Budapesti Vonósok
Palya Bea meglepetésre készül a Haydn Fesztiválon
A Budapesti Vonósok 28. Haydn Fesztiváljának idén is alapvető célja, hogy a klasszikus kamarazenekari hagyományt élő, sokszínű formában mutassa be. A régió kiemelkedő kulturális eseményét izgalmas vendégekkel és produkciókkal rendezik meg Pápán július 18-20. között.
Kokas Katalin és lánya, Kelemen Hanna folytatja az Alma és fája sorozatot
A Budapesti Vonósok Alma és fája koncertsorozatában muzsikus dinasztiák tagjai lépnek színpadra. Április 27-én hegedűművész édesanyja produkcióját narrálja a fiatal színművész.
Romantikus dallamok Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok hangversenyén
Mendelssohn a-moll zongoraversenyét, Anton Arenszkij 2. vonósnégyesét, valamint Anton Webern Langsamer Satz című zeneművét hallgathatják meg az érdeklődők Farkas Gábor és a Budapesti Vonósok hangversenyén április 4-én a Zeneakadémián.
Kilencvenkét évesen is mesterkurzusokat tart a Budapesti Vonósok alapítója
Botvay Károly zenészként és tanárként is több mint hetven éve a magyar zenei élet meghatározó alakja. A pedagógust és előadóművészt 92. születésnapja alkalmából kedvenc Haydn-, Mozart- és Schubert-zenéjével köszönti az általa alapított kamarazenekar a Zeneakadémia Nagytermében december 28-án.
Egész nap Händel szól a Müpa zenei maratonján
A 340 éve született komponista, Georg Friedrich Händel művei hallhatók a Müpa zenei maratonján 2025. február 2-án. Az egész napos koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg a barokk mester dallamai, valamint kiállítás és koncertfilmvetítések is szerepelnek a programban.
A Magyar Hospice Alapítvány javára játszanak a Budapesti Vonósok
Novemberi jótékonysági hangversenyükön a a Magyar Hospice Alapítvány javára muzsikálnak a Budapesti Vonósok Dunabogdányban november 9-én.
Négy felfedezésre csábító komolyzenei koncert
Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, az Anima Musicae Kamarazenekar és három Fischer Annie-ösztöndíjas hangversenye mellett a Budapesti Vonósok zene világnapjára időzített koncertjét ajánljuk.
A Budapesti Vonósok kapták idén a Balassa Sándor-díjat
A Zeneakadémia Alapítvány kuratóriuma a Budapesti Vonósok Kamarazenekarnak ítélte a Balassa Sándor-díjat – jelentette be Balassa Mariann, a zeneszerző özvegye.
Kis éji muzsika Patkós Mártonnal
Boccherini, Schoeck és Mozart műveiből ad koncertet a Budapesti Vonósok zenekar Patkós Márton színművész közreműködésével május 31-én a budapesti Festetics Palotában.
Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok koncertje a Zeneakadémián
A Budapesti Vonósok április 21-i koncertjén a világhírű hegedűművész, prímás, ifj. Sárközy Lajos kapcsolja össze korábbi korok virtuózait korunkkal.
Alma és fája: Kelemen Barnabás és Gáspár
A Budapesti Vonósokkal lép színpadra április 7-én édesapjával, a Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművésszel, Kelemen Barnabással az ifjú hegedűvirtuóz, Kelemen Gáspár, aki a zenészcsalád negyedik generációja. Az est műsorában több családi kapcsolatot is felfedezhetünk.
Születésnapi koncerttel köszönti alapítóját a Budapesti Vonósok
A Botvay Károlyt ünneplő, immár hagyománnyá vált esemény idei szólistája a többszörös versenygyőztes, nemzetközileg is elismert fiatal csellóművész, Kokas Dóra, az együttes koncertmestere ismét Pilz János lesz.
Különleges Himnusz-feldolgozás is felcsendül a pápai Haydn Fesztiválon
Az új, multimédiás koncertshow a Budapesti Vonósokkal, valamint meghívott vendégeikkel, Tompos Kátya színésznővel, Navratil Andrea népdalénekessel, valamint a Szent Efrém Férfikarral a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából jött létre.
Harc és diadal – a Budapesti Vonósok koncertje
Különleges művek szólalnak meg Perényi Miklós és a Budapesti Vonósok koncertjén a Vigadóban Tompos Kátya közreműködésével április 15-én.
Óbudai nyár a Kiskorona7 kertjében
Tizennégy szabadtéri programmal indul újra az Óbudai Társaskör. Július 9-én a Budapesti Vonósok háromnapos sorozatával nyitnak, majd az Óbudai Nyár egyik különleges helyszíneként hat estén koncertekkel és zenés összeállításokkal várják a közönséget.