Összesen 18 múzeum és számos magángyűjtő képei láthatók a falakon. Mekkora látogatói számra számítanak a szeptember 6-ig nyitva tartó tárlaton?
Folyamatosan figyelemmel kísérjük a látogatói számot, hetente nézzük át a jegyeladásokat. Eddig körülbelül háromezren látták a kiállítást, és még legalább ennyi érdeklődőre számítunk a kiállítás végéig. A hat-hétezres létszámmal elégedett is lennék. Természetesen a fővárosban nagyobb érdeklődéssel lehetne kalkulálni, de Hódmezővásárhelyen ez a szám is fontos eredménynek számít. Persze ettől még a munka nem állhat le, fontos, hogy a kiállítás híre minél több fórumon megjelenjen, ezért is örülünk, hogy az Új Művészet című folyóirat július havi számának címlapjára tette a kiállítás egy darabját.
A múzeum korábbi tárlataira szerte az országból érkeztek látogatók, hasonló, egész országos érdeklődésről most is beszámolhatnak?
Persze, hiszen országos jelentőségű kiállításról van szó, melynek megrendezésében ráadásul három intézmény működött közre: a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a szentendrei Ferenczy Múzeum és a helyszínt is biztosító Tornyai János Múzeum. Azért is fontos ez a kiállítás, mert az elmúlt évtizedekben nem rendeztek átfogó áttekintést nyújtó Barcsay Jenő-életműkiállítást, a mostani tárlat pedig nem csak az eddig összegyűjtött ismereteket, hanem további kutatási eredményeket is felmutat.
Miért éppen most érezték elérkezettnek az időt egy ilyen életmű-kiállítás megszervezésére?
Már rég el kellett volna érkeznie ennek az időnek, az eddigi kezdeményezések azonban mindig elakadtak. Az idei év azonban különösen alkalmas volt arra, hogy egy ilyen volumenű Barcsay-kiállítás nyíljon meg, 60 évvel ezelőtt kapta meg ugyanis az első hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton kiosztott első Tornyai-plakettet, és éppen 115 éve született. Szerencsére páratlan összefogásról számolhatok be, összesen 260 alkotás gyűlt így össze, melynek körülbelül fele múzeumi intézményektől érkezett, de számos műgyűjtő is segítette a munkánkat, és felajánlotta képeit a kiállítás idejére.
A termek tablóit olvasva összeáll az útját kereső, majd azt a sokszínűségben meglelő művész képe, miközben korábban ennél sokkal szorosabb kategóriába sorolták őt.
Barcsayt valóban szigorú stíluskategóriák közé szorították az elmúlt évtizedekben, a geometrikus, konstruktív látásmód megtestesítőjét látták benne, és kevés szó esett kísérletezéseiről, útkereséséről. Azonban esetében egy folyamatosan megújuló, kísérletező alkotóról van szó. Bár fiatal éveiben készített képeinek egy jelentős részét elpusztította, a felkutatott és bemutatásra kerülő korai, a 20-as és a 30-es évek között született munkái átfogó képet adnak indulásáról. Míg pályája elején Rudnay Gyula és az alföldi festészet hatott rá, pár évvel később párizsi ösztöndíjának hatására Cézanne és a francia kubizmus elemei köszönnek vissza művein. A 30-as években Szentendrén alakította ki jellegzetes, expresszív-konstruktív festészetét, de kísérletező karaktere soha nem hagyta nyugodni. Az 50-es évek szocreál időszakában készítette el a világhírű Művészeti Anatómia kötetet, a 60-as és 70-es években pedig sorra valósítja meg monumentáli mozaikjait. Igazán érdekes tény, hogy Barcsay absztrakt formavilágú alkotóként is mindig a látható világból, annak motívumaiból indult ki. Ezzel a szemléletettel épp idős korában, a 80-as években szakított, amikor egészen közel került az absztrakt geometrikus formáláshoz, ekkor már feltételezhetően a nála jóval fiatalabb művészgeneráció hatására (Konok Tamás, Bak Imre, Deim Pál).
Milyen segítséget kapott az életmű feldolgozásakor?
A műgyűjtők segítsége, a kollégák tanácsai és Barcsay még élő pályatársainak forrásértékű visszaemlékezései nélkül biztosan nem jöhetett volna létre ez a kiállítás. Szerencsére több olyan, jó emlékezőtehetséggel bíró művész is közreműködött a munkában, akik személyes beszámolóiból még pontosabb kép rajzolódott ki Barcsayról. Éppen ezért elkészítettünk egy dokumentumfilmet is, melyben nyolc szereplő mesél Barcsay Jenőről. Ennek ellenére sem érkeztünk el azonban a munka végére, a kiállítás ugyanis sokkal inkább egy folyamat kezdete, mint vége.
