2023-ban is folytatódnak a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál programjai. Tavasszal jön a Skandináv Házzal közös PesText Nordic, ősszel pedig Alessandro Baricco lesz az esemény díszvendége.

A PesText hagyományos őszi kiadása szeptember 27–30. között várja majd a világirodalom iránt érdeklődőket a Három Hollóban. A MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) és a Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett rendezvény idei díszvendége a világhírű olasz író, rendező és előadóművész, Alessandro Baricco, többek között a Novecento, a Selyem és a Tengeróceán szerzője. A PesText idén is együttműködik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivállal, így Bariccónak a Könyvfesztiválon is fontos szerepe lesz.

Baricco látogatására készülve április 14-én este a Három Holló színháztermében kerekasztal-beszélgetés lesz alkotói munkásságáról: Puskár Krisztián vezetésével Gurubi Ágnes író, Jankovics Márton újságíró és Koltai Lajos rendező, operatőr nyújtanak betekintést Baricco szerteágazó művészetébe.

A PesText idei első nagy dobása ezt követően egy, a Skandináv Házzal közösen szervezett kétnapos tavaszi fesztivál, a PesText Nordic.

A Skandináv Ház idén ünnepli húszéves fennállását, ennek apropójából született meg a május 19–20-án a Három Hollóban zajló programsorozat ötlete. A PesText Nordic a skandináv irodalom számos ismert és izgalmas képviselőjét hozza Budapestre. Fellép a dán Sissel-Jo Gazan, a svéd Malte Persson, az izlandi Einar Már Guðmundsson, Lilja Sigurðardóttir és Bergsveinn Birgisson, valamint a norvég Helga Flatland. Velük olyan népszerű magyar írók, költők, műfordítók beszélgetnek, mint Terék Anna, Vajna Ádám vagy Veress Dávid.

A PesTexten megszokott, hogy az irodalom mellett számos összművészeti produkciót is láthat a közönség: zene, színház, koncertek, kiállítások, képregényes és illusztrációs programok, workshopok színesítik az eseményt.

Nem lesz ez másként a PesText Nordicon sem: az Itt és Most Társulat skandináv versekből ihletett improvizációs előadása mellett a Városminor Kamarakórus is fellép a májusi rendezvényen a Három Hollóban. A fesztivál ideje alatt nyílik meg a Három Holló kistermében a Between the Lines svéd irodalmi kiállítás is.

A képen Alessandro Baricco olasz író, rendező és előadóművész. Fotó: Andrea Raffin / Shutterstock