Martin Kondziella a berlini Corpus Christi templom és a Bajor-erdőbeli Viechtach templomának orgonaművésze karmesterként is tevékenykedik és az egyik legelismertebb orgonaszakértő világszerte. Az ő koncertjével zárul az I. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál a Belvárosi Főplébánia-temlpomban.

Martin Kondziella világhírű orgonaművészként több száz koncertet adott Európa számos országában és az Egyesült Államokban, illetve több kórus művészeti vezetője. Érzékeny művész, aki a képzőművészet területén is aktívan alkot; különleges műsorai gyakran inspirálódnak a társművészetekből. Budapestre a fesztivál alapító-művészeti vezetőjének, Mészáros Zsolt Máténak a felkérésére érkezik, és olyan, több évszázadon átívelő műsort állított össze, amelyen keresztül nemcsak betekintést enged nagy szerzők műveibe, de kevéssé ismert igazi unikumokat is megszólaltat, egyben kapcsolatot teremt a magyar zenei kultúrával. Koncertje igazi különlegesség lesz a zenerajongóknak, de a programban a kevésbé vájtfülű közönség is örömét leli majd.

J. S. Bach ikonikus műve – Agnus Dei a h-moll Miséből – mellett elhangzanak olyan ritkán hallott szerzők, mint Joseph Kromolicki, a későromantika egyik legaktívabb német katolikus szerzője, vagy Josef Gabriel Rheinberger lichtensteini szerző egy műve. Szintén különlegesség lesz Andreas Willscher kortárs hamburgi orgonaművész és zeneszerző 1955-ben született kompozíciója.

Más korokban kalandozva felcsendül a kora 17. századi angol zene egyik legsokoldalúbb alakjának, Orlando Gibbonsnak Fancy for a Double Orgaine című műve. Szintén a kiemelkedő angol orgonisták közé tartozik Edwin Henry Lemare, a későromantika legnagyobb koncertorgonistája, korának legjobban fizetett, virtuóz technikájáról ismert művésze, egyben aktív szerző is, akinek I. orgonaszimfóniája csendül fel a hangvesenyen.

Kevéssé ismerik itthon, de magyar orgonaművészként kora legjelentősebb, világhírű előadói és szerzői közé tartozott Antalffy-Zsiross Dezső, aki a ’20-as években itthon szárnyaló karrierjét végül Amerikában bontakoztatta ki, és számos fontos munkája mellett talán a legnagyobb népszerűséget a Rockefeller Centerhez tartozó Radio City Music Hall 1932-es megnyitására szánt ünnepi oratórium megírása és előadása hozta számára, amely egyben a  Radio City első, világméretű rádióközvetítése is volt. Liszt Ferenc kedvenc budapesti templomában nem lenne teljes egy koncert a világhírű magyar szerző műve nélkül: Martin Kondziella az Ave Mariát szólaltatja majd meg Alexander Wilhelm Gottschalg orgonaátiratában.

Az I. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál keretében májusban és június elején eddig az olasz Eugenio Maria Fagiani, a lengyel Marek Stefański és Mészáros Zsolt Máté telt házas koncertjeit hallgathatta meg a közönség. Martin Kondziella június 18-ai hangversenye a nemzetközi eseménysorozat zárókoncertje lesz.

Mészáros Zsolt Máté Junior Prima Díjjal kitüntetett orgonaművész és Liszt-kutató, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zenei igazgatója hívta életre az I. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivált. A külföldön és itthon egyaránt rendszeresen fellépő szólista nagy hangsúlyt fektet a templomban Liszt zenei örökségének ápolására, emellett elkötelezett az új zene megismertetése mellett is.

Nyitókép: Martin Kondziella. Forrás: Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál