Bársony Bálint Csík Jánossal és Mesivel ünnepel az Operettben

Program

Kettős jubileumhoz érkezett Bársony Bálint szaxofonos, aki pályájának 25., az általa alapított Magyar Rhapsody Projektnek pedig 10. évfordulóját ünnepli. Október 21-én az Ősapáink útján című műsorral lépnek fel zenész társaival a Budapesti Operettszínházban.

Bársony Bálint. Kép forrása: Budapesti Operettszínház.
Bársony Bálint. Kép forrása: Budapesti Operettszínház.

Bársony Bálint élete 33 évesen gyökeresen  megváltozott. Korábban mások mellett a Black II Black zenekarban vált országosan népszerűvé, majd beutazta Székelyföldet, és úgy gondolta, vissza kell térnie a természethez, és fel kell fedeznie az ősi magyar kultúrát.

A zenész egy nepáli útra is vállalkozott, ahol két nepáli mestertől is tanult, sorsfordító útjáról Indulj el! – A hangtálexpedíció címmel film is készült.

A szaxofonos több, mint egy évtizede ötvözi  a gyermekkora óta épített zenei tudást a hangtálak terén megszerzett ismeretekkel. Ezt a szellemi utazást mutatja be a dupla évforduló koncertjén a Budapesti Operettszínházban.

Mint ahogyan a művész elmondta, a magyar népzene és csodálatos dallamkincseink fantasztikus táptalajt adtak ahhoz, hogy elinduljon a saját útján. Egy mélyebb, ősibb rétegben találta meg önmaga és a zenekar kibontakozási lehetőségét, az ősi hangszerek mellett a modern zenei hangzás pedig kapcsolódási lehetőséget nyújt feléjük a mai hallgatók számára.

A 2014-ben megalakult Magyar Rhapsody Projekt a Kárpát-medencei ősi hangszerek mellett modern hangszereket is használ, így egyszerre jelenik meg alkotásaikban a múlt és a jelen zenei hangulatainak rezgése. A Bársony Bálint szaxofonos és zeneszerző által vezetett együttes az elmúlt tíz évben 2 nagylemezt, 16 videóklipet és 5 koncertfilmet jelentetett meg, emellett pedig állandó fellépője nemzetünk legnagyobb hazai, határon túli és nemzetközi kulturális és művészeti eseményeinek. 

Guessous Mesi marokkói-magyar származású énekesnő. Kép forrása: B.B.
Guessous Mesi marokkói-magyar származású énekesnő. Kép forrása: B.B.

A jubileumi koncerten a zenekar tagjai mellett – Elek Norbert (zongora, ének, tekerőlant, ősi dobok), Rieger Attila (gitár, vokál, kobza), Máthe László (basszusgitár, hegedű, nagybőgő, vokál), Tar Gergely (ütőhangszerek, hang drum, ősi dobok, vokál),  Hidász Tamás (dob, ének, vokál), ismert vendégek is színpadra lépnek. Ott lesz Csík János Kossuth-díjas népzenész, a Csík Zenekar alapítója; Abebe Dániel Bebe etióp-magyar származású énekes, akivel Bálint 10 évig együtt zenélt a Back to Black zenekarban; Guessous Mesi marokkói-magyar származású énekesnő, Bálinttal közös Mavilim című dalukat már több mint 2 millióan tekintették meg közösségi oldalukon; valamint Erdal Salikoglu Isztambulban élő török énekmondó, műfordító, magyarságkutató.

A műsorban részt vesz Tókos Attila, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája, ifj. Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze, valamint partnereik, Paput Júlia és Faragó Lili is.