A Kassák Múzeum Személyes távolság kiállítása Besnyő Évát a modernitás jellegzetes képviselőjeként, karrierjét pedig a konvencióktól független, szabad női életút modelljeként mutatja be. Olyan fotókat láthatunk most, amelyek hű képet festenek az alkotó társadalmi szerepvállalásáról, megmutatják, hogy hogyan gondolkodott magáról mint alkotóról és mint nőről, hogy miként látta a kortársait és, hogy mit ért a részvétel fogalma alatt.

Az első teremben a kurátorok, Csatlós Judit és Juhász Anna Mária nagyszerűen kontextusba helyezték Besnyő Éva tevékenységét. Megrajzolja az alkotót körülvevő miliőt, részletesen taglalja ars poeticáját és végigveszi a fotográfia azon szegmenseit, amelyben jelentőset alkotott.

Az egyik fal Besnyő társadalmi szerepvállalását taglalja, majd a kurátor önarcképei segítségével Besnyő szakmai identitását, a más alkotókkal egymásról készített portrékkal pedig a fotósok kapcsolati hálóját rajzolja meg. Ez a terem nagyszerűen alkalmas arra, hogy mélyebben megismerhessük Besnyő alkotói módszerét és látásmódját. A térbe állított vitrinek dokumentumai, kiadványai, felvételei és levelezései is e három téma mentén szerveződnek: szakmai identitás, kapcsolatháló és a fénykép társadalmi használata.

A fotós képeit áthatja a szociális érzékenység: figyelemmel és mély empátiával fordul a modern társadalom és kultúra átalakulásának vesztesei felé.

Besnyő társadalmi szerepet vállal a kamerájával. Ugyanakkor képei nem akarják kikényszeríteni a részvétet, pusztán láthatóvá teszik a társadalom láthatatlan csoportjait. Empátiával és mély érzékenységgel fotózza ezeket az embereket, azonban a szociális problémák feltárása helyett inkább az egyéni sorsok megmutatása a célja.

Az első falon például ott van a halászról készített képe, akit képes úgy láttatni, hogy az egész életét mögé képzeljük. Ráncai az átélt nehézségekről, a kemény munkáról mesélnek, ugyanakkor tekintetében ott vannak az örömei is.

A Dolle Mina aktivisták arcán elszántság, az elkötelezettség, a tenni akarás tükröződik. Besnyő személyes érintettsége folytán a látványos akciók mellett a mozgalom hétköznapjait, mindennapiságát is képes volt megmutatni: az önfeledt pillanatok azok, amik érzelmileg közel hozzánk ezeket a nőket.

Ebbe a teremben három önarcképet látunk az alkotóról: a szokatlan beállítású portrék izgalmas szemszögből mutatják az alkotót. Az egyik fotón az alakja elmosódva egy fésülködőszekrény tükrében tűnik elő, mellette egy felfelé tekintő arckép, végül pedig egy olyan, amelyen Besnyő a fejét lógatva, haját előreejtve látható. Egy öntudatos, emancipált, a technikát magabiztosan kezelő, modern nőt látunk, aki pontosan tudja, hogy mi a szerepe ebben a világban és, aki képes arra, hogy újraírja a berögzött társadalmi szabályokat.

Az önarcképeket két páros fotó követi: Besnyő, Kepes György és John Fernhout egymásról készített portréi ezek. A kompozíción és a fényjátékokon túl azért is annyira izgalmasak ezek a képpárok, mert így, egymás mellett állva rávilágítanak a két alkotó látásmódja között húzható párhuzamokra és különbségekre. A másik fotózása során láthatóvá válik az alany saját maga számára addig ismeretlen arca. Ezek a képek a modell énképét is árnyalják.

A belső teremben Besnyő emblematikus és kevéssé ismert fotóit tematikai rendben nézhetjük végig. Az egyes egységek hangulatát a fotós egy-egy idézete vezeti be, amik annyira jól lettek megválogatva, hogy szinte teljesen belerántanak az alattuk szereplő képek miliőjébe.

Összhangot kerestem a részvétel és a fényképezés között

Ezen a falon láthatók Besnyő azon fotói, amelyek a modern társadalom változását és annak veszteseit tárják elénk. Az első részben az emberi környezet formálására tett új kísérletek válnak láthatóvá. E képeken látjuk az alakuló konstrukciókat, a formálódó világunkat, azokat a pillanatokat, amikor az ember egyre inkább uralma alá hajtja a saját környezetét. Ugyanakkor Besnyő láthatóvá teszi a munkásokat is, az építkezésen résztvevőket és azokat az embereket, akik nap mint nap sokat tesznek azért, hogy működjenek a mindennapok. 