Ezen a tárlaton éppúgy megismerhetjük kis képeit, rajzait, nagyméretű mozaikjait, és az igen jelentős pedagógiai pályáját.
Barcsay Jenő a szélesebb közönség számára elsősorban pedagógiai tevékenységéről ismert. Harminc éven keresztül oktatott művézeti anatómiát a Képzőművészeti Főiskolán, ahol művészek hosszú sorának vált mesterévé és mintaképévé. Művészeti Anatómia című kötetét idáig 15 nyelvre fordították le és világszerte használják a művészképzésben.
Mekkora forrásból valósították meg a kiállítást?
Összesen 20 millió forintunk volt a kiállítás megrendezésére és a 224 oldalas katalógus kiadására, a forrást pedig a hódmezővásárhelyi önkormányzat bocsátotta rendelkezésünkre. Szerencsére a város mindig is elkötelezett volt a művészetekkel szemben, és Barcsay emlékét is fontosnak tartja. Úgy gondolom, hogy Hódmezővásárhely keresi a kulturális gyökereit és sokat áldoz annak érdekében, hogy egyre mélyebben megismerje a helyi közönség azt a pezsgő és sokszínű művészeti életet, amely az elmúlt 100 évben jellemezte a várost.
Pedig számos településhez kapcsolódik Barcsay. Miért éppen Hódmezővásárhelyre esett a választás?
Barcsay Jenő leginkább Szentendréhez kapcsolódott, ahová egyébként néhány évvel ezelőtt terveztek is egy hasonló tárlatot, de az végül nem valósult meg. Örömteli hírként fogadtuk azonban, amikor a hódmezővásárhelyiek felajánlották a múzeumot a kiállítás megrendezéséhez.
Egyes, háború árnyékában született, illetve festményei hátsó felére festett képei most láthatók először.
Barcsay egészen 1945-ig nagyon szűkös anyagi körülmények között élt és nyilvánvalóan spórolt a festőeszközeivel. Ez lehet annak az oka, hogy számos képének a hátoldalára is festett, amolyan kísérleti kompozíciókat vagy vázlatokat. Igazán érdekes, hogy fentmaradt egy viszonylag nagyszámú műcsoport, amelynek egyik oldalán a vásárhelyi művész Tornyai János enteriőrképei, a másik oldalán pedig Barcsay befejezetlen vázlatai láthatóak. E művek megszületése 1933-34 közé tehető, amikor a két eltérő karakterű művész közös műteremben dolgozott a szentendrei régi művésztelepen. E festmények művészettörténeti értékükön túl egy művészbarátság titkaira is rávilágítanak.
Van-e kedvenc alkotása, és ha igen, miért éppen az?
Barcsay életművének minden korszaka és minden egyes alkotása rengeteg izgalmas történetet, részletet és olykor titkot rejt. A kiállítás létrehozásának, megtervezésének és a kutatás hosszú hónapjai során ezek a történetek bomlottak ki, váltak egy élet-történet részévé. Éppen ezért számomra minden mű egyformán fontos és kedves.
Barcsay Jenő hat évtizedet átfogó munkássága során alakította ki jellegzetes stílusát, amelynek motívumkincse egész életművében mindig a valós környezet látványából fakadt, azonban ezt a primer élményt egyre elvontabb formavilágban, absztrakt festői megoldásokkal dolgozta fel. A gyűjteményes kiállítás látogatói megismerhetik hatalmas életművének állomásait: korai időszakának a francia kubizmus szellemében fogant tájképeitől az ötvenes években készített művészetianatómia-rajzain keresztül egészen a monumentális mozaikokig és a késői geometrikus-absztrakt festményekig.
Barcsay Jenő 1900. január 14-én született az erdélyi Katonán. 1919 és 1924 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. 1925-ben ismerte meg Endre Bélát, 1925 és 1928 között a nyarakat Mártélyon töltötte. Kétszer is járt Párizsban ösztöndíjjal; az ott felfedezett kubizmus alapvetően befolyásolta stílusának alakulását. Szentendre városa és a környező táj egy életre meghatározóvá vált számára. A harmincas évek elején együtt alkotott a szentendrei művésztelepen Tornyai Jánossal.
1945-től közel három évtizeden át a Képzőművészeti Főiskolán az anatómia és tárgyábrázolás professzora volt. Világhírű, több nyelvre lefordított Művészeti anatómia című könyve mai napig alapműnek számít a képzőművészeti oktatásban. Barcsay 1954-ben kapta meg a Kossuth-díjat, 1978-ban nyílt meg Szentendrén a Barcsay Múzeum állandó kiállítása, amelynek anyagát maga a mester válogatta és rendezte. 1988-as halála előtt számos alkotását a Tornyai-múzeumnak adományozta.
