D_MTI20241015003_16.jpg

Bemutatkozik az Országház Isztambulban

A Magyarország és Törökország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából szervezett magyar–török kulturális évad keretében Isztambulban mutatták be a Tiszta Forrás – Bartók nyomában Anatóliában című produkciót, Káel Csaba Kossuth-díjas művész, a Müpa vezérigazgatója rendezését és az Országház a Duna-parton című kiállítást.

Csak tiszta forrásból

Hoppál Péter, a  magyar–török kulturális évadért felelős kormánybiztos megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a Barátság és együttműködés évszázada mottóval tavaly decemberben elindított kulturális évad a végéhez közeleg. A kormánybiztos úgy fogalmazott: az elmúlt hónapokban Törökországban megvalósított több mint száz magyar kulturális produkciót a török közönség óriási nyitottsággal és szeretettel fogadta, és ugyanez igaz a Magyarországon zajló török szervezésű programokra is. Köszöntve a Mol és a Turkish Petroleum jelen lévő vezetőit azt mondta: bízik abban, hogy a közös kulturális tevékenység termékenyítő hatása az élet számos területén megmutatkozik majd.

A Tiszta forrás összművészeti produkció Guessous Majda Mária, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével a török és magyar zene kapcsolódásán keresztül mutatja be a bartóki életmű néhány jellegzetes darabját.

Bemutatkozik a Parlament épülete

A hivatalos látogatáson Törökországban tartózkodó Kövér László házelnök Isztambulban megnyitotta a szintén a  magyar–török kulturális évad keretében megvalósuló Országház a Duna-parton című kiállítást. A tárlat az Országház épületének építéstörténetét, képző- és iparművészeti remekeit, reprezentatív tereit és történelmi sajátosságát mutatja be, kiemelve a 20–21. századi török–magyar politikai kapcsolatokat.

Kiállítás nyílt az Országházról Isztambulban

Szöveg
Isztambul, 2024. október 15. Az Országgyűlés Sajtóirodája által közzétett képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az Országház a Duna-parton című kiállítás megnyitóján az isztambuli Tarik Zafer Tunaya Kulturális Központban 2024. október 15-én. MTI/Országgyűlés Sajtóirodája

Azonosító
D_MTI20241015002
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az Országház a Duna-parton című kiállítás megnyitóján. Fotó: Országgyűlés Sajtóirodája / MTI

Kövér László köszöntőjében méltatta a kultúrán túlmutató török–magyar kapcsolatokat, mint mondta: kölcsönös bizalom nélkül nincs működő partnerség, működő partnerségek nélkül pedig nincs jól működő gazdaság.

Öröm számomra, hogy a magyar Országgyűlés épületét mától itt, Isztambulban, néhány nap múlva pedig, ezzel a kiállítással párhuzamosan, Ankarában is bemutathatjuk

– fogalmazott a házelnök, aki szerint ez a kiállítás a 2024. évi magyar–török kulturális évad fontos mérföldköve.

Elismerés a magyarságkutatónak

Az Országgyűlés elnöke részt vett Erdal Şalikoğlu török zeneművész, műfordító, magyarságkutató, az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Társaság alapító elnöke kitüntetésén, aki a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vette át Mátis Viktor nagykövettől. Erdal Şalikoğlu a magyar kultúra iránti példaértékű elkötelezettsége, a magyar–török baráti, kulturális és testvérvárosi kapcsolatok ápolása és fejlesztése érdekében végzett magas színvonalú tevékenysége és a fiatal generáció ösztönzése terén végzett munkája elismeréseként kapta a magas rangú elismerést. 

Ez is érdekelheti

Több mint százhatvan program valósult meg a magyar–török kulturális évadban

A magyar–török kulturális évad keretében Magyarország több mint 160 kulturális, összművészeti és tudományos programot valósított meg Törökország 17 városában, mintegy hatvan intézmény részvételével – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a program budapesti zárórendezvényén mondott beszédében csütörtökön a Nemzeti Színházban.

Magas szintű állami részvétel mellett zajlott a magyar-török kulturális évadot lezáró gálaműsor Ankarában

Nagyszabású gálaműsorral zárult a magyar–török kulturális évad Ankarában. Az ünnepélyes záróeseményen részt vett Sulyok Tamás és Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint mindkét ország részéről több magas rangú politikai, kulturális és gazdasági szereplő.