Ennél az egységnél azonban sokkal izgalmasabbak azok a fotók, amelyeken a perifériára szorult csoportok egy-egy tagját ismerjük meg. A Gyermek csellóval II. cigány kisfiúja búsan játszik, tekintetéből látszik, hogy gondolatai messze járnak.

Gyermek csellóval (1931)

A favillát tartó fiatal lány tekintetében ott van az elvágyódás és a sorsába való beletörődés, az ünneplőbe öltözött kislány arcán pedig megcsillan az őszinte remény.

Besnyő azonban nemcsak a nehéz sorsokat, de a falusi élet derűjét is elénk tárja a képein. Az egyik fotón az aratók önfeledten kacagnak a szekéren, az Ebéden egy fa tövében jóízűen falatozó társaságot látunk. A közösség, az együttlét szép példája ez a kép. 

Munkás vagyok. Egy fotográfus.

A következő falon elsőként Narda Fleming portréja húzza be a látogatót. Ezen a falon szerepel még Besnyő több kortársa, mások mellett Lientje Polak fotós, Dora Gerson kabaréénekes, Chaja Goldstein énekes és Charley Toorop festő is. Besnyő különleges beállításokat, izgalmas fényjátékokat használ, hogy megragadja az alkotók karaktereit, legjellemzőbb gesztusait. 

Ez a fal is éppúgy kettéosztott, mint az előző. Ott is és itt is az épített környezet és az emberi arc áll egymással szemben. A fal első részében látható fotókon az izgalmas és különleges építészeti megoldásokon van a fókusz. Például A párizsi Világkiállítás közlekedési szekcióját megörökítő képen egy hatalmas turbinát látunk. A Lépcsőház egy nyaralóban fotón a különböző terek egymáshoz való viszonya és sokféle szög adja a kép izgalmát.

Besnyő Éva: A Dijkstra család nyaralója, Groet, 1934.
Leiden Egyetemi Könyvtár, Maria Austria Intézet, Amszterdam
Kapcsolódom ahhoz, amit fényképezek és hasonló kapcsolódást is kell a nézőnek éreznie.

Ez az egység az, ami érzelmileg nagyon mélyen beszippantja a nézőt. A fal első felében strandoló, egymásba bújó fiatalokat látunk, akik felhőtlenül, játszi könnyedséggel, jövővel nem törődve élvezik egymás társaságát vagy a természet adta kincseket. Kacagnak, játszanak vagy csak fejüket összehajtva intim teret teremtenek maguk körül. Közel érezzük magunkhoz a fényképen szereplő alakokat, mi is szeretnénk velük lenni és így örülni az életnek.

Besnyő Éva: A Wannsee-i strandon, Berlin 1931.

A sort egy bukolikus akt zárja, majd jönnek az anyát és gyermekét ábrázoló fotók. Ezek pedig attól válnak igazán átütővé, hogy Besnyő tűélesen képes ábrázolni a szülő és a kicsi közötti intim viszonyt. Úgy fényképezi őket, mintha ott sem lenne. Nem mozdítja ki az alakokat békés lebegésükből, így azok nem pózolnak, hanem maximálisan befelé figyelnek. A teljes egymásra figyelés, a gondoskodás, az abszolút jelenlét képei ezek. Az anya-gyermek képeit követően a kisgyerekeket látjuk, akik még reménnyel és bizalommal tekintenek a világba.

Magyarországon a diagonálisok a levegőben voltak, Berlinben keresztülfutottak rajtam

Az idézet alatt olyan fotók szerepelnek, amik kompozicionálisan hoznak valami érdekességet. Remek ötlet volt egymás mellé tenni a John Fernhoutot és Joris Ivenst megörökítő képet és a Fürdőzők a vízparton fotót. Ezek itt szépen reflektálnak az életmű visszatérő kérdésére is, ami a fényképezés alanyával kialakított változó viszony és a fényképész részvétele az adott szituációban. Besnyő ezt rendszerint a távolság és a közelség fogalmaival írja le.

A kiállítás december 13-ig látogatható.

Kiállításfotók: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert