Művészet és játék összefüggéseit kereső sorozatunkban ezúttal magyar fotográfusok munkái közül válogattunk.

Már maga a műfaj is felfogható úgy, mint a fénnyel és a valósággal való játék, de a pillanat rögzítésének módja, a téma kiválasztása, a fotó elkészítésének koncepciója, a fotográfus személyisége együtt hozza létre a művet.

Moholy-Nagy László egész életműve a kísérletezésről, az újdonságok kipróbálásáról szól. Nem csupán a képzőművészetben játszott a gondolataival, hanem a fényképezés területén is újítónak számított. Fotói egy része is bizonyítja játékos kísérletező kedvét, mint például ez a megháromszorozott fekete-fehér férfialak.

André Kertészt tartják a modern fotóművészeti látásmód kialakítójának, előtte nem volt jellemző, hogy hétköznapi tárgyakat, eseményeket fényképezzenek. Kertésznek különleges érzéke volt meglátni és megragadni a pillanatot. A libasorba rendeződött galambok és árnyékuk, amely újabb madársort eredményezett, a játékosság és tudatosság szoros összefonódását mutatja.

Martin Munkácsit gazdag fotóriporteri pályafutása mellett a divatfotózás megújítójának is tartják. Ő volt az első, aki szabadban, mozgás közben fotózta modelljeit, ez akkoriban – az 1930-as évek végén – teljesen meglepő és újszerű volt. Egyik leghíresebb fotója az esőben tócsát átugró, mosolygó modell. Olyan mintha nem is megrendezett pillanat volna – érződik, hogy a modell és a fotós is jókedvű volt a gép elkattintásakor.

A kortárs magyar fotográfiából sem hiányozhat a játék. Pályi Zsófia 2014-ben jelentkezett Balaton című fotósorozatával, amely különleges beállításaival, a „retro” szűrő használatával játékos, a balatoni nyarak hangulatát megidéző fotósorozatot készített.

Magyar Ádám montázsai a megapoliszok hangulatát adják vissza, saját fejlesztésű légifotókkal hozta létre a nagyvárosi „bogárgyűjteményeket.” Az alakokról egyenként elkészített fotókból montázsolta össze az egész képet, így születtek a meglepő városjelenetek.

Göbölyös Luca Az árnyékutazó című fotósorozatában hűen leképezi az amatőrfotók világát, a jelenetek és a beállítások esetlegességét. A megzavart fotójelenetekben a fotó készítője is szerepel, a fotósorozat koncepciójában iróniát és a játékosságot is tetten érhetünk.

Gerhes Gábor a fotográfia és a képzőművészet határvonalán dolgozik. Műveit a humor, a játékosság vezérli, tartozzanak bármelyik műfajhoz.

Borsi Flóra fotóin megvalósulnak legtitkosabb álmaink is. A fiatal alkotó meghökkentő fotóin semmi sem valóságos, mégis igaznak érezzük. Egy szürreális világba kerülünk, melyben szívesen el is mélyülünk, az alkotó által felkínált játékban boldogan veszünk részt.

Nyitókép: Borsi Flóra

A MANK Nonprofit Kft. Művészet és játék címmel írt ki fiatal alkotók számára képzőművészeti pályázatot, melyről itt olvashatnak bővebben.

Múvészet és játék összefüggéseit kereső sorozatunk előző részei itt olvashatóak:

Játék a képzőművészetben

„Akarsz-e mindig, mindig játszani”– játék és szépirodalom

Játék a filmművészetben