„Bámulatos volt Sándorkával egy szövegtérben lenni” – Szálinger Balázs új drámáiról

Fiatalkorában iskoláról iskolára, városról városra vándorolt. Nehezen találta a helyét a világban? Mára meglelte?

Jaj, nem, nem volt emögött ilyen dolog,
inkább csak kíváncsi vagyok a világra. Most is az vagyok, legszívesebben most
is utaznék és új helyeket ismernék meg, de az életem már nem engedi.

Egy korábbi interjújában félig viccesen
azt mondta, hogy „nem dolgozom nem zalaiakkal”. Ennyire meghatározza az
identitását a származása? Miben mutatkozik ez meg?

Ha ilyet mondtam, az nyilván irónia
volt. Meghatározza, persze, de azért nem ez tölti ki a mindennapjaimat. Hogy
miben mutatkozik meg? Most például abban, hogy hazajöttem. Talán más nem is
kell.

A Szűcsinger formációt már lassan egy
évtizede csinálja Szűcs Krisztián zenésszel, aki szegről-végről szintén zalai.
Most mégis az Eleven Költők Társasága zenésítette meg két versét. Miért alakult
ez így? 

Fogalmam sincs, egyszer csak szóltak.
Keleti Andrist ismertem meg pár éve egy középiskolai roadshow kapcsán, és ott,
a zenés oldalon fogant meg a gondolat.

 A Családregény című feldolgozásban a Nyolcadik hónap és Ez a hajó mire fölér című versét gyúrták össze. Miért ezeket a választották?

Erről őket kéne kérdezni. Mindenesetre
nem volt rossz ötlet, hogy a két versből egy dal legyen, és ne kettő. Tetszik,
mert szokatlan.

A Családregény zenés klipje az
idei Bujtor-fesztiválon versenyben van a versfilmek között. A filmhez
stockvideókat, saját rajzokat, kartonból kivágott figurákat, fotómontázsokat
használtak. Ki találta ki és hozta létre ezt a koncepciót?

Fogalmam sincs. Nem nagyon vettem részt a folyamatban, a versek megírásán túl nem volt benne munkám, minden érdem a fiúké (Gréger Zsolté és Keleti Andrásé – a szerk.).

Idén verseskötete is megjelent: a Koncentráció,
amit sajátos módon magánkiadásban adott ki, és csak a honlapján keresztül,
közösségi médiás támogatás nélkül forgalmazza. Sikerült már legalább nullára
kijönnie a költségekkel? Eljut az olvasókhoz a könyv?

Százharminc eladott példánynál voltam
nullán, a napokban pedig elértem az ötszázat, ami nagyjából a legutóbbi, még
kiadós verseskötetem eladási száma volt. Facebook nélkül nyilván nehezebb, és
jó lenne több könyvbemutató, de a Koncentráció azért így sem volt rossz
kör. És bízom benne, hogy még tart a története.

A közösségi platformokról kivonult, a
honlapját használja hírfolyamként is. Hogyan működik ez a kísérlet?

A honlapom egyúttal webshop is, ami
rendesen ketyeg; teszi, amit kell. Cikkeket teszek fel néha, de tény, hogy
csinálhatnám aktívabban. Sajnos a hírlevélfunkció egyelőre nem működik, emiatt
félek, hogy elveszítem a kötetvásárlókat. De majd kitalálok valamit.

 A veszprémi Pannon Várszínház Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulójára készülve meghívásos drámapályázatot hirdetett a Karaffa-drámatöredék befejezésére. Az ön pályázata lett az egyik első helyezett – Márton László darabja mellett –, amelyet a következő évadban be is mutatnak. Milyen kihívást jelentett ez a munka? Mennyire lett archaikus vagy modern az elkészült mű

Bámulatos volt Sándorkával egy
szövegtérben lenni. Nem archaikus, hanem inkább modern lett, de persze végig
verses dráma. Kissé morbid vígjátékot csináltam belőle.

Sűrű az éve, hiszen decemberben a
Radnótiban is lesz egy bemutatója, a nagybányai környezetben játszódó Kályha
Kati. Ez a dráma miről szól?

Az 1918. novemberi összeomlásról, pontosabban Nagybánya román megszállásának időszakáról. Voltunk is egy hónapot a városban tavalyelőtt ősszel.

A fentiek mellett mivel foglalkozik
jelenleg. Ír valamit? A közeljövőben hol találkozhatnak önnel az olvasók?

Ezekben a hetekben a családi kötelességeimet teljesítem, de amikor újra dolgozni fogok, egy verses mese és egy Mohács-dráma anyaggyűjtése vár rám. Másfél hét múlva a szentgyörgyvári Margó Fesztiválon leszek, augusztus végén Gyenesdiáson beszélgetek Bereményi Gézával, szeptemberben pedig nagy örömmel megyek a pécsi könyvfesztiválra.

Fotók: PKÜ/Onda Róbert