Bécsben vendégszerepel a Tamási-emlékév programsorozatához kapcsolódva szeptember 16-án a Nemzeti Színház jelenleg is repertoáron lévő legrégibb előadása.

A Vitéz lélek című darabot 2013-ban mutatta be a teátrum, azóta több szereplőcserével, de folyamatosan műsoron tartja. Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója úgy fogalmazott, szimbolikus erejű dráma ez, amely az újrakezdésről, az újraépítkezésről szól. „Megmutatja ez a mű azt is, hogy mi, magyarok mindig képesek vagyunk újra és újra talpra állni, bármilyen csapás is ér bennünket. Képesek vagyunk új korszakot nyitni, ha jó az irány és a kapaszkodók, vagyis az értékek megfelelők. Az első világháború után játszódik Tamási darabja, egy olyan világban, amelyben a főhős a hitébe kapaszkodva újrateremti az életét, ezt jelképezi a szamár, kereszttel a hátán. A magyarság is mindig ezt teszi, újrafogalmazza önmagát a nagy viharok után.”

A produkció a Kaláka Club meghívására érkezik Bécsbe, az előadás a Theater Akzentben látható. Az ORF tudósítása szerint az előadásra Bécsből, a főváros környékéről, Győrből és a Felvidékről is érkeznek nézők. Az osztrák közmédiának nemzetiségi adásában Wurst Erzsébet az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka Club Bécs elnöke elmondta, hogy immár negyedik alkalommal szerveznek kulturális programot a Magyarság Házával és a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságéval együttműködve Bécsben. 

Nyitókép: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt