Mary Chase groteszk vígjátékának új, vígszínházi változatát Valló Péter rendezésében április 9-én mutatja be a teátrum. A főszerepeket Rudolf Péter, Balázsovits Edit, Szilágyi Csenge, Brasch Bence, Kőszegi Ákos és Fesztbaum Béla játsszák.

Az amerikai Mary Chase 1944-ben írta meg a titokzatos Harvey történetét, amelyet még abban az évben be is mutattak a Broadwayn. A produkciónak akkora sikere volt, hogy négy és fél év alatt 1775-ször játszották el. Ezzel a számmal pedig a Barátom, Harvey a mai napig a 6. helyen áll a legtöbbet futott Broadway-előadások között, megelőzve olyan legendákat, mint az Arzén és levendula vagy a Mezítláb a parkban. 1950-ben James Stewart és Josephine Hull főszereplésével film is készült belőle, és James Stewartot ezért az alakításáért Oscar-díjra jelölték.

Magyarországon először
a Vígszínház mutatta be 1963-ban ezt a különös vígjátékot Várkonyi Zoltán
rendezésében, Páger Antal, Bulla Elma, Latinovits Zoltán, Bilicsi Tivadar és
Nádasi Myrtill főszereplésével. A korabeli sajtó „patológiai
burleszknek” és „elmekórtani kabarénak” nevezte a darabot, amelyben
brillíroztak a színház kiváló színészei.

A Barátom, Harvey bemutatójára és a színház áprilisi előadásaira február 16-án indul a jegyértékesítés. Az előadás a Vígszínház következő, 2022/2023-as évadának első bérletes darabja lesz. A Mágnás Miska április 27-én búcsúzik a Víg színpadától, A Nyugat császára pedig április 22-én az évadban utoljára látható a Pesti Színházban. 

Nyitókép: Vígszínház/Emmer László