Bécsben is látható az Amit még nem láttatok

Program

Nemzetközi porondon is bemutatkozik a Keleti Éva fotóművész csaknem hetven évet felölelő munkásságát összefoglaló, Amit még nem láttatok című életmű-kiállítás. A bécsi Collegium Hungaricumban látható tárlat anyagát az alkotó Bécsben készült fotói egészítik ki.

Bécsben nyílt kiállítás Keleti Éva fotóiból
Amit még nem láttatok. Keleti Éva című kiállítás megnyitója a Collegium Hungaricumban Fotó: MTI/Krizsán Csaba.

A fotóművész a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Jelen volt minden fontos pillanatnál, dokumentálta a próbák folyamatait, a bemutatók sikereit, benézett a kulisszák mögé, és olyan kiemelkedő színművészekről készített portrékat, mint Darvas Iván, Ruttkai Éva, Béres Ilona vagy a nemzetközi hírű operaénekes, Házy Erzsébet.

Megörökítette a Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozat magyar vendégszerepléseit is az 1960-as, 1970-es években, ahol többek között előadták Az ember tragédiáját. Ott volt az Orfeusz és Euridiké opera ősbemutatóján is, amelyen a kor legelismertebb magyar és osztrák színművészei vettek részt.

„Azon dolgozunk, hogy áttekintő képet adhassunk arról, milyen korban éltem le ezt a több mint 90 évet. Remélem, hogy olyan alkotás is van köztük, amelyre évek múlva is emlékeznek majd a látogatók” – mondta Keleti Éva, aki szakmai portfóliója és öröksége gondozására az Nemzeti Archívumot kérte fel.

„A technika olyan nagyot lépett előre, hogy gyakorlatilag semmi sem merülhet a feledés homályába. Viszont azt, hogy a kép mögött mi van, azt már csak én tudom elmondani, és a nemzetközi szinten is kiemelkedő műszaki hátterű Nemzeti Archívum képes arra, hogy ezeket mind szellemileg, mind technikailag rögzítse az utókornak” – fogalmazta meg egy korábbi interjúban a fotóművész.

„Bécs egy jelentős kulturális központ, ahol kiállítást rendezni megtiszteltetés, rangot jelentő mérföldkő nemcsak a Nemzeti Fotótár, nemcsak a közmédia, hanem a magyar kultúra számára is. Az értékőrzés és hagyománytisztelet a közmédia kiemelt feladata, az MTVA Nemzeti Archívumában ezek mellé egyedülálló technológiai tudás társul. Mindez olyan szinergiák létrejöttét szavatolja, amely alapján Keleti Éva, a fotóművészet nemzetközileg elismert alkotója minket választott a képeinek elhelyezésére. A fotóművész több ezer felvételből álló életműve fellelhető a közmédia által gondozott Nemzeti Archívumban, amelynek weboldalán több mint 326 ezer képet és csaknem egymillió sajtóanyagot tett eddig is mindenki számára elérhetővé” – hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján Pető Zoltán, az MTVA operatív vezérigazgató-helyettese.

Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország bécsi nagykövete a kiállítás összekötő szerepét hangsúlyozta, amely „egyedülálló lehetőség arra, hogy új utat nyisson az osztrák-magyar kulturális kapcsolatok további fejlesztéséhez.”

Az Amit még nem láttatok... Keleti Éva című életmű-kiállítás szeptember 4-ig látogatható ingyenesen a hét minden napján a bécsi Collegium Hungaricumban.