Nem tudom, mennyire érzékeled, hogy az a munka, amit Berlinben végzel, az emberek többsége számára „egzotikusnak”, szokatlannak, megmagyarázandónak tűnik, és ez még azokra is igaz, akik egyházi-vallási kérdésekben otthon vannak. Nálunk azonban sok olyan ember olvashatja majd ezt az interjút, akik az egyházakra vonatkozóan teljesen tájékozatlanok, és csupán mint Németországban is „magyar ügyekkel” foglalkozó emberre tekintenek majd rád. Hogyan magyaráznád meg nekik, hogy miért vagy Berlinben és Potsdamban, és hogy miért lelkesítő ez a feladat számodra?
2017 óta, azaz hét éve, hét hónapja és 21 napja érkeztem Németországba hebraistaként, a KAAD (Katolischer Akademischer Ausländerdienst – a német katolikus egyház külföldi diákokat és kutatókat támogató ösztöndíjas szervezete – a szerk.) segítségével, aztán három és fél éven át a doktori dolgozatommal foglalkoztam. Kezdettől érzékeltem, hogy a német és a magyar mentalitás egészen eltérő. A magyarok érzelmi beállítottságúak és rebellisek, a németek visszahúzódóak, szabálykövetők. Azt is megértettem, hogy a nemzeti hagyomány alapvetően meghatározza a vallásgyakorlatot, az Istenhez való viszonyt. Számomra is nehéz volt az alkalmazkodás, mert én mediterrán, szívesen barátkozó-beszélgető karakter vagyok. A német környezet azonban az évek során kissé alakított is rajtam: nagyra értékelem, hogy náluk annyira átláthatók a viszonyok, és hogy a racionalitást olyan nagy becsben tartják. A feladatom 2021 óta a német közegben élő magyar katolikus közösség segítése, és úgy érzem, nagyon passzol hozzám.
Mi a hivatalos elnevezése a posztodnak? Hogyan dőlt el, hogy ilyen poszt legyen? Mennyire kell járatlan úton járnod, mindent neked kitalálnod?
A hivatalos titulusom az egyházközségi koordinátor. A feladatom magyar misék, gyóntatás és más szentségek kiszolgáltatásának megszervezése. Online bibliakört is tartok, ami a Covid miatt lett online, de aztán így maradtunk, mert a többségnek több mint egy órát kellene utaznia, ha offline, Berlinben tartanánk, és így többen be tudnak kapcsolódni. Olyanok is akadnak, akik ezt Magyarországról teszik meg. Az utóbbi hónapokban Jálics Ferenc Tanuljunk imádkozni című könyve alapján is vezettem foglalkozásokat. Rendszeressé tettem a lelkigyakorlatos hétvégéket, a családi napokat, a gyerekhittant, elsőáldozási és bérmálási előkészítőt indítottam, közös rózsafüzérimát és zarándoklatokat szervezek. A feladataim jelentős része adott, de a kreativitásomat is kiélhetem. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kiküldöttje vagyok, és úgy tűnik, hozzám hasonlókból egyre többre lesz szükség, mert papot sajnos nem tudnak küldeni. Nekünk sincs állandó papunk. Az egyházközségünket korábban istápoló, 2021-ben elhunyt Pál atya is máshol élt, és sokat utazott, hogy a feladatait elvégezhesse: több várost, köztük Brémát és Hamburgot is ellátta Berlinen kívül.
Az elsőáldozáson és bérmáláson, amelyen részt vettem, nagyon átjött, hogy téged ez a közösség mennyire szeret, és hogy te is mekkora elkötelezettséggel vagy jelen benne. Úgy éreztem magam ott, mint egy berlini mini Magyarországon, de még ennél is intenzívebb volt az élmény, mert ez egy olyan mini Magyarországnak tűnt, ahol sokkal nagyobb az összetartás és az egymáshoz tartozás tudata, mint az otthoniak számára. Szigetre hasonlított a jelenség, amelyre kisebb hajó utasai vetődnek el, és nagyon megbecsülik azt, hogy ott vannak egymásnak, értik egymás nyelvét: a közös múltjukból, származásukból fakadóan eleve közösségként tekintenek egymásra.
Aki Németországban magyar közösséghez akar tartozni, annak áldozatot kell hoznia ennek érdekében: a többség, mint már említettem, még ha Berlinben él is, sokat utazik, hogy az alkalmainkon részt vehessen. Azok jönnek, akik számára ez igazán fontos, és vágynak az együttlét örömére. Emiatt a misét, az imát, a lelki programokat én szívesen összekapcsolom kirándulással, piknikezéssel. Közösségteremtő és -erősítő programokra van szükségünk, sok maradandó közös élményre, jó hangulatú együttlétre.
Melyek voltak számodra az elmúlt négy év mérföldkövei a közösség fejlődése szempontjából?
