Spiró György négy évet töltött az Eötvös Collegiumban. Az erről az időszakról szóló esszét az ELTE Alumni felkérésére írta, ennek alapját saját emlékei mellett levéltári anyagok és kollégiumi társaival készített interjúk adták. „Rájöttem, hogy ezek az évek nincsenek megírva igazán. Fél évig kutattam a témát, mert ugyan van valami irodalma, de nincs annyira feldolgozva, mint a Collegium megalakulása utáni első nagy korszak.”

Akadnak közszájon forgó történetek. A kollégiumot az 1940-es évek végén bezárták és diákszállót hoztak létre a helyén, erről – többek közt – Réz Pál is írt – jegyezte meg Spiró György. Az író hozzátette: a volt kollégisták emlékeivel megjelent Lustrum című kötet érdekes történeteket idéz fel ebből az időszakból. „A lustrum latin kifejezés, jelentése öt év, és mivel én csak négyet töltöttem a kollégiumban, az én emlékezésem nem szerepel ebben.”

A beszélgetést vezető Szegő János szerkesztő viszont felidézett egy részletet Galántai Ambrus emlékezéséből, amelyben Spiró György szerepel. „A Spiró él-hal a botrányokért. Író akar lenni, és ahhoz nem elég, ha valaki megtanul írni, szükség van a figyelemfelkeltés nyers és cizellált technikáira egyaránt. A Mikulás-műsor csasztuskáiban többeket föláldoz egy-egy poén oltárán: a Csizmadia Sanyi „kisámfázza” a szerelmét, ország-világ elé tárja Bollók Jancsi gáláns úri kalandjait, ez utóbbit menyasszonyának és későbbi feleségének jelenlétében. Jobbra-balra dőlünk a csillapíthatatlan röhögéstől. Ebből a fiúból igazi író lesz, akárki meglássa! Az érintettek az öklüket rázzák.”

Az Eötvös Collegium egykori díszterme – a falon balról jobbra Eötvös József portréja, Eötvös Loránd büsztje, Eötvös József egyik könyvszekrénye könyveivel, Bartoniek Géza, Mednyánszky Dénes és Alajos portréja, Eötvös másik könyvszekrényének részlete.

Spiró György kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: „nem magamat akartam megtalálni, hanem azt a világot akartam felidézni, amelyben éltem, hogy milyen is volt a ’60-as évek második fele. Az emlékeim – valamint a kutatásaim és az interjúk is – arra mutattak, hogy más volt, mint ahogyan utólag láttatják. Például – ami nekem nagyon fontos – nyoma sem volt a népi–urbánus ellentétnek. Fel sem merült, hogy szellemi, lelki ellentét lenne a hagyományokhoz így vagy úgy viszonyuló emberek között.”

Spiró György szerint ennek az ellentétnek a kiélezése a ’70-es, ’80-as években politikai manipuláció volt. „Arról szó volt, hogy a magyar hagyományból mindazt, ami hasznos, előremutató, azt fel kellene eleveníteni, arra építeni kellene.” Az író megjegyezte: az Eötvös Collegium fantasztikus könyvtárral rendelkezett, amelyhez a diákoknak szabad hozzáférésük volt.

Ami az alkotó szerint meglepő volt, hogy 1967-68-ban létrejöhetett a kollégiumok szövetsége, amely – nem nagyon titkolt módon – egy KISZ-ellenes szövetség volt. „Vittük körbe, mi, bölcsészek elsősorban az irodalmi programokat, a képzőművészek kiállítást szerveztek, nagy volt a pezsgés, aztán a hatalom kapcsolt, és a szövetség nyakára lépett.”

Politikailag is érdekes időszak volt, 1969 tavaszán érdekes mozgolódás támadt a bölcsészkaron, amelyben a kollégisták vastagon benne voltak – tette hozzá. „Egy tizennégy órás küldöttgyűlés végére leváltottuk a KISZ Bizottság tagjait, a saját embereink kerültek a helyükre, amitől érdekes módon a szervezet elkezdett normálisan működni.” Az író elmondta: az 1968-as csehszlovákiai bevonulás után azt lehetett várni, hogy mindennek vége lesz, és jön a sztálinista keményvonal. Mégsem így lett, elindult valamiféle erjedés, ami egybeesett a kulturális nyitással, amit világszerte tapasztaltunk.”

Spiró György úgy vélte: a társadalmi mobilitás a hatvanas években sokkal nagyobb volt, mint mostanság, nem volt egyszerű egyetemre kerülni, de nem is volt lehetetlen. „Rendkívül nagy hátrányt jelentett vidékről a fővárosba kerülni, mert nem volt meg a szükséges kapcsolati háló. Tehetséges vidéki gyerekek adták föl, az egyetem elvégzése után nem voltak lehetőségeik, így visszamentek vidékre és nem a tehetségüknek megfelelő pályát futották be.”

