Fenyvesi Áron Kísérlet Batykó Róbert festészetének holisztikus értelmezésére című tanulmányában felrajzolja azt a fejlődési ívet, amit a képzőművész a korai, graffitis képektől a redukált formavilágú tárgyportékon és a barokkos jellegű szemétképeken át a legújabb munkáiig végigjárt. Ám hangsúlyozza, hogy Batykónál ezek a korszakok nem egymástól elkülöníthetők, fragmentáltak, hanem ugyanazon festészeti program újabb és újabb szempontú körüljárásai. Fenyvesi fontos állítása, hogy Batykó mindvégig festészeti alapproblémákat állít fókuszba, megkérdőjelezve a látásunk megtanulása során elsajátított sémákat.

„A művész ezen evidenciáinkban bizonytalanít el minket, és szabadítja fel a képzeletünk és a tárgyak formai identitásában lakozó potenciált a festészet leképző eszközeinek segítségével.”

Fenyvesi szerint az alkotó minden egyes korszakában és sorozatában magát a festészetet kutatja, a képek hatásmechanizmusairól és identitásáról elmélkedik. „Batykó Róbert több mint másfél évtizedes pályája során folyamatosan képes festészeti eszköztárának és művészeti artikulációjának megváltoztatására és fokozatos megújítására úgy, hogy mindeközben mindvégig a festészet időtlen és univerzális alapkérdéseire fókuszál” – summázza a tanulmány szerzője.

A kötet második írása Zsikla Mónika tanulmánya, A fogyasztás töredékes látványalkalmai Batykó két emblematikus korszakára, a kamionhátsókat és a csomagolóanyagokat ábrázoló sorozatokra fókuszálva azt mutatja be, hogy az egyes időszakok hogyan folynak át egymásba.

Zsikla e két időszakot elemezve rámutat, hogy Batykó mennyire következetesen oszcillál a figuráció és az absztrakció között, és hogy alkotói gyakorlatában nemcsak a festészeti tradícióra való folytonos hivatkozás, hanem a hétköznapi valóság banalitásának fókuszba állítása is megjelenik.

Mondriant és Malevicset említve hangsúlyozza azt is, hogy a Kamionok című sorozat táblaképei a geometrikus absztrakció szerkesztési elveihez nyúlnak vissza referenciaként. Mint írja: „A Batykó által használt zárt képterek, belső képtagolások és a négyzetes képformátum Mondrian 1920-as évektől készülő ún. »rombuszfestményeinek« struktúráival mutatnak rokonságot”, a keretezés gesztusa pedig Malevics fekete négyzetét idézi. A kamionos sorozatban a minimalista és a hard-edge irányzatokat továbbíró motívumokat és éles, határozott körvonalakat izgalmasan ellenpontozzák a kompozíció festői minőségei, a foltszerű felületek és a szfumatósan elmosódó vonalak. 

A tematikus váltás 2015-ben zajlik le, Batykó ekkor kezdi el különféle árucikkek csomagolásait festészetté transzformálni.

Zsikla hangsúlyozza, hogy az alkotó ebben a sorozatban megtartja a zárt képtereket és a „belső keretezést”, felszámolva a megfigyelt tárgyak valóságát. Széthajtogatott, alkalmanként beszakadt sztaniolfóliát beszkennelve alkotja meg a pop art tendenciáihoz kapcsolódó kompozícióit, amelyek szintén jelszerű, absztrakt képeknek tűnnek. A képek a felületkezelési eljárások során ugyanakkor festői minőségekkel gazdagodnak.

Fehér Dávid Utóképek című írásában Batykó legújabb munkáiról értekezik a festészet vége problémakörre vonatkozóan. Úgy látja, hogy Batykó, miközben felhasználja, folyamatosan meg is kérdőjelezi a festészet hagyományait, és a hétköznapok látványát is beemeli a képi struktúráiba. Az írás fontos állítása, hogy „Batykó művészetének visszatérő kérdése a gépesített világ és a szubjektum kapcsolata, illetve mindennek a festői leképezhetősége, ami egy nagy művészeti hagyományhoz köthető”. A gépesített képalkotás Batykónál a saját festőgép megalkotásával teljesedik ki. Festőgépe ugyanis személytelenít, eltávolítja a szubjektumot, a festői kéznyomot. Fehér arra is rávilágít, hogy „az elkenődő-elmosódó festéknyomok indexikus jelekként utalnak a távol levő művész jelenlétére”.

Az új művek kettős struktúrája folyamatábraszerűvé teszi ezeket a képeket, mutat rá. „A kompozíció egyik oldalán a dolog, a másik oldalán pedig a dolog (…) ki- és lebomló mása, romja, emlékképe jelenik meg.” Ez a képalkotási mód Fehér megfogalmazásában egyszerre mechanikus és poétikus, digitálisan anyagszerű és anyagszerűen digitális, és számot vet a festészet sorskérdéseivel.

A kötet Batykó Róbert szavaival zárul, aki a festőgép születésébe és működésébe avatja be az olvasót.

Azt írja, hogy már művészi praxisának első időszakában is foglalkoztatta a festék nem hagyományos módon történő felvitele, valamint a festői kéznyom megszüntetésének lehetősége. A korai képeken maszkolással szüntette meg az ecsetnyomokra jellemző esetlegességeket. A képek festői minőségei így nem az ecsettel, hanem a festékréteg visszakaparásával vagy összegyűrésével jöttek létre. Aztán 2015-ben már egy teljes képet megpróbált visszakaparni. Mivel a művelet szép eredményt produkált, elkezdett kísérletezni, hogy miként lehetne ezeket a műveleteket nagyméretű képeken is elvégezni. A sok próbálkozás után végül elkészült a festőgép, amivel egyenletesen visszakapart felületeket lehet létrehozni. Az eszközzel Batykó irányított véletlenek segítségével oldja fel a geometrikusan megszerkesztett kompozíciók statikusságát, és expresszív felületeket hoz létre. 

A kötet képanyaga egészen lenyűgöző: a 2003-as Graff 02 című festménytől a 2021-es Hocus II-ig óriási ívet fut be.

A teljes oldalakon futó reprodukciók kronologikusan követik egymást, így a kötet végiglapozásával képet kapunk az egyes korszakok egymásutániságáról, valamint Batykó alkotói praxisának kicsúcsosodásáról. A reprók mellett néhány enteriőrfotó is szerepel a 2021-es, Zoompark című kiállításról, amely a művész eddigi pályáját összegezte. 

Az acb Galéria gondozásában, ötszáz példányban megjelent kötet a galériában vásárolható meg.

#olvasósarok