Batykó az egyetemen még hagyományos festészeti nyelven szólalt meg: ecsetnyomokkal, festészeti gesztusokkal komponált, a modern irányzatok jellegzetességeit próbálgatta. A diplomázást követő években azonban felmerült benne, hogy kortársabb, korszerűbb, kísérletezőbb hozzáállással kellene nyúlni az anyaghoz, és témaválasztásában is a saját korának hangulatára és vizualitására kellene reflektálnia.
Az első időszakban emblémaszerű kompozíciókat készített, amelyeken a formák éles körvonallal határolódtak el egymástól. A digitálisan elkészített vektorgrafikus ábrát plotterrel kivágta egy fóliából, ez a technika pedig lehetőséget adott számára, hogy különféle festői minőségeket ütköztessen a vásznon. Mint mondta, „a festészetet szenzuális, retinális művészeti ágnak gondolom, ezért az anyaghasználatomban is mindig igyekeztem ezt a fajta érzékenységet megjeleníteni. Akkor is és most is nagyon fontos, hogyan tudok bánni az anyaggal, hogy mennyire érzékletesen tudom azt a vászonra vinni”. Ezeken a korai képeken előszeretettel használta a festékbőr összegyűrését, az anyag folyatását, visszakaparását – mesélte a részetvevőknek. „Jött néha egy sugallat, hogy csináljak valami váratlant, és nézzük meg, hogy mi történik. Ez sok érdekes eredményt szült.” Már ekkor megfigyelhető nála az a praxis is, amelyben a tervezettség ütközik a véletlenszerűséggel, valamint a geometrikus felületek az autonóm festőiséggel.
A következő sorozata a tárgyábrázolásról szólt, ezeket a kompozíciókat tárgyportréknak is lehet nevezni: a hétköznapi formák erősen absztrahálva jelentek meg ezeken a képeken. Batykó elmondta, hogy a homogén, szürke háttereket az akrilfesték szabad szétterülése segítségével alkotta meg, így jöttek létre ezek a légiesnek és selymesnek ható felületek, amelyek közelről nézve enyhe pszeudo-hatást keltenek.
2009-ben már elkezdte fröcskölni a felületet, amivel kozmikus hatást ért el: e műveket nézve úgy érezzük, mintha a formák a világűrben lebegnének. A művek rétegei is egyre gyarapodtak, ami még inkább kitágította a komponálás lehetőségeit. Megfigyelhető, hogy ekkor már a képek bizonyos részein elhúzta a festékrétegeket, ami a későbbi munkáin nagyobb dimenzióban is megjelenik majd. Az olaj és az akril egymás mellett szerepeltetése is eltérő minőségeket adott ki: míg az olajjal festett felületek fénylettek, addig az akrillal készítettek mattak voltak.
A festői minőségekkel való folytonos kísérletezés egyre gazdagabb képi szövetet eredményezett a kompozíciókon. 2011-ben már többféle, többszínű és eltérő konzisztenciájú festéket fröcskölt a vászonra, vagy a lazúrosan felvitt festékrétegbe hígítót locsolt, amelyek megint újféle képzeteket eredményeztek, majd jöttek azok a munkák, amelyeken a felületek kiömlött kávéfoltokat idéztek… Batykó, bármivel is kísérletezett épp, arra figyelt, hogy a kompozíciók ne legyenek túldolgozva, a festői felületek lélegezzenek a képen, legyen bennük egyfajta könnyedség, elegancia és nagyvonalúság. E korszak kicsúcsosodásai voltak azok a barokkos kompozíciók, amelyeket az első hosszabb hollandiai rezidenciaprogramja alatt készített és a kinti izgalmas fényhatások inspirálták. Ezek az úgynevezett szemétképek, bár rétegzettebbek és összetettebbek, mégis oldottabbnak és lazábbnak hatnak a korábbiakhoz képest.
A fújások, fröcskölések, hengerezések sűrű és gazdag felületeket eredményeztek, amelyekkel aztán Batykó némileg megtelítődött, így hazatérve néhány hónapig szünetet tartott, és azon gondolkodott, hogy vissza kellene kanyarodnia egy letisztultabb festésmódhoz, ami geometrikusabb, absztraktabb műveket szülne. „2014-ben volt egy kiállításom Amszterdamban, ahová kocsival vittük ki a képeket. Az autópályán felfigyeltem a teherautók hátsó ajtajaira, amik aztán a következő sorozatom témáivá nőtték ki magukat”. Hozzátette: vonzódik az olyan banális vagy hétköznapi szituációkhoz, amelyekből aztán egy absztrakt képi világot tud kidolgozni. A visszakaparások ezeken a képeken már nagyobb felületeken jelentek meg, és tulajdonképpen ebből a sorozatból nőtte ki magát az az alkotói metódus, ami ma is sajátja a batykói univerzumnak.
A csomagolópapíros sorozatánál már különféle eszközökre vitte fel a festéket, amiket aztán „rácuppantott” a vászonra, így nyomatszerű hatást ért el. Itt már hangsúlyosan megjelenik az irányított véletlen szerepe, ami igazán azoknál a képeknél csúcsosodik majd ki, amelyeket Batykó már az úgynevezett festőgéppel készített el. Ez az általa létrehozott eszköz a vászonra felvitt festékréteg lehúzását célozza. A penge előtt gördülő festékmassza a másik képmezőre kerül rá, ahol a megfestett kompozíció szellemképét hozza létre. Egy jól artikulált gesztusfestészeti réteg képződik így, ami torz tükörképe az eredeti kompozíciónak. Ezzel a munkamódszerrel megszületik tulajdonképpen egy hibrid művész entitás, amit Batykó így magyaráz: „Én felfestem az eredeti képet, és az autonóm festői gesztust kiutalom egy eszköznek.” A géppé váló alkotó és az emberi tulajdonságokkal felruházott gép a művész szerepét teszi kérdéssé az átdigitalizálódott korban.
A Kortárs Nyár programsorozat részeként Batykó Róbert mellett Keresztesi Botond, Gresa Márton és Kármán Dániel előadásait hallgathatták meg a résztvevők a korábbi alkalmakon.
Időközben a Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency is elindult, a résztvevő tizenöt művész augusztus 13-ig alkot a Balaton melletti Szóládon.
