A zeneszerző születésének 250. évfordulóján, 2020. február 2-án 11 órán át hallgathatunk Beethoven-muzsikát a Müpában.

A rendezvényen több Beethoven-szonáta, szimfóniái közül pedig hat szólal meg kiváló hazai zenekarok és szólisták előadásában.

A VII. szimfóniát különleges felállásban hallhatja a közönség. A BFZ és a Müpa első közös karmesterpályázatának négy amatőr győztese vezényli majd a mű egy-egy tételét a fesztiválzenekar élén a zárókoncerten. A pályázatra összesen 117-en jelentkeztek, volt köztük 20 és 80 éves, mérnök, postás, épületgépész, televíziós, portás, gyermekpszichológus, kalauz, hematológus és ügyvéd is. A második forduló november elején lesz, akkor dől-e, ki az a négy vállalkozó szellemű amatőr, aki felkészülhet a nagy februári szereplésre.

A maratoni napon fellép mások mellett az Óbudai Danubia Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok és a Pannon Filharmonikusok. A közönség hallhatja játszani Pusker Júlia hegedűművészt, a Fesztivál Színházban együtt lép fel Perényi Miklós és Várjon Dénes, Fejérvári Zoltán két zongoraszonátával érkezik a maratonra, Baráti Kristóf és Würtz Klára pedig a Kreutzer-szonátát játsszák. A BFZ művészei egy kamarakoncerttel is készülnek, Lakatos György pedig a gyerekeket várja koncertjével.

A fenti programok mellett az Üvegteremben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket, a Müpa Előadótermében pedig vetítések várják az érdeklődőket.

A maraton napján a Müpában tizenegy, egyenként háromnegyed órás koncert hangzik el. A kamaradaraboknak a Fesztivál Színház, a zenekari műveknek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont.

Nyitókép: Budapesti Fesztiválzenekar, fotó: Stiller Ákos