A jó emberanyag a művésztelep motorja
Mi kell egy jó művésztelephez? Sokan a szakmaiságot, a színvonalat vagy a stílusbeli hasonlóságot mondanák elsőként. A Balatonalmádi Művésztelep azonban, amelyet idén rendeztek meg először a város egykori lokátorállomásán, bebizonyította, hogy van ennél fontosabb összetevő: a jó emberanyag. Amikor olyan alkotók gyűlnek össze, akik ösztönösen értik egymást, könnyen megszületnek azok a váratlan kapcsolódások és közös élmények, amelyek megteremtik egy művészkolónia alapját, így akár történelmi távlatokat nyithatnak.
A helyszín önmagában is inspiráló: a város legtetején, az Öreghegyen vagyunk, ahonnan pazar kilátás nyílik. A közvetlen környezet fokozza az élményt: a füves réten, ahol a múlt héten zárult szobrászműterem friss alkotásaiból szoborpark állt össze, két juh szökdécsel a vörös homokkő táblák között. Már ez a látvány is megadja a mostani időszak hangulatát. Az első pillanattól érződik, hogy itt olyan társaság dolgozik együtt, amelyben bármilyen szikra lángra kaphat: nincs megkérdőjelezés, csak azonnali együttműködés. Ha felbukkan egy ötlet, három ember máris ott terem, hogy segítsen megvalósítani.
A szabadban épp Diki Luckerson forgat filmet, főszerepben a Bécsben élő Marco Millerrel, aki képzőművészként látomásos kompozíciókat készít, de most örömmel vállal színészi feladatokat, hogy a mű megszülethessen. Diki közben egy hatalmas, szürreális vásznon is dolgozik: a kavargó figurák sokalakos kompozícióvá állnak össze, a szentek bevonulásának groteszk parafrázisává, amely a lét és az emberi létezés nagy kérdéseit feszegeti. Az intuitívan épülő képrétegek finoman olvadnak egymásba, ettől izgalmas ritmusa lesz a képnek, miközben az alkotó az esztétikumról sem mond le.
Mellette jól mutat Horváth Réka festménye, amely színeiben és zsigeri erejében is rímel Diki képére. Az animációiról ismert művész most egy triptichonon dolgozik, inspirációját a női hisztériáról készült középkori ábrázolások adják. Középpontjában egy kifeszült, hídba hajló test áll majd – egy időn áteső nőalak, akinek környezetében a történelem előtti világok és a transzhumanista eszmék egyszerre jelennek meg. Horváth animációs látásmódja itt is tetten érhető: rétegekben gondolkodik, ahogyan digitális kollázsainál is. A műhöz Váczy Enikő állt modellt. Horváth szerint, bár nem készít részletes vázlatokat, a modellről készült skiccek kulcsfontosságúak: ezekből lehet az izommemóriára támaszkodva a vászonra vinni a figurát.
Váczy Enikő egyébként fantasztikus, gömbből kiáradó lényt formál, fluid és nyitott alakot, amely fapáccal és akrillal készül. Most akvarellel is kísérletezett, mert – mint mondja – szereti, ahogy ez az anyag szétterül a papíron. Munkái között akad mágikus realista és szürrealista is. Alkotásait sokan ismerhetik épületek falairól, városi lépcsőkről vagy kávézók belső tereiből: számos murália fűződik a nevéhez.
Sandra Bayer gyermekillusztrációkat készít egy színezőhöz, amely az emberi sokféleséget ünnepli. Figurái különféle képességekkel és sajátosságokkal rendelkeznek: egyszerre mutatják be a genderfluid szemléletet és azt az üzenetet, hogy a másság nem szégyellnivaló, hanem erőforrás, amellyel csodálatos dolgokat lehet létrehozni.
A művésztelep egyik legnagyobb ereje, hogy mindenki bedobja a tehetségét a közösbe, így születik meg valami új és izgalmas. Váczy például nemrég művészetterápiás workshopot tartott, majd kültéri pizzasütő készült, este pedig Braun Vilma vont be minket a performanszába, amely a megfigyeltséget és a percepciókat állítja középpontba. A nyilvános terekben a nézéssel folyamatosan ítélkezünk, elképzelünk dolgokat másokról, rájuk vetítünk egy képet – ami lehet igaz, de lehet téves is. Vilma ezt a helyzetet játssza újra: körben ülünk, ő időről időre szembekerül velünk, kikényszeríti a szemkontaktust, ezáltal tárgyiasít minket, kérdései pedig önreflexióra késztetnek.
Engem ez a performansz egyszerre nyit meg és hoz zavarba, így utána nehéz átváltanom a punkbanda koncertjére. De nem aggódom – a héten még vár ránk közös meditáció és jam session is. A hegytetőn, inspiráló környezetben létrejött munkák, a spontán együttműködések, a műfajok közötti átjárások és a közös élmények pedig mind azt mutatják: ha a kreatív energiák szabadon áramolhatnak, abból nemcsak művek, hanem új történetek és kötelékek is születnek.
Fotók: Csiki Vivien / Kultúra.hu
