A prózától a mozgásszínházig, a klasszikus daraboktól a kortárs művekig különféle műfajokat kínáló összművészeti eseményen hét nap alatt számos, újító jellegű színházi előadást mutatnak be, emellett szakmai programokra is sor kerül.


gardenia2_600x400.png
Odeon Színház: Gardénia

Elzbieta Chowaniecz darabjának névtelen nők a szereplői, akiket csak számokkal jelöl a szerző. A Gardénia részleges családtörténet: négygenerációnyi lengyel nő drámája, közülük a legidősebb 1920-ban, a legfiatalabb pedig 1982-ben született. Miközben végigélik a huszadik század szinte teljes történtét békében és háborúban, gazdagságban és szegénységben, viszonyaikra is fény derül anya és lánya, nagyanya és unokája, dédanya és dédunokája között. Miként befolyásolják viselkedésü(n)ket az örökölt hajlamok és a tanult viselkedésminták? Függetleníthetjük-e magunkat a mindenkori társadalmi körülményeinktől? Kivonhatjuk-e magunkat a családi hagyományok, beidegződések kényszerei alól? Többek között ezekre keresi a választ Elzbieta Chowaniecz drámája.

A Gardénia sikerének, valamint az Odeon Színház társulatával kialakult személyes és művészi kapcsolatnak köszönhetően a Maladype Színház vezetője rendezőként újabb meghívást kapott a 2018/2019-es évad második felére. Balázs Zoltán ezúttal az új vezetés műsortervéhez illeszkedő kortárs olasz fenegyerek, Pier Lorenzo Pisano For your own good (A te érdekedben) című művét fogja színpadra állítani. A május végén bemutatandó előadás ? ahogyan a Gardénia is ? szintén a FabulaMundi Playwriting Europe nevű projekt keretében valósul meg.

A 2018 novemberében Bukarestben megrendezett FNT (Nemzeti Színházi Fesztivál) színházi seregszemlén Balázs Zoltán rendezése számos külföldi meghívást is kapott. Az előadás a 2018/2019-es évadban bemutatkozik Spanyolországban, Olaszországban és Kolumbiában is.