Játék a filmművészetben

A játék nem vérre megy, nem komoly, kicsit kívül esik a valóságon. Olyasvalami, aminek még értelmetlenül is értelme van, ami egyszerűen csak jó. Hozzátesz az emberi léthez. Fontos eleme a kísérletezés, a megismerés: az emberiség számos nagy felfedezését köszönheti a játéknak. De még a legöncélúbb, sőt céltalan játéknak is van haszna: az öröm. Nem véletlen, hogy a művészetek gyakran találkoznak össze a játékkal, és ezekből a találkozásokból remek alkotások születnek. A filmművészet is jócskán merített már a témából. Közülök emelünk ki néhányat.

Kártyajáték olasz módra (1972)

Luigi Comencini – az olasz vígjátékok legjobbjai között számon tartott – filmjében egy gazdag grófnő minden évben vendégül lát egy szegény olasz családot, hogy vagyonát kártyán tegye kockára. Bár mindig ő nyer, egy alkalommal a családnak kedvez a szerencse, és jelentős összeget mondhatnak a magukénak, míg egy váratlan fordulattal mindent elveszítenek. A játék után a grófnő útra kel, és a balszerencsés Peppinót és Antoniát magára hagyja az álommal, hogy egyszer majd megint nyernek. A házaspár öt gyermeke azonban egészen más tervet dédelget...

A hetvenes években Olaszország kritikus állapotban volt, egy egész politikai rendszer zuhant össze, egyre nőtt a társadalmi feszültség. A filmben ennek nincsen direkt módon nyoma, az alkotók távol tartották nézőiket a valóságtól. A légkör inkább „meseszerű”: az idős asszony rövid ideig mutatkozik a jótündér szerepében, hogy aztán hatalmas villája inkább boszorkányvárrá váljon. A játék itt a szegények és gazdagok közötti osztályharc kérdéseire világít rá, és joggal merül fel a kérdés, kit tekintünk csalónak: az idős, gazdag, kapzsi asszonyt vagy a találékony szegény fiatalt.

Gellérthegyi álmok (1975)

Karinthy Ferenc 1970-es drámáját 5 évvel később rendezte meg Ádám Ottó tévéjáték formájában, Ferenczi Krisztina és Huszti Péter szereplésével. Az ostrom alatti Budapest romos gellérthegyi villájában egy katonaszökevény és egy üldözött, fiatal lány bujkál. Körülfogja őket a félelem, félnek a becsapódó lövedékektől, félnek a kinti világtól, félnek mindentől, egymástól is. A kölcsönös gyanakvás és a kibontakozó ellentétes érzései állandó, vibráló feszültséget teremtenek. Azért, hogy eltereljék figyelmüket, játszanak. Eljátszanak mindent és mindenkit, múltat és jövőt. De hol van a határ a játék és valóság között? A játék ereje tagadhatatlan ebben a műben: attól épül fel a híd kettejük között.

Férfiak póráz nélkül (1975)

Mario Monicelli filmje öt barát történetét beszéli el. Ötvenes férfiak, állással, családdal, tartozásokkal és önálló élettel, ám igazi bohémok, akik megengedhetik maguknak, hogy újra olyanok legyenek, mint fiatalon voltak: hóbortosak, mámorosak, kicsapongóak, vagyis levetkőzzék a polgári élet minden szabályát. Egy csendes hajnalon kocsiba ülnek négyen és elindulnak vidékre, hogy meglátogassák ötödik cimborájukat. Útközben felelevenítik régi kalandjaikat, és persze újabbakba is bonyolódnak. Például rezzenéstelen arccal és kifogástalan modorral besétálnak egy számukra teljesen ismeretlen házaspár estélyére, és ott teljesen felborítanak mindent, vagy éppen szállodának használnak hetekig egy kórházat. A játék olykor mindent felülíró hatalma elevenedik meg az öt barát történetében, a közösen megélt élmény szülte kötelék, amely egy életen át tart.

Sose halunk meg (1993)

A film Koltai Róbert első rendezése volt. Saját élete ihlette meg: Gyuszi bácsi alakját nagybátyjáról mintázta. Az elkészült alkotás néhol vidám, néhol szomorkás, de legtöbbször ezeket ötvöző, felejthetetlen és maradandó jeleneteket írt be a filmtörténet nagykönyvébe. Az elsőfilmes rendezőt világszerte elismeréssel illette érte a szakma és a közönség egyaránt. A Sose halunk meg mára a magyar filmgyártás egyik legsikerültebb, legmaradandóbb alkotásává vált. A film főcímdala, a Nagy utazás – Dés László és Bereményi Géza dala Presser Gábor előadásában – a legtöbbet játszott magyar filmzenévé vált.

A történetet főhőse, Imi ugyan értetlenül figyeli a nagy álmokat kergető nagybácsit, ám az együtt töltött idő alatt megtanulja, hogyan kell az emberek figyelmét felkelteni, kapcsolatokat és barátságokat teremteni, boldogulni az életben, alkalomadtán akár a szabályok áthágása árán is – mintha csak játék lenne az egész.

Nyitókép: Férfiak póráz nélkül

Sorozatunk előző részei itt olvashatóak:

Játék a képzőművészetben

„Akarsz-e mindig, mindig játszani”– játék és szépirodalom