Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Debrecen.jpg

Két kontinens tíz kórusa versenyez Debrecenben

Komoly nemzetközi érdeklődés mellett kezdődik meg ma a megújult formában jelentkező, 29. alkalommal megrendezett Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Debrecenben.

Az augusztus 1–4. közötti versenyen két kontinens tíz kórusa vesz részt. Az olasz, görög és katalán formációk mellett Japán és a Fülöp-szigetek egy-egy énekkara képviseli országát. A magyarországi kórusok közül az Ad Libitum Kórus és a Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar kezdi meg a rangos debreceni versenyt.

A 2022-ben elindított Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny sikere után idén a több mint hatvanéves Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny is megújul, nemcsak felépítését, de arculati elemeit tekintve is – idézte a közlemény Somogyi-Tóth Dániel karmestert, Debrecen főzeneigazgatóját, a főszervező Kodály Filharmónia igazgatóját.

A kórusverseny, amely amellett, hogy a komoly, évtizedes hagyományokkal rendelkező megmérettetés presztízsét gondolja újra, kifejezi a város elkötelezettségét a minőség, a kulturális innováció és a fiatal muzsikustehetségek folyamatos támogatása iránt. A verseny és fesztivál augusztus 1-jén az évtizedes hagyományoknak megfelelően a kórusok felvonulásával kezdődött, este pedig a debreceni Nagytemplom adott helyet a hivatalos megnyitónak.

A kórusok a Kölcsey Központ báltermében és a Szent Anna-templomban lépnek majd a zsűri elé. A verseny keretében augusztus 2-án tartják a Vivat, crescat, floreat! elnevezésű gálakoncertet, amelyen Bella Máté, Barabás Árpád, Kutrik Bence, Dobos Dániel és Tóth Péter – a verseny számára komponált – művei szólalnak meg a Lautitia Gyermekkar, a Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikusok előadásában. A nagydíjas koncert és az eredményhirdetés augusztus 4-én délután lesz a Kölcsey Központ nagytermében.

Kocsis-Holper Zoltán, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny művészeti bizottságának elnöke kiemelte: a megmérettetés egyúttal a kortárs kóruszene ünnepe is, ahol a magas szakmai színvonal mellett fontos, hogy egymás zenekultúrájának megismerésével szakmai kapcsolatok épülhessenek.

A 2024-es Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nemzetközi zsűrijének elnöke Lorenzo Donati, a velencei Benedetto Marcello Zeneművészeti Egyetem tanára; tagok Bernie Sherlock, a Dublini Művészeti Egyetem tanára; Jānis Ozols, a Nemzetközi Balti-tenger Kórusverseny művészeti vezetője; Betsy Cook Weber, a Houston Egyetem professzora, a 2018-as Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíjas kórusának karnagya, valamint Kutrik Bence Artisjus-díjas zeneszerző.

Az idei Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíjas kórusa ismét meghívást kap a Kórusmuzsika Európa Nagydíja (European Grand Prix for Choral Singing) megmérettetésre, amelyet Arezzo, Debrecen, Jūrmala, Maribor, Tolosa és Várna rendez, évente változó helyszínen.

Az 1961-ben alapított Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny (BBCC) a világ egyik legrangosabb zenei versenye. A főszervező Kodály Filharmónia Debrecen szakmai partnere a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezetének magyarországi képviselete, a Jeunesses Musicales Hungary.

További részletek a kórusverseny honlapján.

Ez is érdekelheti

„Akár elégedett is lehetnék” – Beszélgetés a debreceni zenei életről

Somogyi-Tóth Dánielt nemrég nevezték ki Debrecen város főzeneigazgatójává. Tíz éve áll – a többek közt a zenekart és a kórust működtető – Kodály Filharmónia élén, igazgatói és művészeti vezetői szerepkörben egyaránt. Szűkössé vált keretekről, nagyszabású tervekről és zenei értelemben vízfejű országunkról is szót ejtettünk debreceni irodájában.

Kórusfanatizmus Debrecenben – beszélgetés Kocsis-Holper Zoltánnal

A Kodály Kórus vezető karnagya Sopronból indult, majd Budapesten át csaknem három éve került Debrecenbe. A vidéki adottságoknak elsősorban az előnyeit látja, a világbéke jellegű óhajok helyett reális célokat fogalmaz meg, és szisztematikusan építi a legnépesebb vidéki város kóruskultúráját.