Az Artus Stúdió rezidens képzőművészeinek Artus Lakók című kiállítása után megnyílt Bálint Ádám kiállítása, a Fóliók.

A „fólió” kifejezés (a latin folium, levél szóból) a papírlapok könyvformába rendezésének, hajtogatásának általános módszerére utal.

A kiállítás címe az ívek visszalapozására, belelapozásra invitál: az alkotó a 1980-as évek második felétől 2021-ig készült sorozatok lapjaiból, vásznaiból válogatott. Az összehajtogatott fólió megköveteli a könyv oldalainak felnyitását a kötés után, amit a nyomtató végezhet, de régi könyvekben gyakran az olvasóra hagyták, hogy papírkéssel vágja fel a lapokat, és felfedje azok tartalmát.

Bálint Ádám 1957-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte. 1978-tól 1982-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol festészeti és murális tanulmányokat folytatott (Blaski János, Klimó Károly). 1982-ben Művészeti Alap és a Fiatal Művészek Stúdiója tagja lett. 1979-től a megszűntéig részt vett az Erdély Miklós által vezetett INDIGO művészcsoport munkájában. Első egyéni kiállítása 1986-ban volt. Tagja budapesti székhelyű művészeti csoportoknak, a MAMŰ Társaságnak, az Artus Stúdió Egyesületnek és a Magyar Vízfestők Társaságának.

Az Artus Stúdió műtermében több mint két évtizede dolgozik.