Batykó Róbert

Ki mondja meg, mennyit ér egy festmény?

A Virág Judit Galéria 15. Háború utáni és kortárs művek aukcióján Batykó Róbert 2007-es Lemezjátszókar című festményének árazása újfent rávilágított a galériás és az aukciós piac ellentétére.

Képcsapda Minótaurusszal és olvasatlanul maradt könyvekkel

Batykó Róbert és Erményi Mátyás festményei, Keresztes Zsófia mozaikos szobrai és Antalka Zsófia apró gyöngyökből fűzött monumentális függönyei április közepéig láthatók az acb Galéria különböző tereiben.

Batykó Róbert festészettechnikai workshopot tartott

Workshopot tartott Batykó Róbert a Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency szervezésében megvalósuló Kortárs Nyár programsorozat részeként, amelyben a két évtizedet átölelő művészeti praxisában előkerülő festészettechnikai kísérleteit és eredményeit vette sorra.

Kezdődik a Dél-Balatoni Kortárs Nyár

Július 22-től augusztus közepéig a Balaton melletti kis település, Szólád kortárs művészeti élettel telik meg. A hagyományosan megrendezett kéthetes, nemzetközi alkotótábort ugyanis egy kiállítás, valamint művészeti workshopok előzik meg, hogy azután augusztusban újra az alkotásé legyen a főszerep.

Lépésváltás – frissítve!

A Magyar Nemzeti Galéria 1945 utáni művészetet tárgyaló, négy lépcsőben megújult kiállításán rengeteg kiváló műtárgy szerepel, ezért érdemes többször is elmenni, időt szánni a befogadásra. Mi most tíz kiválasztásával csinálunk kedvet a továbbiakhoz.

Batykó Róbert – Festmények, 2003–2021

Könyvtárgyként is izgalmas katalógus a Batykó Róbert több mint 15 éves pályáját tárgyaló kötet, amely végigköveti e festői életmű minden korszakát és összes sorozatát, a benne szereplő négy tanulmány pedig értelmezi és kontextualizálja az alkotói praxisát.

Rázoomolni Batykó Róbert festményeire

A Paksi Képtár Zoompark című kiállítása Batykó Róbert 15 éves pályáját tekinti át. Az alkotó több mint ötven képét tekinthetjük meg.

Batykó Róbert művei a Paksi Képtárban

Batykó Róbert festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Zoompark címmel pénteken a Paksi Képtárban, a február 27-ig látható tárlat a művésznek az elmúlt tizenöt évben készült képeiből válogat.