Renderelt művészet – Besnyő Dániel

Lenyűgöz, hogy mennyire holisztikusan gondolkodik a saját tevékenységéről, amit megpróbálunk ugyan egyetlen szóval leírni, médiaművészetnek nevezni, ugyanakkor Besnyő munkáiban egyszerre vannak jelen színházi, festészeti, zenei, technológiai és szórakoztatóipari elemek. „Ahogy fejlődött a technológia, ollóként nyílt ki ez az egész terület is. Egyre több irányba lehetett elindulni: fényinstallációk, épületvetítések, színházi munkák, interaktív rendszerek, koncertvizuálok. Ez a műfaj pont attól izgalmas, hogy nem zárja be magát egyetlen kategóriába.”

Fotóval indult, majd nagyon hamar elkezdte érdekelni a videózás és a DJ-zés is. Innen jött az igény, hogy a zene képi réteget is kapjon. „2005–2006 környékén kerültem be az éjszakai életbe, ahol olyan emberekkel találkoztam, akik vizuállal foglalkoztak.

Ott már nemcsak sík felületekre dolgoztam, hanem tárgyakra, díszletelemekre, akár táncosokra is.”

A közeg közösségi működésre épült. Besnyő most is végig többes számban beszél, és hangsúlyozza is, hogy olyan környezetben szocializálódott, ahol az alkotás ritkán magányos folyamat. „Mindig is falkában dolgoztam. Szeretek víziókat megalkotni, majd annak egyes szeleteit odaadni olyanoknak, akik hozzáteszik a saját tudásukat. Ettől lesz színesebb az összkép.”

Ez a működésmód a szerzőség kérdését is máshová helyezi. Egy épületvetítést vagy nagyszabású fényinstallációt rengetegen látnak, de nem feltétlenül tudják, ki áll mögötte. Ez azonban őt kevésbé zavarja. „Sokkal fontosabb, hogy amit csinálunk, az eljusson az emberekhez, és jó élményként maradjon meg bennük. A csapatom tagjainak kreditelését azonban komolyan veszem.”

A Centrum Productionhöz tartozó, megrendelésre készülő munkák esetében a kézjegy kevésbé hangsúlyos: ott ügyféligények szabják meg a kereteket. A Secret Mapping alatt futó autonóm projektekben viszont már kirajzolódik egy markáns gondolkodásmód. „A helyspecifikus munkában hiszek. Ha megvan, hogy hová, mire készül a munka, először mindig megnézem, mi volt ott korábban, és megpróbálok erre reflektálni.”

Alkotói módszere erősen kutatásalapú. Könyveket lapozgat, beszélget a helyhez kötődő emberekkel, majd a helyszínt először bejárja, fotózza, szkenneli, 3D-modellt készít belőle, majd ebbe kezdi el beépíteni a víziót. Kialakul a koncepció, amelyet aztán modellezés, esetenként tesztvetítés és sok finomhangolás követ.

„Ezeknek mindig van története, oka annak, hogy miért maradtak ott. Ezt az okot szeretem megérteni és valahogy láthatóvá tenni.” A kelet-európai, posztszocialista tér tele van ilyen helyekkel, amelyek egyszerre hordoznak történelmi, társadalmi és vizuális rétegeket. „2009 és 2023 között gyakorlatilag végigjártam Európa nagyobb elhagyatott ipari tereit, és vetítettem rájuk.”

Innen érthető az Inota iránti erős kötődése is. Balaton felé menet régóta figyelte a három hatalmas hűtőtornyot, és mindig azt gondolta: ezt egyszer meg kell vetíteni. Az EKF-program teremtette meg a lehetőséget az indulásra. „Az első telt házas események után éreztem, hogy ez nagyobb nálam, és nagyobb annál is, amit egyedül el tudnék érni. Ezt a helyszínt fesztivállá kell alakítani. Olyan hellyé, amilyeneket Berlinben, Amszterdamban vagy Ostravában láttam: barnamezős ipari területek, amelyekbe kultúrát visznek, ahol alkotóműhelyek, stúdiók, események, vásárok működnek.”

Besnyőék tízéves tervben gondolkodnak: a hosszabb távú cél egy olyan kulturális központ létrehozása, ahol folyamatos művészeti jelenlét, kiállítások, alkotóműhelyek, családi programok és helytörténeti séták is helyet kapnak. „Régi dolgokat újraéleszteni – számomra ez a legizgalmasabb. Kapni valamit a múltból, újragondolni és újra megtölteni élettel.”

A történetmesélés ezért nála kulcskérdés. „Nálam a storytelling mindig a múltból indul.” Vizuális gondolkodására azonban hat a modern festészet, a geometrikus művészet, a szürrealizmus és a film is.

„Filmes vonalon szocializálódtam” – mondja. Édesapja kamaszkorában több száz VHS-kazettából álló gyűjteményt nézett vele végig, később pedig az egyetemen a filmtörténet, a sci-fi és a western is a vizuális műveltsége részévé vált.

Különösen érdekli a szakralitás is. Az évek során több templomot, templombelsőt, dzsámit és szakrális teret vetített meg Finnországtól Pécsig. „Nem a vallásosság érdekel, hanem inkább a teremtés, a lét és a spiritualitás tágabb kérdései. Ebben a fény különösen erős matéria.” Szerinte éppen ezért fénnyel dolgozni felelősség is: egyszerre ősi és technológiai médium, ahol könnyű átcsúszni a giccsbe, mint mondja, „a fényművészeknek nagyon fontos felelőssége van abban, hogy elkerüljék a túldíszítettséget”. Szerinte ennek egyik kulcsa az egyediség megőrzése, a másik a visszafogott színhasználat. „Ha valami nagyon színes és összevissza villog, nekem rögtön a kispesti turkáló jut róla eszembe.” A határ persze vékony, éppen ezért tartja fontosnak az arányérzéket.

Az alkotó projektjei erős testi tapasztalatot hoznak létre. „A monumentalitás a lényeg. A léptéket nem tudod monitoron visszaadni, ahhoz ki kell lépned a két dimenzióból.” A nagy méret azonban nála nem öncél. „Mindig lehet nagyobb felületeket csinálni, több vetítővel dolgozni, de nem biztos, hogy ez a jó irány.” Diplomamunkájában például éppen a monumentalitás ellenkezőjével dolgozott: apró, jelentéktelen tárgyakra vetített, azt vizsgálva, hogyan válhat a legkisebb részlet is óriásivá, ha megváltozik a nézőpont.

Ma egyre inkább a természetközelibb helyzetek érdeklik. Szerinte a városnak eleve van egy saját zaja, amelyet nem érdemes túlharsogni. „Ha kimész a természetbe, ott egy húszméteres fa is, ha ki van világítva, óriási léptéket jelent.” Városi környezetben ezért nem a versengés, hanem az illeszkedés a cél. „Az egész várost nem tudod lekapcsolni. Ha pedig nem tudod, akkor annak a munkának, amit beleteszel, valahogy illeszkednie kell a város színéhez, a városképhez. Nem az a cél, hogy a munka legyőzze a környezetét, hanem hogy beleépüljön.” Így volt ez nemrég is, május 9-én, amikor az új kormány megalakulását követő partin ő vetítette meg a Parlamentet.

Ami most következik, az számára ismét több irány egyszerre: Inota folyamatos előkészítése, egy új, a Fénydómhoz kapcsolódó fényművészeti kiállítás, kisebb installációk fejlesztése és egy nagyobb, egyelőre titkos projekt is…

Címlapfotó: Besnyő Dániel. Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu