Barcelona számomra a színek városa. Amikor minden felületet eláraszt a napfény, az egész város valamiféle szivárványos ragyogásba kerül. Gaudí a tengert idéző, kék és zöld kerámialapjai a Casa Battlón a napsugarak hatására csillanóvá válnak, a Sagrada Familia színpompás ólomüveg ablakai megfestik a templom belső tereit, a Güell park tarka mozaikjai pedig majdnem felrobbantják a retinánkat. De Barcelona akkor is a színek városa, ha nem Gaudí életművére koncentrálunk. Akármerre járunk, az utcák, a terek tobzódnak a tiszta színekben.

A Joan Miró park közepén magaslik a művész Dona i Ocell (Nő és madár) című szobra, amely élénk árnyalataival még a borús hétköznapokat is megszínezi. A város szívében, a vízparton áll Roy Litchtenstein szobra, az El Cap de Barcelona, ami popos stílusával felüdíti az arra járók lelkét. És még hosszan lehetne sorolni a színes köztéri alkotásokat, szobrokat, festett falakat… És nemcsak a műalkotások színesítik a várost. Az azúrkék tenger és a narancsos árnyalatban úszó homok izgalmas hátteret ad az ezer színben pompázó napernyőknek és fürdőlepedőknek. A piacokat se hagyjuk ki, ahol az ezerszínű paprikák, paradicsomok, narancsok, déligyümölcsök igazi kavalkádja várja a sétálót. Sőt már az is elég, ha körülnézünk azon a helyen, ahol éppen állunk. A napfény vibrálóvá festi a meleg színű házfalakat, amelyek élénk naranccsá és égővörössé változnak a fény hatására. 

Ezt az érzést hozzák haza Bánki Ákos legújabb festményei, amelyek a Flumen 1.1 és 1.2 című kiállítások anyagát folytatják, ám több szempontból meg is haladják őket.

Azokat a vásznakat tengerparti élmények inspirálták. A vadul hömpölygő, kontrollálatlanul folyó vagy a vászonra csapott festékfoltok a mediterrán táj bujaságát és a barcelonai strand nyüzsgését idézték, de zaklatottságukban, feszültségükben a karantén bezártsága, a felhőtlen szabadság megszűnése is megjelent.

A Parallel Colors című sorozat képei hozzájuk képest sokkal inkább a rend megteremtésének vágyáról szólnak, mint a káosz szabadon engedéséről. Bánki az expresszivitást továbbra sem mellőzve egymás mellé öntött tiszta színekből építi fel ezeket a kompozícióit, amelyek így nagyon harmonikusak, mégis érezzük bennük a kontrasztot és a ritmust. 

Óriási erejük van: szinte mágnesként vonzzák magukhoz a látogatót, aki bizonyos közelségben már teljesen úgy érzi, hogy a képek terébe került…

Hogy ezek a primer színek szinte ráomlanak, és őt magát is beborítják. Bánki remekül játszik a befogadó észlelésével. Azzal, hogy a színeket sosem önmagukban, elszigetelten látjuk, az esztétikai minőséget a különféle árnyalatok együttese és kölcsönhatása hordozza magában. Bánki kompozíciói kiválóan alkalmasak arra, hogy bizonyos érzéseket váltsanak ki, különféle emocionális minőségeket hívjanak elő a befogadóból; hogy atmoszférát teremtsenek. 

A festmények azonban nemcsak érzelmileg hatnak: az amorf formák asszociációs játékra is sarkallnak. Az egyik festményen színes felhőket látunk, egy másikon természeti formáknak érezzük a lecsorgó festékfoltokat, de bizonyos szögből nézve a szentendrei Bercsényi utca is eszünkbe jut, ahol a színes esernyők kupolaként hajlanak a látogatók feje fölé.

A diptichonként installált fő mű olyan érzetet kelt, mintha színes, sokféle emberből álló tömeget látnánk, amelynek mi is a része vagyunk. Ha így nézünk e képpárra, akkor az egyén és a társadalom, az individuum és a közösség viszonyával kapcsolatos gondolataink is feltörnek. Sőt: az élénksárgákból, pirosakból, kékekből szerveződő kompozíció szürke foltja a kitűnés, az elkülönülés, a másnak látszás szimbóluma itt.

Ezek a festmények szabadjára engedik a képzeletünket. Még azt a pillanatot is megidézik, amikor hatalmas zápor idején az ablaküvegen hömpölyögve csorog le a víz.

Festészetileg pedig nagyon izgalmas, ahogy ezek a tiszta színek egymásba érnek. A folyatásos technika révén az egyes foltok nem izoláltan jelennek meg, hanem izgalmasan egymásba folynak. Ezek az összeolvadások olykor örvénylő formákat hoznak létre, máskor pedig koszosabb árnyalatokat, amelyek újabb jelentésekkel gazdagítják a kompozíciókat.

A festmények fontos részei az üresen hagyott, fehér foltok is, hiszen tulajdonképpen ezek definiálják őket.

Láthatóvá teszik ugyanis az expresszív gesztusok irányát és hosszát, a csorgások mértékét, valamint az egyes árnyalatok eggyé válását. 

És habár az egymásra rakódó rétegek párhuzamossága, az expresszív gesztusok kontrolláltsága áttekinthetővé és letisztulttá teszi a festményeket, a fehér felületeken olyan vadabb minőségek is megjelennek, mint az odacsapott festékfoltok. Ezek rendkívül érzékivé teszik a látványt, és rávilágítanak a kompozíciók fékevesztettségére. A különböző intenzitású gesztusok elemi erővel hatnak a befogadóra.

Bánki Ákos Parallel Colors című kiállítása március 9-ig látogatható a K.A.S Galériában.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu