Február 11-én Czigány György invitálja zenés játékra a közönséget, hogy Borbély Mihály klarinét és szaxofon művésszel távolinak látszó asszociációkat, kósza ötleteket csillantassanak fel a Játékos Muzsika 7x10 percben című esten. Másnap, 12-én újra Darvas Ferenc zongoraművész köré gyűlhet a közönség, hogy együtt énekeljék a már jól ismert slágereket.

Reneszánsz madrigálok, Schubert-dalok értő előadása és ?hozzáértő? kommentárja várja az érdeklődőket február 13-án, a Farsang a Szent Efrém Férfikarral Stand-up műelemzés című előadáson.

A február 14-i program, a Budapest Ragtime Band Szeretni bolondulásig című Valentin-napi koncertje a szerelmeseknek szól.

 

Három fiatal művész lép színpadra február 16-án: Bódi Zsófia és Fülöp Máté Duettkoncertjét Taraszova Krisztina kíséri zongorán. A koncerten felcsendülnek többek között Mendelssohn, Schumann, Gershwin és Bernstein melódiái is.

 

Az I. világháborúra emlékeznek február 20-án a Lengyel szalon keretében, Trojan Tünde, Szilasi Alex és a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tagjai közreműködésével. A ?Izzó gránát ? vulkán közepén? címet viselő előadáson naplórészletek és Gyóni Géza versei alapján idézik meg, milyen volt a civilek élete a Nagy Háború alatt.

 

A Mozart Klub ebben az évadban is olyan mestereket és tanítványokat szeretne bemutatni, akik mérföldkövek a zeneirodalomban, és ehhez olyan zenetanárokat és tanítványaikat hívják meg, akik a zenetörténet nagy tanár-tanítvány párosait elevenítik fel. Február 21-én Szabadi Vilmos és tanítványa lesznek a klub vendégei.

 

Seress Rezső születésének 125. évfordulójára emlékeznek február 22-én a Dalok a Kispipából című esten. A Kék Duna Koncert-Szalonzenekar és Fesztbaum Béla előadásában a Csak átutazó vagyok itt a Földön, a Szeressük egymást, gyerekek és a Szomorú vasárnap című slágerek is felcsendülnek.

 

Orosz Zoltán, Balogh Zoltán és Lattmann Béla Ezerarcú harmonika című, február 23-i előadásán virtuóz zenei párbeszédek, önfeledt, szenvedélyes előadásmód, különleges zenei stílusok, gyönyörű harmóniák várják a közönséget.

 

Az Anima Musicae Kamarazenekar vendég-koncertmestere Giovanni Guzzo hegedűművész lesz február 25-én. A hangverseny áttekintést nyújt a barokktól a neoromantikáig, Purcell, Mendelssohn, Vivaldi és Britten művein keresztül.

 

A Simplicissimus Kamaraegyüttes Muffat Armonico tributo című darabját játssza február 26-án, korhű hangszereken, majd 27-én Alejandro Vela zongoraestje zárja a februárt, Noche azúl ? Kék éjszaka címmel. A mexikói zongoravirtuóz Ernesto Lecuona és Alberto Ginastera műveit szólaltatja meg.

 

Az Óbudai Társaskör Galérián február 11-től március 8-ig Tőkés Réka Télikert című kiállítása látható.

Bodor Máté