Bessenyei István nevét veszi fel a romániai Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amelyet ezentúl Szatmárnémetiben fognak tartani – közölte szerdán a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

A színház közleménye Bessenyei Gedő Istvánt, a Harag György Társulat igazgatóját idézte, aki elmondta, hogy a 2018-ban elhunyt édesapja – aki a Harag György Társulat örökös tagja és volt igazgatója – évtizedeken át segítette a Szilágycsehben tartott Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál megszervezését, évente tartott tábort diákszínjátszóknak, és akkor is a diákszínjátszók mellett volt, amikor már gyógyíthatatlan beteg volt. „Számára a diákszínjátszás ügye mérhetetlenül fontos volt, ahogyan a felnőtt műkedvelő színjátszásé is, amelynek utolsó szatmári műhelyét, a Kulissza Színpadot is ő alapította és vezette tíz éven át” – mondta Bessenyei Gedő István.

Az igazgató rámutatott, hogy a diákszínjátszásban nem az az elsődleges cél, hogy majdani színészeket képezzenek, sokkal fontosabb, hogy színházszeretővé, nézővé váljanak a fiatalok. De talán még ennél is fontosabb – és ez volt a fesztivál névadójának a hitvallása is –, hogy nyílt, bátor emberekké váljanak, akik nem rettennek meg, ha közönség elé kell lépjenek, ha vállalniuk kell nyilvánosan a gondolataikat – mutatott rá.

Az új szervezők nevében Pataki Enikő, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója felhívást intézett a Romániában működő magyar diákszínjátszó mozgalmak vezetőihez, hogy bár sokuk munkáját visszavethette vagy akár kényszerszünetre ítélte a koronavírus-járvány, indítsák újra a színjátszóköröket, és vegyenek részt a fesztiválon, amely november 11. és 13. között lesz. A seregszemle eddig vándorfesztivál volt, mindig a nyertes csapat nyerte el a szervezés jogát.

A Szatmárnémetibe költöző verseny névadója, Bessenyei István színész, rendező és színházigazgató, a Proscenium Alapítvány egykori elnöke számos diák- és műkedvelő színjátszómozgalom alapítója és szaktanácsadója volt. 1981-től 2018-ban bekövetkezett haláláig a szatmári magyar társulat művésze volt.

Nyitókép: szatmar.ro