2023 januárjában történt, hogy egyszer csak – mintha az égből pottyantak volna oda – jó pár gyerek jelentkezett ministrálni a mise előtt, amit én nagyon meghatónak éreztem és a közösség erősödésének jeleként értelmeztem. Az újabb mérföldkőnek az elsőáldozási előkészítő egy évvel ezelőtti elkezdése bizonyult, mert ez új tagok jelentkezését hozta magával. A következő pedig, azt hiszem, a bérmálási előkészítő elindítása lesz januárban, mert az ilyesmik szerintem az egyházközségünk vitalitásának bizonyítékai.
Az egyházi vonatkozásoktól egy pillanatra eltekintve: milyen képed van a külföldi helytállásról, boldogulásról, alkalmazkodásról? Milyen speciális nehézségei adódnak, milyen segítségre van szüksége az embernek ahhoz, hogy egy másik országban megtalálja a helyét, de úgy, hogy közben a számára fontos értékekhez, hagyományokhoz is hű maradhasson?
Érdekes, hogy Németországban nagyobb kultúrsokk ért, mint Izraelben, ahol 2007-től 2012-ig kutattam. Kezdetben azzal nyugtatgattam magamat, hogy ha ott, abban az Európától annyira távoli és eltérő kultúrájú országban sikerült helytállnom, talán Berlinben is boldogulok majd valahogyan. A németek gondolkodása ugyanis bizonyos kérdésekben számunkra rendkívül nehezen érthető. Szóltak például, hogy kötelező előfizetnem a Deutschlandradióra, pedig sem azt, sem semmilyen rádiót nem szoktam hallgatni. Befizettem a díját, de rossz helyre, ezért rendszeresen visszautalták. Végül egy telefonbeszélgetés során tisztázódott a helyzet. Az ügyintéző ekkor feltette nekem azt a kérdést, hogy mit gondoltam, miért küldik vissza a pénzt? Én pedig rádöbbentem, hogy – mint annyi más helyzetben is – úgy gondoltam: kizárólag azért tették, mert németek... És hát ott a honvágy is. Tapasztalatom szerint a kint élő magyarok többségét zsigeri honvágy kínozza, amelyet a megszokott otthoni ízek, illatok, énekek hiánya okoz.
Mennyiben német, mennyiben magyar a Szent Erzsébet egyházközség, hova tartozik hivatalosan? Hogyan értelmezhető a berlini jelenléted az egyház egyetemessége szempontjából? Ezt úgy értem, hogy egy katolikus a világ bármely pontján katolikus, és ez nagy erőforrást jelenthet a számára, de nyilván vágyik arra a fajta otthonosságra is, amit a saját nyelv, énekek és a honfitársak jelenléte adhat. Ám talán mégsem lenne jó, ha a különböző nemzeti szórványok egymástól teljesen elkülönülten élnének a különböző országok katolikus részegyházaiban. Rátok hogyan hat a német egyházi környezet, és mennyire van vele élő kapcsolatotok?
A katolikus egyház irányelve és felfogása szerint a kivándorlókról egyaránt kötelessége gondoskodni az anya- és a befogadó országuk egyházi közösségének, a nemzetiségeknek pedig joguk van arra, hogy saját egyházközségeket alapítsanak. Berlin templomba járó katolikusainak hetven százaléka külföldi! Sok nemzetiségeket gondozó, például angol, lengyel, spanyol, horvát és koreai egyházközség van a városban. Hogy aztán ezek a közösségek mennyire szeretnének integrálódni a német egyházba, arról maguk döntenek. De a gettósodás valóban nemkívánatos. A német egyház progresszivitása, a szinodalitás (az egyházi szervezet és gondolkodásmód Ferenc pápa által szorgalmazott átformálási kísérlete a klerikális, felülről diktált, előíró módszertan felől a párbeszéden, egymás meghallgatásán alapuló, közösségi egyházkormányzás felé – a szerk.) általuk járt útja a nemzetiségi közösségek, köztük a magyarok többsége számára jellemzően túl sok. De én amúgy német misére is járok, és németül szoktam gyónni.
Melyek a berlin-brandenburgi magyar egyházközség tagjainak legnagyobb hiányai, nehézségei, amelyek enyhítésében neked szereped lehet? Mit kérnek-várnak tőled leginkább?
Megesik, hogy szállást keresnek – ebben sajnos nem tudok segíteni. Mások egyéb szociális nehézségeik megoldása érdekében fordulnak hozzám – e téren is korlátozottak a lehetőségeim. Ami a lelki igényeket illeti: sokaknál tapasztalom, hogy még a hittani alapismeretekkel sincsenek tisztában, és a német egyház nem igyekszik az efféle hiányokat pótolni – német környezetben még szentségekhez jutni sem feltétlenül könnyű. A lelki ínség, az Istennel való kapcsolatra való vágy azonban erős, akárcsak az, hogy lehessen valahová tartozni. Jellemző, hogy a leglátogatottabb alkalmunk az imamódszerekről szóló.
