A Budapesti Vonósok kapták idén a Balassa Sándor-díjat

Zene

A Zeneakadémia Alapítvány kuratóriuma a Budapesti Vonósok Kamarazenekarnak ítélte a Balassa Sándor-díjat – jelentette be Balassa Mariann, a zeneszerző özvegye.

Kép forrása: Posztós János
Kép forrása: Posztós János

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanévzáró ünnepségén adták át a Balassa Sándor-díjat június 29-én, szombaton a Zeneakadémia nagytermében. A kitüntetés nevét adó zeneszerző évtizedeken át figyelemmel kísérte és segítette a fiatal tehetségek pályáját, ezért is hozta létre 1996-ban a Zeneakadémia Alapítványt, amely számos programmal – többek között ösztöndíjakkal és külföldi turnék szervezésével – támogatja a diákokat. Balassa Sándor a kortárs magyar zene sokoldalú alakja volt: Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet egyik alapítója, a nemzet művésze, zenei rendező és pedagógus, aki 16 éven át tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszékén.

A 2021-ben elhunyt Balassa emlékére alapított díjat első alkalommal – éppen egy éve – Medveczky Ádám vette át, aki a komponista számos zenekari művének és utolsó, Földindulás című operájának koncertszerű bemutatóját vezényelte. Az elismeréssel járó bronzplakettet – Madarassy István Kossuth-díjas érem- és szobrászművész munkáját – idén a Budapesti Vonósok Kamarazenekarnak ítélte a Zeneakadémia Alapítvány kuratóriuma.

A nemzetközi karriert az 1982-es Belgrádi Nemzetközi Kamarazenekari Verseny győzelme hozta el a Budapesti Vonósoknak. Az együttes 2001-ben megkapta Magyarország legrangosabb szakmai elismerését, a Bartók–Pásztory-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Díját. Botvay Károly alapító művészeti vezető nyolcvanéves koráig a Budapesti Vonósokkal muzsikált, és ha teheti, a mai napig ott ül a próbákon. Balassa Sándorral pedig évtizedeken át munkakapcsolatban állt – és barátok voltak.

A kitüntetett kamaraegyüttes 1995-től kezdve – neves hazai és külföldi művészek közreműködésével – évente megrendezi a Nemzetközi Haydn Fesztivált, amelynek negyedik éve Pápa városa és az Esterházy-kastély ad otthont történelmi környezetben. A 27. alkalommal megvalósuló, idei találkozón július 12-én Sárközy Lajos hegedűművész, 13-án a Győri Ütőegyüttes, 14-én pedig Csáki András gitárművész lesz a Budapesti Vonósok partnere. Pápa után a zenekar Zágrábba utazik, és koncertet ad annak tiszteletére, hogy Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét Belgiumtól.