Ludwig van Beethoven 1770 decemberében született. Már a nagyapja is a zenének köszönhette betevőjét, mivel udvari karnagy és basszista volt. Édesapja szintén énekelt, tenorista volt a bonni választófejedelem udvarában. Fiát már kiskorától a zenei pályára nevelte, Mozartékhoz hasonlóan próbált belőle csodagyereket nevelni, ám az indulatos módszerek nem vezettek sikerhez. A tehetséget azonban felfedezte a kis Ludwigban, és szerette volna ezt minél előbb kenyérkeresetre használni.

Hamar eltartójává is vált családjának, a választófejedelem anyagi támogatásában részesült, és már 12?13 évesen megjelentek első zeneművei, és udvari másodorgonássá nevezték ki. Szintén még tizenévesen Bécsbe utazott, hogy Mozarttól tanulhasson, de azt nem tudni, sikerült-e találkoznia vele, mivel egy váratlan esemény hazaszólította. Elvesztette édesanyját, és innentől ő nevelte fel két öccsét.

beethoven1234

 

Bécsbe 1792 novemberében költözött, Joseph Haydnnál szeretett volna tanulni, de időhiány miatt a vágyott mester Johann Georg Albrechtsberger tanítására bízta. Tehetsége hamar megnyitotta előtte az előkelőségek kapuit. Mint tanulmányait befejezett zongoraművész 1795-ben mutatkozott be elsőként a bécsi nyilvánosság előtt B-dúr zongoraversenyével. A népszerűség hamar megjött, és akadt pártfogója és kiadója is.

 

Bár fellépett Prágában, Drezdában, Berlinben, és mindenhol szerették, szíve mégis visszahúzta Bécsbe. Zongoravirtuóz karrierjét azonban veszélyeztette süketsége, így vált egyre inkább zeneköltővé. Magyarországon is vendégeskedett, 1806-ban Martonvásáron, a Brunswick grófok Fejér megyei birtokán alkotott és lépett fel.

 

Beethoven mindig sokat betegeskedett, 1826-ban pedig drasztikusan megromlott egészségi állapota. A zeneszerzőt azonban nehéz volt eltéríteni a munkájától, halálának napjáig dolgozott, több művét is befejezetlenül hagyta, amikor 1827. március 26-án elhunyt.

 

Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart mellett ő volt a bécsi klasszika harmadik nagy tehetsége, noha zenéjében már a romantika jegyeit is fel lehet fedezni. Bár élete nehéz volt, és gyötrelmekkel teli, műveivel mindig győzelmet aratott a világi problémák felett. Jelentősége abból is látszik, milyen nagy hatással volt a későbbi zenészek pályájára.

Beehoven híres 9. szimfóniája:

 

 

Forrás: Wikipédia

Fotó: www.thegreatcourses.com