Bertók Lajos Jászai Mari-díjas színművész május 1-jén töltötte volna be 50. életévét. Szülővárosán, Debrecenen kívül Szegeden és Egerben is tapsoltak neki, de a Budapesti Kamaraszínházban teljesedett ki pályája.

bertoklajos

Tarján Tamás Bertók Lajosról: ?Nem a figurát láttatta. Annál sokkal többet. A végeérhetetlen küzdelmet, amelyet befelé vív meg tudat és lélek a lehető legtökéletesebb ábrázolásért.?

Sopsits Árpád Bertók Lajosról: ?Arra törekedett (vagy született?), hogy feltárja és felmutassa, mintegy tapinthatóvá és átélhetővé tegye az ember esendőségét, összetett, ellentmondásos lelkületét, hogy eljusson a színészi lét és a valóságos lét határáig, és akár átlépje, s így összemossa azokat.?

A május 11-ei esten 17.00 órától családtagok, barátok és művésztársak idézik fel egyéniségét, pályáját, emlékét. A beszélgetéseket Sopsits Árpád rendező vezeti, majd Tarján Tamás irodalom- és színháztörténész kérdezi a rendezőt. Bertók Lajos tisztelőinek félórája 20.30-kor, a Harmadik figyelmeztetés színészzenekar koncertje pedig 21.00 órakor kezdődik. A Vörös teremben 17.00 órakor, 19.00 órakor és 22.30-kor az Egy őrült naplója című előadás felvételét nézhetik meg az érdeklődők, a monodráma vetítését ? 18.30-kor és 20.30-kor ? körülbelül 20 perces filmválogatás követi Bertók Lajos szerepeiből, Sopsits Árpád összeállításában.

Előzetes: