A Magda, a Szabót 2019-ben mutattátok be a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ugorjunk vissza az időben: hogyan talált rátok a feladat?

Porkoláb Gyöngyitől, számos társadalmi és kulturális program vezetőjétől érkezett a felkérés körülbelül egy évvel korábban, amikor még Debrecenben játszottunk. Neki volt személyes kötődése Szabó Magdához, jól ismerte őt, sőt még Tibi is találkozhatott vele a debreceni színházban néhány előadáson, én már sajnos nem. Gyöngyi azzal keresett meg bennünket, tulajdonképpen produkciós vezetőként, hogy csináljunk egy olyan előadást Szabó Magdáról, ami nem a műveiről szól, hanem a példaértékű életéről, amiből kiderül, milyen ember volt, és milyen szerelemben, házasságban élt Szobotka Tiborral.

Hezitáltatok, hogy igent mondjatok-e a felkérésre?

Nem gondolkodtunk sokat, mert azonnal éreztük, hogy ez egy nem mindennapi munka, ahogy pedig egyre jobban beleástuk magunkat az életükbe, kiderült, hogy ez egy nagyon izgalmas kaland, és nem csak szakmailag. Megismertük azt a kort, amiben éltek, és amiért nem született gyermekük: azt vallották, belőlük rabszolgát csinálhat a rendszer, de a gyerekeikből nem. Egy alkalommal viszont teherbe esett Magda, és az pontosan nem derült ki, mi történt, de elment a baba. Ezek a történetek nagyon súlyosak, és nem egy ilyennel szembesültünk, míg kutattunk. Elolvastuk az önéletrajzi írásaikat, illetve az összes velük készült interjút.

Ebből a hatalmas mennyiségű anyagból hogyan alakult ki az előadás dramaturgiai szövete?

Most 70 perces az előadás, de az első verzióban nagyjából három-négy órányi szöveg volt. Azt kezdtük el szűkíteni, figyelve arra, hogy a nézőknek is elviselhető hosszúságú legyen, de a legfontosabb információk is elhangozzanak.

Milyen csomópontok mentén haladtok?

Szabó Magda nagy állatbarát volt, és két macskával éltek együtt, akik az Örömhozó, bánatrontó című könyvben is megjelennek. Pontosabban azt ő a macskái nevében írta magukról, a macskák szemén keresztül láttatta magukat. Ez az előadás kerete, és ahogy megjelennek a macskák, úgy jelenik meg Szabó Magda és Szobotka Tibor, az, hogy milyenek náluk a hétköznapok, hogyan dolgoznak, hogyan alakul az írói munkásságuk, milyen kudarcokat kell elszenvedni Szobotka Tibornak vagy hogyan zárják ki Szabó Magdát az irodalmi életből.

Arról is szó van, hogyan élik meg azt, amikor nem publikálhatnak, és ami szintén nagyon fontos: hogyan segít nekik a túlélésben a kettejük közti erős kapcsolat, ez a mindenek fölött álló erős szerelem. És épp azért, mert az emberi oldalukat szerettük volna kidomborítani, beletettünk egy teljesen valós féltékenységi szálat, azt, amikor Szabó Magda korábbi vőlegénye egyszer csak megjelent náluk.

Jóval egyszerűbb lett volna ezt a történetet klasszikus irodalmi estként prezentálni. Miért gondolkodtatok eleve színházi formában?

Felolvasással is meg lehet mutatni az emberek közötti kapcsolatokat, de azokat nemcsak érthetővé, de átélhetővé tenni csak a színház tudja. Színészként is nagyobb feladat, és sokkal izgalmasabb, ha van partnerünk, egy társunk, akivel helyzeteket, viszonyokat játszhatunk. A nézőkhöz is könnyebben utat talál így a mondanivaló, erősebben, mélyebben megérintik őket a párkapcsolati kérdések vagy ráismernek olyan problémákra, amikkel korábban ők is szembesültek.

Benneteket nem kiosztottak ezekre a szerepekre, ti nem egyszerűen összeálltatok egy projektre, hanem házaspárként a nap 24 órájában együtt voltatok, vagytok. Nem veszélyes, ha ennyire áthatja a mindennapjaitokat egy munka?

Egyrészt izgalmas, másrészt pedig ad egyfajta könnyebbséget is az, hogy nem bent, a színházban, adott próbaidőben találkozunk, hanem bármikor beszélgethettünk a témáról. Volt, hogy főzés közben jutott az egyikőnk eszébe valami, máskor fürdetésnél, tehát teljesen átszőtte az életünket az előadás, annyira, hogy egy idő után már nem is Szabó Magda és Szobotka Tibor voltak számunkra, hanem Magda és Tibor, akiknek az életébe mi belekerültünk.

A bemutató óta mennyit tudtatok játszani az előadásból?

Szerencsére nagyon sokat, és azzal, hogy bekerült a Déryné-programba, olyan helyekre is elvihetjük az előadást, ahova kevésbé jut el a kultúra.

Hogyan fogadja a közönség? Többségben vannak a nézőtéren a Szabó Magda-rajongók?

Mindenhol nagy szeretettel fogadják, de épp a Déryné-program miatt a közönség összetétele nagyon vegyes. Vannak alkalmak, amelyekre Szabó Magda rajongói jönnek el, és vannak előadások, például kisebb falvakban, ahol nem feltétlenül ismerik az életét, a pályáját, és az maga az esemény, hogy színház érkezik hozzájuk. De a párkapcsolat kérdései vagy az, ahogy Szobotka Tibor halálát Szabó Magda magában feldolgozta, olyan általános témák, amik kortól vagy olvasottságtól függetlenül bárkit megérintenek. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokat kapnak az emberek ettől a történettől.

Az egyik helyen volt egy bácsi, aki előadás előtt tartózkodó volt velünk és a programmal szemben is, előadás után pedig azt láttam, hogy könnyes a szeme. Neki valahol talán a saját életét is jelentette ez a történet. A fiataloknál, azt hiszem, az erős és összetartó, megkérdőjelezhetetlen szerelem talál be, mert valljuk be, mindenki egy ilyen kötelékre vágyik. De azt is érdekes megtapasztalni, hogy azok, akik ismerik Szabó Magda önéletrajzi utalásokkal teli regényeit, a színpadon ráismernek az olvasmányélményeikre, és ennek ellenére is az a visszajelzés, hogy gazdagodtak új információkkal, színekkel az írónőről.

Minden elhangzó szöveg Szabó Magdától származik?

A dramaturgiailag szükséges átkötéseket, toldásokat leszámítva lényegében igen. Azt viszont nem akartuk, hogy „Szabó Magdásan” vagy „Szobotka Tiborosan” hangozzanak el a szövegek, hogy leutánozzuk Szabó Magda jellegzetes beszédstílusát. Egyetlen kivétel van, az előadás végi interjúrészlet, ahol „megidézzük” őt. Azok, akik ismerték Szabó Magdát, azt mondták, ez a rész olyan volt nekik, mintha Magda tényleg ott lett volna, mintha őt hallották volna.