A Berlinale következő művészeti igazgatója, Carlo Chatrian ? az augusztus elején kezdődött Locarnói Filmfesztivált vezetője ? elmondta: nem úgy tervezte, hogy idén irányítja utolsó alkalommal a svájci filmszemlét, de a Berlinale olyan kihívás, amelyet ?egyszerűen vállalni kell?. Ráadásul a munkáját ügyvezető igazgatóként támogató Mariette Rissenbeekkel együtt különleges időszakban veszik át a Berlinale vezetését, hiszen a szemle 70. évfordulója, a 2020-as fesztivál lesz az első munkájuk ? tette hozzá. Elmondta, hogy a megbízatás 2019 márciusában kezdődik, de már idén ősztől sokszor megfordul majd Berlinben, és ha minden jól megy, 2019 januárjában át is költözik a német fővárosba, hogy minél jobban megismerje a Berlinalét ?belülről?. Kiemelte, hogy meg akarja ismerni a kollégákat és a munkamódszereket. ?Nagyon fontosnak tartom, hogy nemcsak azért megyek Berlinbe, hogy beszéljek, hanem főleg azért, hogy hallgassak, hogy meghallgassam a munkatársakat és megértsük, hogyan működik a csapat? ? mondta Carlo Chatrian a több német hírportálon ismertetett interjúban.


carlo_chatrian_mariette_rissenbeek_600x337.png
Carlo Chatrian és Mariette RissenbeekFotó: variety.com

 

Mariette Rissenbeek kiemelte, hogy a Berlinale az utóbbi 15?16 évben a mozi, a filmművészet és a filmipar ?nagyon nagy és nagyon fontos? fóruma lett, és a világ vezető közönségfesztiválja, amelyen rendre több mint 350 ezer jegyet adnak el. Mindezt meg kell őrizni, és az eddigi eredményekre alapozva tovább kell építkezni ? mondta. Arra a kérdésre, hogy mi a vezetők legfontosabb feladata a kettős felállásban, amelyet először próbálnak ki a Berlinale történetében, Carlo Chatrian elmondta, hogy a művészeti igazgató legfőbb dolga a lehető legnagyobb teret biztosítani a filmművészeti alkotók kreativitásának kibontakoztatásához, Mariette Rissenbeek pedig azt mondta, hogy ügyvezető igazgatóként arról kell gondoskodnia, hogy igazgatótársa a művészeti területre összpontosíthasson. Kiemelték, hogy konkrét tervekről egyelőre nem tudnak beszámolni, az elképzelések majd később formálódnak, ahogy egyre inkább beleássák magukat a Berlinale világába.

 

Carlo Chatrian filmes újságíró, 2013 óta dolgozik a Locarnói Fesztivál művészeti igazgatójaként. Mariette Rissenbeek producer, a nyolcvanas évek óta Németországban él, 2010 óta a német filmek külföldi terjesztésével foglalkozó German Films Service + Marketing ügyvezető igazgatója. Az olasz-holland duó kinevezéséről júniusban döntött a német szövetségi kormány finanszírozásával rendezett fővárosi kulturális eseményekért felelős vállalat (Kulturveranstaltungen des Bundes in Berlin GmbH - KBB) felügyelőbizottsága. Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek Dieter Kosslickot váltja, a hetvenéves német szakember 2001 óta a szemle igazgatója.


golden_bear_600x413.png
Fotó: bonjourtristesse.net

 

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában, idén csaknem 500 ezer fizető nézője és vendége volt. Éves költségvetése nagyjából 25 millió euró (8 milliárd forint), legfőbb finanszírozója a KBB. A szemle a magyar filmművészet fontos bemutatkozási fóruma is, fődíját, az Arany Medvét tavaly Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

 

Forrás: MTI