A Baltimore-i Szimfonikusok legutóbbi koncertjén Marin Alsop dirigálta Beethoven IX. szimfóniáját. A jól ismert Örömóda helyett azonban egy rapbetétet hallhatott a közönség.

Az 1824-es IX. (d-moll) szimfónia Ludwig van Beethoven utolsó befejezett műve. Legismertebb részlete a negyedik tétel, amelyben Friedrich Schiller An die Freude, azaz Óda az örömhöz című verse hangzik el. Ennek szöveg nélküli változata az Európai Unió hivatalos himnusza. A szimfónia az UNESCO hivatalos listáján is szerepel A világ emlékezete program részeként.

Az 1916-ban alapított Baltimore-i Szimfonikus Zenekar legutóbbi, április 7-i koncertjén ezt a művet adta elő Marin Alsop vezényletével, ám a jól ismert Schiller-vers helyett egy helyi rapper szövege hangzott el a tételben. Wordsmith, azaz Anthony Parker a hiphop műfaján keresztül erős motivációs üzenetet szeretne eljuttatni az emberekhez. Szövegeiben hangsúlyt kap a társadalmi és szociális mondanivaló, olyan ügyek mellett áll ki, mint a nemi egyenlőség, a kulturális elfogadás, és támogat egy baltimore-i hajléktalanokat támogató alapítványt is.

Az együttműködést Marin Alsop kezdeményezte a 2019/2020-as évadban. Ahogy a karmester akkor megfogalmazta, Beethoven zenéje és Schiller verse arra tanít, hogy álljunk ki magunkért, higgyünk magunkban, épp ezért eljött az idő, hogy

az egység, az igazságosság és a közös felelősségvállalás jegyében, 21. századi szemszögből újraértelmezzék az 1785-ben keletkezett költeményt.

Wordsmitht arra kérték fel, hogy a schilleri gondolatokat, a békét, az egységet és az örömöt megtartva írja meg a maga Örömódáját, egy olyan kortárs szöveget, amely pozitív változásra ösztönöz.

A mű így hangzik:

A projektet a 2020-as vírusjárvány idején készítették, a felvételen Baltimore-i Szimfonikus Zenekar művészei mellett olyan fiatalok is közreműködtek, akik a zenekar ifjúsági programjában vesznek részt.

Forrás: City Journal, Slipped Disc

Nyitókép: a Baltimore-i Szimfonikus Zenekar YouTube-csatornája