"Ez itt egy egyiptomi ugróegér?" - kérdezi egy túlhevült fiatalember Gulyás László Egérparádéja láttán. Az aprócska bábpódiumot cirkuszi egérkék népesítik be, egy elegáns kötéltáncos egérkisasszony egykerekű biciklin egyensúlyoz a mélység felett, amennyiben óvatosan irányítjuk egy zsineggel, két kisegér egymással szemben versenyt mászik a kötélen, egy másik, mágnessel irányítható egérúrfinak a sajtot kell becserkésznie, és persze itt van az ominózus artista is, akit egy pallótól röptethetünk, ha ököllel rácsapunk az egyik végére. Az imént említett, kedves érdeklődő arról próbálja meggyőzni az egérkék őrzőjét, egy kalapos leányzót, hogy mi lenne, ha a gatyájába ugrana fejest az egér: szelíd, ápolói mosolyt kap válaszként, és kiegyeznek a pólójában, amit erre hevesen emelgetni is kezd, a jobb sorsra érdemes egérke pedig már szaltózik is a levegőben. De ezek a lenyűgöző, stílusos egérkék sokat bírnak, és olykor szerencsére vannak finomabb modorú rajongóik is.
Úgy tűnik, még egy ideig műfajon belül maradok, a Teatro Golondrino Jojo Golendrini című előadása még kisebb bábokkal operál. Lelkes tömeg veszi körül a fiatal bábost, aki kincsekkel teli régiségkereskedést idéző díszletek között, varázslatos hangulatú előadással veszi le lábukról a szigetlakókat. Egy kopott bőröndből különös, gesztenyefigurára emlékeztető, nagyfejű, pálcikatestű marionettfigurát varázsol elő, majd aprócska társait is bemutatja. Megelevenedik egy ébresztőóra, kis bőrönddel hangyányi lényecske igyekszik világgá, majd repülésnek hitt öngyilkossági kísérlettel veti magát a mélybe: társa már gyászindulót dúdol, amikor szerencsére csodás feltámadásnak lehetünk tanúi. Happy end és virgonc zenés-táncos hangyamulatság következik.
A Vurstli színpadán éppen nézőbűvölés zajlik egy önként jelentkező, fiatal lány bevonásával. Susán Péter bűvész és a szerencsés kiválasztott egy pohár fölé teszik a kezüket, nagyon-nagyon koncentrálnak, és éppen mielőtt komolytalanná válna az akció, nagy robajjal szétrobban és apró szilánkokra törik a pohár. A bűvész elégedetten közli, hogy mindenkinek lehetnek rejtett képességei, a parafenoménná varázsolt lány meg nem hisz a szemének.
Felnézek a dombra Heinz Baut kedvéért, aki keveri a falmászást a marokkóval, és hatalmas bambuszrudakat egymáshoz rögzítve építi egyre magasabbra törő tornyát, amin elégedett pókként araszol egyre felfelé. Meglehetősen meditatív ez a tevékenység, elég óránként ránézni, hol tart éppen Heinz a rúdmászásban, sokan viszont hanyatt fekve bámulják órákon át, ahogy a felhőket szurkálja.
A Kapu Csoport káoszelméleti őrületére, a Csigolyákra érek vissza, rozsdaszín leplekbe öltözött táncosnők botokat pörgetnek, majd Dióssy Gábor valami olyasmit ordít, kezében kósza kifliszacskót lóbálva, hogy: "A kurva életbe, teljesen szétestem!", de nem maradok tovább, mi van, ha ragályos, ehhez az élményhez acélosabb idegek kellenek.
 |
| |
Akkor sokkal inkább a Karzat Alapítvány sötétedéskor ébredező, csodás francia mulatója, a Molen Rúzs, amely a vásári mutatványos bódéjátékok nosztalgikus, rafinált utódja. Aki belép, azt villámgyorsan kisminkelik, hogy méltó legyen a hely szelleméhez, és máris letelepedhet az asztalok egyikéhez. Pincérek lesik kívánságát, miközben dobójátékok várják, lepöckölheti a palackokat a híres Manet-kép (A Folies Bergere bárja) szomorú szemű főszereplőnőjét idéző kisasszony háta mögül, de néhány asztallal tovább beindíthatja például a legendás Vörös Malmot is, sőt, ha ügyes volt, még kitüntetést is tűznek a ruhájára, egy magasztaló-kórus kíséretében. Arra a félórára színésszé válik persze ő is ebben az ábrándos nosztalgia-kapszulában. Kérdezősködésemre Borsa Kata, a Vándor Vustli nagyasszonya egy pillanat alatt előkeríti nekem a játék tervezőit, Pál Dávid és Pál Kálmán képzőművészeket. Kálmán elmeséli, hogy ezek a dobójátékok "átöltöztethetőek" különböző stílusban, a négy játéknak közel 16 verziója létezik, és ez a különleges, párizsi, éjszakai üzemmód a maga hangulatos díszletapparátusával és játékaival, éppen aznap debütál.
 |
| |
"Mint a szocializmusban, úgy működik: délután pesszó, este éjszakai bár. Az egészet vázlatok nélkül, fejben terveztük meg a testvéremmel. Az utolsó utáni pillanatban szeretnénk megmenteni ezeket a klasszikus, több száz éve létező bódéjátékokat - melyek például a budapesti Angolparkban voltak divatosak - persze úgy, hogy több értelmezési rétegük legyen." A bárt körülvevő falon festmények sorozata pompázik, párizsi életképeknek tűnnek, de Kálmán jelzi, hogy itt azért van egy csavar, nem véletlen, hogy a képkivágások színházi függönyöket vagy XIX. századi üdvözlőlapokat idéznek: "Inkább párizsi hangulat-együttes ez, mint valóság. Ez a vurstli úgy francia, ahogy mi ábrándosan elképzeljük a századforduló-századelő Párizsát." Nem hiányozhat persze sem az Eiffel-torony, sem a huncutul kánkánozó kisasszonykar, se a Montmartre, se a Gyagilev balett a képekről és játékokról. Ha közelebb megyünk, ezernyi apró részlet kel életre, Kálmán megmutat egy ovális képkivágású festményt, amiben az elegáns alakok mintha éppen hátra fordulnának, olyan az egész, mintha egy taxi hátsó ablakán kukucskálnának ki a szereplők, mi meg ugyanazon az ablakon keresztül leshetünk be ebbe a világba. Kint is, bent is maradhatunk, bárki eldöntheti, milyen szinten akar részese lenni a játéknak, bevonódik, és maga is színésszé válik a kivilágított bárban, vagy csupán kívülről figyel befelé ebbe a különös, eredeti bájú, élményteli kulisszabirodalomba.
