Huszonöt éve, 1998. november 3-án halt meg Bob Kane amerikai képregényíró és rajzoló, a szuperhős Batman megalkotója.

Robert Kahn néven 1915. október 24-én New Yorkban látta meg a napvilágot. A Bob Kane nevet tizennyolc évesen vette fel, ekkor lett a Walt Disney vetélytársának számító Max Fleischer animációs stúdió segédrajzolója. A korban rendkívül népszerű képregények világába 1936-ban csöppent bele, amikor szabadúszóként barátja, a képregény-sorozatok kiadásával foglalkozó Jerry Iger számára kezdett dolgozni, majd a DC Comics munkatársa lett.

Elsőként Hiram Hick figuráját alkotta meg, mellékalakokat rajzolt más képregényekhez, ezután jött Ginger Snap, Oscar the Gumshoe, majd Doolittle professzor alakja. A DC egyik kiadványában 1938 áprilisában debütált Superman, és a figurát megalkotó Jerry Siegel hamarosan heti 800 dollárt keresett. Kane, akinek fizetése mindössze heti 50 dollárra rúgott, így sóhajtott fel: „Istenem, ha egyszer én is ennyi pénz kereshetnék!” Szerencséje volt, mert a szerkesztők a sikeren felbuzdulva még egy szuperhőst akartak, és ő rávágta: „Péntek van, hétfőre lesz nektek egy újabb” – így jött a világra Bat-Man, azaz Batman.

Jóllehet Kane csak élete végén ismerte be, volt egy alkotótársa is kollégája, a részidős cipőügynökként is dolgozó Bill Finger személyében. Neki mutatta meg az első nyers vázlatokat, ő pedig rengeteg ötlettel gazdagította Kane terveit, a legkalandosabb történetek is az ő fejéből pattantak ki. Fingernek azonban nem volt része elismerésben, csak halála után nevezte őt Kane szerzőtársának, hozzátéve: mindvégig bűntudatot érzett, amiért Finger nem válhatott részévé a legendának, és elfeledve, szegényen halt meg. Maga Kane tisztes kompenzáció mellett a jogokat átengedte a kiadónak, egyetlen kikötése volt: hogy neve legyen ott minden Batman-kiadvány címlapján, Finger neve 2015 óta szerepel az övé mellett.

Kane hosszabb ideig formálgatta Batman alakját, az első rajzokat állítólag azután alkotta meg, hogy egy denevért pillantott meg szobája ablakában. Az ihletet saját bevallása szerint egy kicsit a Douglas Fairbanks alakította Zorro, egy kicsit Leonardo repülő szerkezetének (ornitopterének) tervei és egy kicsit az 1930-as The Bat Whispers című bűnügyi film adták neki. A nyers vázlatok, amelyeket megmutatott Fingernek, csak kevéssel tértek el Supermantől, teremtményét piros szerelésbe akarta öltöztetni, a szemeket elfedő fekete álarccal és denevérre emlékeztető szárnyakkal. Finger javasolta a csuklyát, a szárny helyett a köpenyt, a kesztyűt és a fekete-szürke színösszeállítást.

A Denevérember atletikus termetűre sikeredett, de a többi szuperhőstől eltérően nem voltak természetfeletti képességei – rendelkezett viszont rakétameghajtású autóval, akrobatikus ügyességgel, valamint igen éles elmével. Finger javasolta a Bruce Wayne nevet, Batman kettős élete Kane leleménye volt. A denevérálcába bújó hős hamarosan segítőt is kapott Robin személyében, a figura ötlete szintén Fingertől származott, aki azt mondta: „Batmannek is kell egy Watson, akivel megbeszélheti gondjait”. Kane-nek tetszett az ötlet, és nemsokára megszületett Joker is, a hős legfőbb és leggonoszabb ellensége.

A Denevérember 1939 májusában debütált és hatalmas siker lett, hamarosan már két asszisztens segített a rajzolásban. Mint általában a képregényhősök, Batman sem öregszik, de alkalmazkodik az idők változásához. A kezdetben kíméletlen, bosszúálló Denevérember szigorú erkölcsi kódexszel és erős igazságérzettel rendelkező igazságtevő lett. Ahogy azonban újabb és újabb alkotók léptek be, a képregények egyre több politikai tartalommal telítődtek. Amikor Kane nyugdíjba vonult, egy interjúban arról beszélt, hogy néha már zavarba ejtik a legújabb Batman-történetek, például nem érti, miért harcol Supermannel, amikor kezdetben jó barátok voltak.

Batman természetesen mozgókép formájában is hódító útra indult, tévésorozat, majd több filmfeldolgozás is született a képregényből, a Denevérember köpenyébe olyan színészek bújtak, mint Michael Keaton, Val Kilmer, George Clooney, Christian Bale, Ben Affleck, Robert Pattinson. Az 1989-es, Tim Burton rendezte Batman-filmben egy néhány szavas szerepben maga Kane is feltűnt volna, de végül egészségi állapota ezt nem tette lehetővé, viszont tanácsadóként végig részt vett a film és annak három folytatása forgatásán.

Minden idők egyik legnépszerűbb szuperhősének megalkotója 1966-ban hagyta ott a DC kiadót, Los Angeles környékére költözött, és többek között olyan televíziós rajzfilmfigurákat alkotott meg, mint a Courageous Cat és a Cool McCool, festőként számos galéria állította ki munkáit. Bob Kane 83 évesen, 1998. november 3-án hunyt el Los Angelesben. A képregény műfajának legnagyobb kitüntetései mellett 2015-ben posztumusz csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán.

A képen egy Batman-jelmezes részvevő Bob Kane amerikai képregényíró és rajzoló fényképével 2015-ben, amikor posztumusz csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán. Fotó: AFP/Mark Ralston