Nagy sikerrel mutatta be április első hétvégéjén a Pesti Magyar Színház az Oliver! című családi musicalt.

A Jászai Mari-díjas Szente Vajk rendezésében elevenedett meg Charles Dickens Twist Olivér című regénye, mely alapjául szolgált az Oliver! című családi musicalnek. Az író a kis Olivér alakjában az emberi jóság örök érvényű elvét kívánta megformálni, amely minden gonosszal szembeszáll, és a végén diadalt arat.

Lionel Bart világhírű musicaljét 1960-ban mutatták be a londoni West Enden. A darabot nem sokkal később már a Broadway-n adták elő, ahol azonnal közönségkedvenccé vált. Áprilisban hosszú kihagyás után újra a budapesti deszkákon látható a történet.

A Magyar Színház számára fontos érték és üzenet, hogy a művészet mindenkié.

Éppen ezért az előadás akadálymentesítve élvezhető mind hallássérültek, mind látássérültek számára. Ezen értékek képviseletének jegyében március 31-én, az Oliver! főpróbáján a színház közel 400, részben hátrányos helyzetű gyermek számára tette lehetővé a kulturális kikapcsolódást. Azokat a gyermekeket is vendégül látták, akik a színház által meghirdetett Oliver! rajzpályázaton kimagasló eredményt értek el. A pályázók rajzait a színház teljes területén kiállították, így a gyerekrajzok keltette bensőséges légkör sokat hozzátett az előadás élményéhez.

A Pesti Magyar Színház nagyszínpadán legközelebb április 23-án 15:00-kor és 19:00-kor tekinthető meg az előadás. Májusban három alkalommal élvezheti a közönség a fülbemászó dallamokat: május 6-án 19:00-kor, május 7-én 15:00-kor, illetve május 8-án 19:00-kor csendül fel Lionel Bart világhírű musicalje.

Fotók: Magyar Színház/Juhász Éva