Balatonpark Balatonfenyvesen

Egyéb

Július végétől négy héten át minden hétvégén a hazai zenei élet élvonalának egy-egy képviselője és színházi előadások szórakoztatják majd a közönséget, de többek között a Balatonpark ad otthont a HOBO70 című születésnapi szuperkoncertnek is.

A koncertsorozatot az Edda Művek nyitja, de fellép majd Demjén Rózsi, az utóbbi időben újra nagysikerű TNT, Vissza a jövőbe elnevezésű turnéja keretében. Az Anna and the Barbies, a Supernem, Majka és Curtis, a Kelemen kabátban, a Hooligans, Caramel, Zséda, a Karthago is a fellépők sorát erősíti, valamint a Takáts Tamás Blues Band, aki többek között itt ünnepli majd 25 éves évfordulóját. A Balatonpark ad otthont a HOBO70 című születésnapi szuperkoncertnek is.

 

Hobo, azaz Földes László nemcsak a zenekarával, de Ady-estjével is becsempészi a kultúrát és az igényes szórakoztatást egyedi hangvételével és stílusával a Balaton partjára. A színházi előadásokat kedvelők ezen kívül egy fergeteges vígjátékot, Marc Camoletti Félrelépni tilos! című darabját láthatjuk a Fregoli Színház vendégjátékaként olyan fantasztikus szereposztásban, mint Esztergályos Cecília, Magyar Attila, Heller Tamás, Timkó Eszter és Andrádi Zsanett. Ugyancsak a Fregoli Színház előadásában, Magyar Attila, Hajdú Steve és Szakács Tibor főszereplésével láthatják a vendégek a Retro szerelem, avagy özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című vígjátékot.

 

A koncertek és előadások után a még táncolni, szórakozni vágyókat DJ-k szórakoztatják, így a fergeteges hangulatban akár hajnalig mulathat mindenki. A látogatókat ráadásul gyönyörű, kulturált és tiszta környezet várja, amelyet csak fokoz a nyáresti balatoni hangulat. A nyaralók ide nyugodtan elhozhatják gyermekeiket is, hiszen a fiatal közönség itt jól megfér az idősebbekkel és a picikkel is. A Balatonpark Szabadtéri Színpad és Rendezvénypark ugyanis 40.000 nm-es, elkerített területen helyezkedik el Balatonfenyves centruma mellett.

 

A lelátó több ezer ülőhellyel várja a vendégeket, ahonnan kényelmesen élvezheti mindenki a koncerteket, előadásokat, miközben parkos, ligetes panoráma tárul elé. Étlen és szomjan sem maradhat itt senki, hiszen a lelátó belső folyosóin és fedett területei alatt számos vendéglátóegység várja a vendégeket terasszal, sőt gyermekjátszótér is van, ahol – miközben jól érzik és elengedik magukat – , a szülők kényelmesen szemmel tarthatják csemetéiket.


Részletes program:

07.30. Edda Művek (Vendég. Pataky Művek )

07.31. Demjén Ferenc – vendég: Triász (Sipos Péter, Kálmán György, Jankai Béla)

08.01. TNT- Vissza a jövőbe koncert

08.06. Hobo- Ady Est/ Félrelépni tilos – vígjáték két felvonásban

08.07. Supernem, utána Anna and the Barbies

08.08. Kelemen kabátban, utána Majka és Curtis

08.13. Retro szerelem – vígjáték, utána Musical Show

08.14. Hooligans

08.15. Caramel

08.19. Zséda

08.21. Takáts Tamás Blues Band – 25 éves jubileumi koncert, utána Karthago

08.22. Hobo70 – születésnapi koncert