A hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi könnyűzenei szcénáját követi nyomon a beatnemzedék továbbélésétől a Beatrice-korszakon át a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világáig Kőbányai János Beat ünnep című fotókiállítása, amely péntektől látható a Műcsarnokban.

Kőbányai János író, szerkesztő, fotográfus bő másfél évtizeden át követte kamerájával a magyar beat és rock világ ikonjait és közönségüket. Most nyíló kiállítása az 1970-es és 1980-as években készült mintegy tízezer fotóból nyújt válogatást, megidézve a tabáni koncertek hangulatát éppúgy, mint a Beatrice együttes, a csöves és a korai punk nemzedék színrelépését. Az extázist sugárzó vagy líraibb hangszerelésű fotográfiák jelentős része eddig ismeretlen volt a szélesebb közönség előtt.

Kőbányai János nemcsak roppant termékeny alkotó, de életműve felettébb szerteágazó is. Mintegy ötven önálló és szerkesztett kötetet, valamint sok száz egyéb írásművet (esszét, novellát, interjút, szociográfiát, publicisztikát, forgatókönyvet) jegyez, fotóiból kiállítások nyíltak, filmeket rendezett. 1988 óta a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője és „motorja”, emellett könyvkiadással is foglalkozik.

Riporterként fényképezőgéppel járta a koncertek helyszíneit, és több mint tízezer fotót készített a zenekarokról és közönségükről.

A Műcsarnokban bemutatott mintegy 200 fotó Kőbányai szociológiai írásaiban gyakran felbukkanó „beat-ünnep” és „beat-ünnep vége” fogalompárra fókuszál. Megjeleníti a beatnemzedék továbbélését, így a Kőbányai által „magyar Woodstocknak” tartott, május 1-jei tabáni koncertek ünnepi jellegét kidomborító, a zene felszabadító hatását olykor eksztázisban megélő sztárokat és rajongóikat, illetve a beat-ünnep végét jelző Beatrice-korszak, a csöves jelenség, valamint a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világát.

Bár mindkét jelenségnek megvolt a nyugati előzménye, nálunk mégis sajátosan magyar jellegzetességeket öltött, nemcsak külsőségeiben, de abban is, hogy az idősebb generációval szembeni lázadásba a szocialista rendszer ifjúságpolitikájával szembeni elégedetlenség keveredett.

Magyarországon a beat és később a rock- és punkkultúra jó része a tűrt és tiltott kategóriák határmezsgyéjén mozgott; ez a szemlélet lehetetlenítette el a Beatricét, illetve vezetett számos punk- és alternatív koncert (sőt zenekar) betiltásához, egyes előadók bebörtönzéséhez a nyolcvanas években. Kőbányai János felvételei ekként a zenetörténeti dokumentáción túl a késő Kádár-korról is látleletet nyújtanak.

A Rockenbauer Zoltán által rendezett kiállítás 2021. január 3-ig látogatható a Műcsarnokban.

Nyitókép: az Illés zenekar koncertje

Fotók: Kőbányai János