Szüts Miklós: Spiró György (fotópapír, karton, vegyes)
Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

Az író megjegyezte: voltak köztük olyanok, akik bekerültek a politikába – hiszen az Eötvös Collegium elitképző intézmény volt – , és bár nem létezett a későbbi értelemben vett politika, káderekre mindig szükség volt. „Sokan belepusztultak ebbe, és akadtak, akik helyt álltak. Békekorszakban éltünk, de ebbe a békébe bele lehetett dögleni hosszú távon. Ez volt benne különösen nehéz.”

Spiró György a könyvbemutatón felolvasott egy rövid részletet, amely egy kettős születésnapi ünneplést elevenített fel, ahol felolvastak egy a Kari Híradó paródiájaként készült Harakiradót. Később kiderült, hogy a titkosszolgálat vélhetően rögzítette a társaságban elhangzottakat, ennek gyanújától megrettenve hazaérésükkor első dolguk volt elégetni a paródia egyetlen gépelt példányát.  „Őrült mennyiségű adatot tároltak, hogy legyen elég anyag, ha megrendezik a következő pert. Szorgos munkálkodásuk pontosan annyira volt ésszerű, mint az, hogy elégettük a paródiát: réges-rég a koholmányok gyártása volt divatban, ahhoz pedig a tények feleslegesek. Amiből az a tanulság, hogy mind a hatalom, mind a nép elavult kategóriákban gondolkodik, és nem képes lépést tartani a korral.”

Az író arról is beszélt, hogy néhány éve – egy tervezett darab ötlete miatt –kikérte a rá vonatkozó megfigyeléseket a Történeti Levéltárból, ám nagyon kevés anyagot kapott, mert ezek egy részét állítólag megsemmisíthették.

Spiró György mesélt az Eötvös Collegium orosz nyelvű könyvtáráról, s megjegyezte: a magyarok közül elsők közt olvasta Bulgakov egy szovjet folyóiratban két részletben publikált A Mester és Margaritáját. „Egy orosz szakos tanárunk előzetesen jelezte a megjelenést, sorban álltunk érte négyen, mert attól féltünk, hogy bevonják. Amíg egyikünk olvasta, a többiek lent cigarettáztak, és várták, hogy folytathassák.”

Az Eötvös Collegium könyvtára 1945 előtt
A képeslap a Zempléni Múzeum tulajdona

Hozzátette: magyarul csak később jelent meg a könyv Szőllősy Klára fordításában. Bulgakov özvegye Magyarországon járt akkor, s elérte, hogy a teljes szöveg megjelenjen magyar nyelven, a szovjet cenzúra által kihúzott részek is. Később erre hivatkozott a szovjet kiadásnál, hogy lám, egy szocialista országban a ’60-as évek végén már megjelenhetett a teljes regény. „Nagyon tanulságos megnézni, hogy a cenzor milyen jóindulatú, irodalombarát ember lehetett, mert ha már valamit ki kellett belőle húzni, egészen lényegtelen részeket vett ki. Ez kicsit rávilágít a rendszer működésére. Magyarországon is szovjet típusú cenzúra működött, a szerkesztők egyben cenzorok is voltak, miközben igyekeztek óvni a szövegeket.”

Az 1989-es és napjainkban játszódó esszékkel kapcsolatos felvetésre az író úgy fogalmazott: „nem hiszem, hogy pesszimista lennék. Általában trendekben gondolkodom, hosszú távú történelmi, társadalmi és közgazdasági folyamatokban. De nem vagyok vátesz.”

Egy technikailag fejlett középkor felé tartunk – tette hozzá, és megjegyezte: társadalomtudósok már évtizedekkel ezelőtt írtak erről. „A jelek nem arra mutatnak, hogy a gazdagon fejlett individuumok szabad szövetsége következik, hanem a technika által minden eddiginél szorosabban megfigyelt tömegember elterjedése.” A technológia tovább fejlődik, de ez nem párosul a szabadságjogok kiterjedésével.

A rettegő közép című esszében „azon tűnődtem el, mitől van az, hogy a társadalom boldogan tűri és támogatja a hatalom által ráoktrojált eszméket. Ez a kérdés természetesen már a ’30-as években felmerült. Két író vetette fel: a horvát Miroslav Krleža, valamint József Attila, aki – a prózai írásainak két évvel ezelőtt megjelent kritikai kiadásának tanúsága szerint – a ’30-as évek közepén feltette a 20. század talán legsúlyosabb kérdését: mitől van az, hogy a munkások a fasisztákra és a nácikra szavaznak. Mert ez történt Németországban és Magyarországon is.”

Ma már nem lehet klasszikus munkásosztályról beszélni, de a demokrácia szavazóbázisa ma is a középréteg, amelyiknek van mit vesztenie, amelyik fél és szorong. Így is nevezik őket: a szorongók. Az a kérdés, hogy ők hova szavaznak – jegyezte meg. „Azt látjuk, hogy a középréteg olyanfajta gondolkodással rendelkezik, mint amilyennel a húszas, harmincas években Európában rendelkeztek.”

Nyitókép: Gálos Viktor