkusz műsora, Majka és Azahriah felvezetőjeként pedig egy kimondottan erre az alkalomra készülő produkció lesz látható Zamárdiban.

A fesztiválok felpezsdítették a hazai turizmust

Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés rendezvények – a Balaton Sound, a Campus Fesztivál, a Művészetek Völgye és az EFOTT –, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A fesztiválok eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.

A Sandorella Művészudvarban megnyílt Zamárdi új színháza

Augusztus 23-ig minden péntek és szombat este színházi műsorokkal várja közönségét Zamárdiban a Sandorella Művészudvar, amelynek művészeti igazgatója Léner András.

Az idei lehetett az utolsó Balaton Sound

Lejárt az elektronikus zenei fesztivál szerződése Zamárdiban, kétséges, hogy folytatódik-e a Balaton Sound.

Zamárdiban május végén kezdődik a balatoni nyár

Charlie és Hot Jazz Band koncertet, tűzijátékot, kertmozis filmmaraton és sok egyéb ingyenes programot kínál a Zamárdi ZamJam.

Holnap kezdődik a ZamJam fesztivál Zamárdiban

Csütörtökön kezdődik és három napon át tart a második ZamJam fesztivál Zamárdiban – a nagyszínpadon magyar és külföldi legendákkal, városszerte pedig számos ingyenes programmal.

Budapesten és a Balatonnál is megrendezik a Cirkuszok Éjszakáját

Hétvégén Balatonlellén gálaműsorral a Magyar Nemzeti Cirkusz, Zamárdiban világrekord-kísérlettel és kardnyelővel a Richter Flórián Cirkusz, Budapesten pedig a Fővárosi Nagycirkusz a sztyeppék világának megidézésével készül a Cirkuszok Éjszakájára.

ZamJam néven új fesztivál kezdődik Zamárdiban

A Kool and the Gang, Shaggy és Geszti Péter is fellép a Mol Nagyon Balaton új eseményén, a ZamJam fesztiválon, amely csütörtökön indul és szombatig tart Zamárdiban.

Nemzetközi sztárokkal tér vissza a Balaton Sound

Két év szünet után nagy nemzetközi sztárokkal tér vissza Európa egyik legnagyobb presztízsű vízparti elektronikus zenei fesztiválja, a Balaton Sound, amelyet Zamárdiban rendeznek vasárnap hajnalig.

Törőcsik Mari és Koncz Gábor kézlenyomata is felkerül Zamárdiban a filmesek falára

A filmszakma újabb két ikonikus alakjának, az áprilisban elhunyt Törőcsik Marinak, valamint Koncz Gábornak a kézlenyomata kerül fel hamarosan Zamárdiban a kertmozi oldalán található filmesek falára – jelentette be a település polgármestere.

Zamárdiban a Richter Flórián Cirkusz

A Drónok a porondon című előadás kibővített változatával, extra fellépőkkel várja a közönséget a Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban az idén kétnapos Cirkuszok éjszakáján pénteken és szombaton.