A New York-i Metropolitanben, az Akhnaten címszerepében briliáns alakítást nyújtó, idén negyvenéves kontratenor április 7-én a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programjaként áll színpadra a javarészt Händel-művekből összeállított, nagyszabású áriaestjével a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Gyermekként először Broadway-musicalekben és popzenei berkekben próbálgatta a szárnyait, ma már a régizenei repertoár egyik legkiválóbb tolmácsolójaként és kortárs operák sztárjaként ismerjük. Bár a klasszikus zenei életben ritka az ilyen „átigazolás”, Anthony Roth Costanzo nyitott, műfaji korlátokat feszegető alkotóként járja a világ legjelentősebb színpadait, hihetetlen munkabírása és szuggesztív személyisége pedig nem sejteti, hogy egykor hajszálon függött nem csupán a karrierje, de az élete is.

Pályája kezdetén Broadway-musicalekben lépett fel,

de két-három év szereplés után felkérték Benjamin Britten A csavar fordul egyet című operájának egy kisebb szerepére. Saját bevallása szerint azonnal megérintette az opera világa, és Costanzo egy életre elköteleződött a műfaj mellett. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy más területeken ne próbálná ki magát – esetenként kirobbanó sikerrel –, de ma már elsősorban nívós operaprodukciók szólistájaként tartják számon.

Pedig nem volt mindig magától értetődő, hogy a pályán maradhat: egy drámai betegség folytán huszonöt éves korában olyan műtéten esett át, amely az énekléshez elengedhetetlen idegeket is érinthette volna. A történet azonban szerencsés véget ért, és Costanzo azóta sikeresebb, mint valaha: énekelt mások mellett a San Franciscó-i, a Los Angeles-i és a Finn Nemzeti Operában, a Teatro Real Madridban, koncertet adott a New York-i és a Berlini Filharmonikusokkal, a Londoni Szimfonikus Zenekarral, de a Carnegie Hall, a Kennedy Center, a kiotói Minamiza Színház közönségét is lenyűgözte.  

2019-ben az év énekesének választotta a Musical America, 2020-ban Opera News Awarddal jutalmazták, a Philip Glass és Händel műveiből összeállított szólóalbuma pedig Grammy-jelölést is hozott neki.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a színpadi sikerei mellett a jövő nemzedékek fejlesztését, új művek és előadások születését is aktívan segíti, Japánban belekóstolt a kabuki színház világába, és tett már kisebb-nagyobb kirándulásokat a filmművészetbe is. Glass/Händel című projektjében például formabontó kisfilmeket készített kedvenc alkotásaihoz, a kilenc klip egyes darabjait alkotótársként és rendezőként olyan illusztris művészek jegyzik, mint az Oscar-díjas Tilda Swinton és James Ivory.

Az anyai ágon magyar származású, dédnagymamája csirkepaprikásának receptjét hatalmas becsben tartó kontratenor április 7-én először látható hazánkban. A Müpában Vashegyi György és együttesei vendégeként legnagyobbrészt Händel-darabokkal lép színpadra.

Nyitókép: Anthony Roth Costanzo. Fotó: Matthew Placek