Az idén 60 éves fotográfus, Barta Zsolt munkásságából mutat be válogatást az Artphoto Galéria a kezdetektől napjainkig.

„A dolgok anatómiája érdekel” – nyilatkozta nemrég az alkotó. Barta Zsolt Péter műveinek nagy hányada kötődik valamilyen módon a testábrázoláshoz, ami már kezdetektől meghatározó volt, és máig fontos számára.

Erről ő maga így írt: „A művészeti fotográfia terén érzékelhető volt az elfordulás a direkt politikai viszonyoktól, indulásomkor (1980-ban) ilyen volt a testtel, illetve a testképpel való foglalkozás, ami a szocializmusban már önmagában is tabunak számított. Ez a látszólagosan apolitikus gesztus azonban nem jelentett politikai éretlenséget, hanem kevésbé direkten, illetve jóval áttételesebben fogalmazott meg újabb eszmeiséget, esztétikába ágyazott generációs élményanyagot és magát a korérzetet.”

Barta a fotográfia és a képzőművészet határterületén készíti a fotográfiáit, amit jól mutat, hogy mára kilenc nemzetközi és hazai múzeum őrzi vásárlás útján bekerült munkáit, ebből öt fotográfiai profilú és négy képzőművészeti. Mostanáig közel 40 hazai és nemzetközi (európai és amerikai) magángyűjteményben találhatók meg munkásságának darabjai, továbbá két megjelent albumban (CodeX 2007, Csarnok 2009) jelentette meg képeit. Az Artphoto Galéria Barta Zsolt tárlatával csatlakozik a Fotóhónap 2022 fesztiválhoz.

Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László