Bernáth Szilárd első rendezése, a Larry is bekerült – hét másik alkotás mellett – a Cottbusi Nemzetközi Filmfesztivál fiatal filmes versenyprogramjába. A kelet-európai filmek idei mustráját november 8. és 13. között rendezik meg Németországban.

A cottbusi fesztivál idei U18-as válogatásának központi témája a fiatalok identitáskeresése. Bernáth Szilárd alkotása cseh, horvát, szlovén, lengyel, litván, bolgár és ukrán filmekkel száll versenybe. A zsűrit német, lengyel és cseh diákok alkotják.

A Larry egy fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film, amelyben Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs alakítja a főszerepet.

A történetben a juhászként tengődő 21 éves Ádám egy magának való, dadogását szégyellő vidéki fiú, aki együtt él az egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával. Ádám nem találja a helyét egészen addig, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry néven – kifejezheti magát, és szembenézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Explicit, dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, ám ehhez előbb a kezébe kell vennie az élete feletti irányítást.

A Larry december 1-jétől lesz országszerte látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.

Fotó forrása: FocusFox