A Benczúr-festmény a Bálterembe lép

Egyéb

af202e25_4f5b_440b_b8f4_096701421f39.jpg
MTI Fotó: Marjai János

?Örülnék, ha minden festményünk olyan állapotban lenne, mint a Budavár visszavétele? ? válaszolta Gippert László, az MNG főrestaurátora arra a kérdésre, hogy halaszthatatlan volt-e a Benczúr-kép felújítása.

A monumentális, csaknem 25 négyzetméteres alkotást azonban nem lehet átköltöztetni a nagy történelmi kompozíciókat bemutató Bálterembe anélkül, hogy ne emelnék le a keretről.  Így miután erre sor kerül, egyúttal a szükséges javításokat is elvégzik rajta.

A több mint egy hete megkezdett restaurálás első lépéseként úgynevezett tisztítóablakokat nyitottak a képen, a felújítás során pedig a teljes festményt megtisztítják az évtizedes szennyeződésektől.

?A Budavár visszavételét 50 éve restaurálták utoljára, bizonyos helyeken viasszal és gyantával tartósították, ami az akkori ismeretek szerint megfelelő eljárás volt, azonban napfény hatására hajlamossá teheti a képet a hullámosodásra. A mostani restaurálás során ezt a réteget eltávolítjuk, és az egész képet egy speciális impregnáló bevonattal, BEVA-val látjuk el. A festmény alján és tetején van két nagyobb méretű szakadás, illetve több apró lyuk vár foltozásra? ? részletezte teendőiket Gippert László.

A Galéria dolgozói elmondták, ugyan a Benczúr-kép látszólag jó állapotban van, de amikor reggelente még nem égnek a múzeum lámpái, a festményt pedig a mögötte található ablakon át megvilágítja a nap, több helyen is keresztül lehet rajta látni.

A tisztítás után a Budavár visszavétele a Bálterembe kerül, ahol ismét vakkeretre feszítik, és kijavítják a festékhiányokat, illetve elvégzik magát a restaurálást is, mielőtt végleges helyére függesztenék.

Gippert László elmondta, maguk készítik el a kép új keretét is. ?A mostani keret nem túl jó minőségű, egy egyszerű, kályhaarannyal lefújt rámpa. Ehelyett a Benczúr-festmény egy méltóbbat fog kapni, amit a kollégákkal saját magunk készítünk el, egyedi elképzelés alapján.?

A Budavár visszavételét a fővárosi önkormányzat még 1886-ban, Buda visszafoglalásának 200. évfordulójára rendelte meg Benczúr Gyulától, de a művész csak 1896-ban készült el vele. A festmény 1900-ban, a párizsi világkiállításon Grand Prix-t kapott, és máig az egyik legismertebb műalkotás a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.

A tervek szerint a restaurálás körülbelül egy hónapot vesz igénybe, így a megújult, megtisztított festmény november végétől ismét látható lesz. Az első emeleti kupolaterem szabaddá váló helyére nem kerül másik műtárgy, így az eddig rejtve maradt ablakon keresztül feltárul majd a dunai panoráma.

Zabolai Margit Eszter