A te elkötelezettséged, lelkesedésed miből fakad? Mit ad neked ez a munka? Azért kérdezem így, mert nyilvánvaló, hogy ez nem egy munkalehetőség a sok közül, hanem különleges érintettséget feltételező és speciális képességeket igénylő.
Kérlek, ezt mondd meg a főnökömnek is! A jelenlétem és a lelkesedésem egyaránt a vallási meggyőződésemből fakad, mert Istent olyannak látom, aki vágyik az emberrel való kapcsolatra. Nem lehetséges, hogy ne akarjon a barátunk lenni, és ettől még az sem tántorítja el, ha megöljük. Úgy látom, annak, ha valaki megismeri az Istent, gyógyító hatása van. Minél jobban megismeri, annál inkább összhangba kerül önmagával. Óriási öröm számomra, hogy ebben segíthetek. Azért lettem hebraista, hogy Jézus zsidó hátterét minél jobban megismerjem, és így az Ószövetség felől mélyebben megérthessem az Újszövetséget. Izraelben héber nyelvű katolikus közösségbe és zsinagógába is jártam, és az ottani tapasztalataim, akárcsak a tanulmányaim, meghatározók a hitem szempontjából. A doktori dolgozatomat az Énekek éneke rabbinikus értelmezéséből írtam. Nagyon érdekel, hogy miben különbözünk a zsidóktól, miben hasonlítunk, és ez a két vallás teológiai kapcsolódásait is érintő téma.
Magyarként Németországban, világiként egyházi szerepben: ez máris két kettősség, amit kezelned kell, hogy jól működhess, mindenkivel megtaláld a hangot, és nem utolsósorban hogy te is jól érezd magadat a munkádban. Úgy képzelem, ehhez jó alkalmazkodóképesség és nagyfokú autonómia kell egyszerre. A magad pályája, élete milyen állomásaként gondolsz a mostani feladatkörödre? Az erre való rátermettségedet milyen korábbi tapasztalataid alapozták meg, és ha előretekintesz, mit gondolsz, merre visz majd tovább az utad, akár egyházi, akár világi téren folytatod tovább?
Jeruzsálemből visszatérve a Jezsuita Diákszövetségnél, majd a Pest megyei kormányhivatalnál dolgoztam, mielőtt a berlin-brandenburgi pozíciót megpályáztam. Úgy érzem, ezek az előzmények hozzásegítettek ahhoz, hogy a mostani feladataimmal meg tudjak birkózni – a doktori írása és a két előző állásom egyaránt sok olyasféle készségem kifejlesztését igényelte, amelyeknek az egyházközségnél nagy hasznát veszem. De ahogy korábban nem készültem egyházi szolgálatra, azt sem tudom, hogy később merre visz majd tovább az utam. A jelenlegi pozíciómból fakadóan nemrég meg kellett jelennem az európai diaszpórák lelkipásztorainak konferenciáján, amelyen rajtam kívül kizárólag papok vettek részt, ám ez laikus és nő létemre egyáltalán nem jelentett számomra gondot: nem éreztem úgy, hogy kilógnék, mindenkivel megtaláltam a hangot. Talán az magyarázhatja a dolgot, hogy hat fiútestvérem van.
Gondolom, a tagjaitok többsége most kétfelé köteleződik el: a német plébániájára és hozzátok is. A hovatartozásukat, identitástudatukat hogyan érinti, a közösségképüket hogyan alakítja a magyar egyházközség általad előmozdított intenzívebb jelenléte? A hitéletüknek ez a „megkettőződése” okoz-e nehézségeket?
Alapelvünk, hogy hozzánk senkinek sem kell mindenre eljönnie, és természetesen a német egyházi közösségét sem kell elhagynia miattunk. De az a helyzet, hogy a német plébániák nem a konkurenseink, mert nem szerveznek imatanfolyamot, zarándoklatokat, családi napokat, így a mi tevékenységünk hiánypótló. A német egyházközségekbe nehéz integrálódni, nekem például nem sikerült a magaméba. Részben azért sem, mert egy átlagos német prédikáció nem igazán ad lelki táplálékot, inkább eszmefuttatás-szerű.
Szerinted mi magyarázza azt a fokozott figyelmet, amely a te alkalmazásodban a magyar egyház részéről a Berlin környéki és általában a Németországban élő magyarok iránt megnyilvánul?
A nemzeti egyházaknak, mint már mondtam, kötelességük más országokba költözött híveikről gondoskodni. Ez ezenfelül olyasmi, amit Mohos Gábor a diaszpórában élő magyarok lelkigondozásával megbízott segédpüspökként különösen is szorgalmaz és segít. A paphiány folytán egyre több laikus jut e téren szerephez, így voltam ezzel én is. Nagyszerű feladatként élem meg, hogy az időnként kissé szürkének, íztelennek ható német egyházi közegben a katolicitás magyar ízeivel kedveskedhetem a honfitársaimnak Berlinben.
