Nem az alkotói funkciók halmozásával van baj. A Pokoli kamaradarabok sorozat előző (első) premierjén (Venyegyikt Jerofejev: Hű, de messze van Petuski!) a sokoldalú színművész bőven elbírt ugyanennyit. ?Névrokona?, Thomas Bernhard azonban kifogott Tamásin. A nevetségesen marginális közegbe ültetett világvégdráma, e fekete bukáskomédia burka többé-kevésbé megképződik, csak éppen nincs magja: dőltében, vesztében is formátumos, szuggesztív főalakja.
A nagyszabásúnak mondott színművével jobb híján osztrák falvakban turnézó, nem minden ok nélkül világgyűlölő színházcsináló-csepűrágó ezúttal magára marad: truppja (felesége, két gyermeke) nem tart vele. Emberi és művészi magányának, a bolondéria határát súroló monomániájának, kétes emlékeibe és kicsinyes problémáiba gárgyult hisztérikus önzésének, fel-felszakadó önkritikájának, Karl Kraus-i én-, szakma- és emberiség-undorának kidomborítása jó elképzelés; bizonyára a más Bernhard-darabokból átemelt idézetek is kamatoztak. (Fordítók: Györffy Miklós és Tandori Dezső.) A mindössze kétszáznyolcvan lelket számláló Utzbachba vetődő Bruscon ? hajdan állítólag Faustot játszotta a Burgtheaterben és Mefisztót Zürichben ? elsőül a fellépésének hitvány otthont adó fogadóson mérheti le személye és művészete varázsát. Elek Ferenc mint testes tulaj egy hetvenpercessé nyújtott-lassított, nevetésre ritkán ingerlő (tudatosan lefojtott) bohóctréfa keretében álmélkodik, ügyetlenkedik és piheg a híresnek gondolt jövevény körött. A díszlettervezői ötlet szerint az ócska, hevenyészett berendezés folyton leszakad, összedől a Caribaldi nevezetű szerencsétlen flótás alatt. Ha leejt valamit, utána esik, fejre áll ő is. Semmi sem működik. Elek leszegett méltósággal, az asztmától és tériszonytól szenvedő, szegény és boldogtalan középkorú férfi keserűségével jár-kel a pajtaszínházzá barkácsolt színen: a kisember nem mer nemet mondani a vendég despotikus rigolyáiból fakadó utasításokra, megaláztatásokra. A sokáig egyfolytában csak metélttészta levest főzögető kocsmárosfeleség, Matild jóval passzívabb szerepében Homonnai Katalin ugyanezt a ? szinte reakció nélküli, mégis tartózkodó és sebzett ? szolgaságot és szolgálatkészséget jeleníti meg. Alatta is beroskad az összeeszkábált pad, és ő is mindig feláll, ha földre került.
Homonnai Katalin, Tamási Zoltán, Elek Ferenc
A már-már a hajléktalanok bódéjára emlékeztető odúban, a becketti véglényekkel is rokonítható házaspár átrendezett életporondján kellene mozgásteret nyitni az irdatlan messzeségből-magasságból (vagyis a szomszéd porfészekből) egy ládányi poggyásszal, kellékkel érkezett, fehér ruhás Brusconnak. Tamási az enyhén abszurd beütésű megjött nyitással, egyszer csak itt van belépéssel-beállással indítja a figurát. Egy ideig megél fanyar alkatából, barázdált fizimiskájából, de már ekkor érződik: éppen ez az alak megmunkálatlan. Lóg a levegőben. Mondatainak ritmusa, nyomatéka sokszor rossz. Madzagon rángatott bábjai, a kétbalkezes vendéglős és odakint, a konyhában tevő-vevő felesége sokkal könnyebben kerül (jelképesen is értelmezhető) akciókba, mint ő. Kitörései előkészítetlenek, falsok. Sem a cirkuszi, sem más játékrendbe nem illeszkedik. Beszél, beszél ? s mintha szöveg, díszlet, jelmez, rendezés összeesküdne Tamási ellen: ebben az Utzbachban, ebben a fogadóban, ennek a Brusconnak az ádáz átkozódásaiból, letargikus szószaporításából, ismétlésekbe menekülő bizonykodásaiból semmi sem hámozható ki. Semmi eredeti, semmi megrázó. Bernhard darabjának például volt indoka (egy nagy becsben tartott Hitler-kép), miért fasisztázza le többször is a talmi, de időnként őszinte indulatú komédiás Caribaldiékat és rajtuk keresztül a falut, az országot. Itt üres a szó; üres a többi is. Harmadánál, felénél már nyomasztóan unalmas, széteső az előadás. Befejezése is hatástalan: nem szólal meg a vendéglőbeli nézőtér néptelensége; hogy a ?teremtési komédia?, a ?grandiózus világtréfa? előadójára nem kíváncsi senki a provinciában, ahol a röfögő disznók etetése méri az időt.
Caribaldi még a kis színlapot sem ragasztotta ki a színházcsináló fellépéséről. Ráadásul hibás a nyomtatás: Bruscon nevét Busconnak szedték. A ? ritka ? jól elkapott pillanatok egyike: a kocsmáros közönyösen elkezdi beírogatni a hiányzó betűt a cédulácskákra. Sajnos ugyanezt aligha lehet megtenni a Benhad-dráma következő estéin.
