Bárki lehet balfácán

Ritkán lépsz fel könnyed vígjátékban. Belülről milyen ez a műfaj?

Engem a vígjáték nem érdekel, és a műfajt sem tartom könnyednek. Egy komédia is éppen olyan színdarab, mint bármely más színmű. A szereplők számára pedig pont hogy sorstragédia. A színész dolga, hogy megkeresse magában az általa alakított szereplővel az azonosságokat.

Mi a közös a kezdetben balfácánnak titulált Francois és közted?

Francois ugyanolyan ember, mint más. Szenvedélye, hogy gyufamaketteket készít, és ebből űz gúnyt vendéglátója, illetve annak barátai. E dúsgazdag emberek a maguk szórakoztatására keresnek balekokat, akik órákon keresztül képesek beszélni dolgaikról. Nekem is vannak ilyen hülyeségeim. Amikor elkezdtem méhészkedni, akkor csak erről tudtam beszélni. Amikor lovakat vettem, akkor három-négy évig ez volt a slágertémám. Idővel rájöttem, bármennyire érdekes nekem, akinek nem ez a hivatása, azt egy idő után nem érdekli.

Miért szeretünk nevetni mások hibáin, tévedésein?
Az ember gyarló, ezért tud jókat derülni mások butaságain. Veber komédiája jellemkomikumra épül.

Az előadás elején rád van osztva a balfácán szerepe. Aztán fordul a kocka?

Valóban, a színdarabból kiderül, hogy bárki lehet balfácán. A szerző kiváló lélekismerő, láttatja azt, hogy a (látszólag) teljesen rendben lévő emberek nagyot tudnak borulni, ha valami megbomlik tökéletesnek vélt életükben. A stabil egzisztencia, a jól fizető karrier csöppet sem garancia arra, hogy amikor valamiben elbuksz, ne válhatnál magad is nevetséges balfácánná.

Amikor megjelensz a színpadon, a tartásod, a mimikád, a gesztusaid szavak nélkül elárulják, hogy szereped szerint ki vagy a történetben. Tudatos ez?

Nem.Talán abból fakad, hogy én ?hazaviszem? a színházat, bennem akkor is dolgozik az adott karakter, amikor már vége az előadásnak. Ami rajtam látszik a színpadon, az az lehet, amit erősen érzek, gondolok az általam megformált szereplőről. Ezt nem lehet tanulni, sem tanítani.

Sepsiszentgyörgyön születtél, Marosvásárhelyen jártál színművészeti egyetemre. Játszottál Temesváron, Szegeden, és immár a 17. évadodat töltöd Kecskeméten. Itt vagy otthon?
Igen, pedig amikor a színházhoz kerültem, nem gondoltam, hogy Kecskeméten találok otthonra. Sepsiszentgyörgy a szülőotthonom, ahova szívesen megyek haza.

Három éve mentorálsz színjátszó csoportokat a pajtaszínház mozgalomban. Milyen élményekkel gazdagodtál ezáltal?
Először Ágasegyházán dolgoztam egy szépkorú hölgyekből álló csoporttal. Fenomenális volt a lendületük: csak ámultam, hogy hetven-, nyolcvanéves emberek mire képesek. Nem tudtam olyat kérni, amit ne tettek volna meg. Tavaly Városföldön segítettem a helyi színjátszókat. Ott is volt egy hölgy, aki remekelt a színpadon, a legnagyobb tapasztalattal bíró színésznők is megirigyelhették volna. Idén egy fiatal fülöpjakabi színjátszócsapatot segítek, ők január végén a budapesti Nemzeti Színházban is bemutatkoznak. Mentorként a feladatom felkészíteni őket, hogy a legjobb formájukat hozzák ki magukból a színpadon, és át tudják adni a közönségnek mindazt a szeretetet, ami bennük él a színház, a színjátszás iránt.

Forrás: Katona József Színház. Kecskemét

Fotók: Walter Péter